A Dream Comes True 25. - Vége

Sziasztok! Erre a pontra is elérkeztünk, az utolsó fejezet. Szív szorító volt megírni ezeket a sorokat, de próbáltam megmaradni az egész történet jellegénél, humoránál. Remélem, hogy ezzel sem okozok csalódást, és hogy mosolyt tudtam csalni mindenki arcára és hogy mindenki élvezte. Én nagyon. Köszönöm, hogy olvastátok, hogy velem tartottatok és mindenkinek boldog új évet kívánok!  Ölel: Lilu xo

- A telefonba pár kicsöngés után bele is szólt a tulajdonosa.

- Hello kislány! – hangzott a már jól ismert hanglejtéssel a köszöntés.

- Neked is szia, te szoknyapecér! – mosolyogtam a fülem mellett tartott készülék felé, mintha bárki is látna.

- Mondd, hogy nem arra akarsz kényszeríteni, hogy veled töltsem a napom.

- Dehogynem, ezt egy Danus napra terveztem.

- Jobb, ha nem is próbálkozom meg ellenkezni, mert úgyis te nyersz. – adta fel Danu.

- Most büszke vagyok, hogy ilyen jó munkát végeztem veled. Mások sokkal lassabban fogják fel. Te egy kivételes tehetség vagy.

- Hol találkozunk?

- Egy fél óra múlva? A megszokott helyen?

- Rendben, akkor nemsokára. Aztán nehogy addig belekeveredj valamibe. – dorgált meg Danu, és magam elé képzeltem amint a fejét csóválj és oldalra húzza a száját.

- Siess, szia. – majd még köszönésképpen belepusziltam a telefonba.

- A megszokott helyen? – nézett rám érdeklődően Haze.

- A megszokott hely egyenlő a játszótérrel. – mondta nevetve, belekaroltam Hazebe és elindultunk az úti cél felé.

- Alig várom, hogy találkozzatok. Biztos, hogy nagyon jól ki fogtok jönni egymással. – dudorásztam és felugrottam a magasított járdaszegélyre.

- Hát, ha csak nem totálisan az ellentettje annak, akit nekem leírtál, akkor nagyon nem lehet baj. – mondta barátnőm és ő is követte a példámat. Húsz perc alatt ott is voltunk a megbeszélt helyszínen, amíg várakoztunk, leültünk egy libikókára és hajtottuk egymást. Amíg mindenféle dologról beszélgettünk Hazezel, a kis tervem, hogy összehozzam barátaimat, teljesen kirajzolódott a fejemben. Nem kellett sokat várnunk, mire Danu is megérkezett. Egy laza szürke pólóban és fekete farmerben plusz dzsekiben volt. Látszott, hogy futott, haja össze-visszakuszált volt és mikor beazonosított, kiült a meglepettség az arcára. Én gyorsan felugrottam a libikókáról és elé futottam.

- Danu! – ugrottam a nyakába.

- A végén még megölsz. – mondta és ő is átölelt.

- Amikor hívtalak az ágyban feküdtél még pizsamában a laptoppal a hasadon, ugye? – néztem rá egy olyan ’ Tudom, hogy tudod, hogy tudom, hogy így volt. ’ nézéssel.

- Hát én ezt nem így mondanám… Éppen kísérletet folytattam. – mondta és felvette a durcás kisgyerek kinézetét.

- Nah mégis milyet? Hogy mennyi ideig képes az ember semmit tenni? – csípőre tettem a kezem és nevetve felnéztem rá.

- A szurkálódás helyett inkább mond meg, hogy kit üdvözölhetek ennek a szép lánynak a személyében. – nézett rá a mellettem ácsorgó Hazere.

- Te aztán nagyon tudsz Danu. Ő itt az unokatestvérem, Haze. – mutattam be barátnőmet, és magam elé toltam, hogy rendesen lássák egymást. Bár sajnos, VÉLETLENÜL túl közel toltam Danuhoz.

- Szia. – köszönt Danu egy intéssel.

- Szia. Sokat hallottam már rólad. – mondta egy szerény mosoly kíséretében Haze. A viselkedése kicsit meglepett, nem sokszor láttam ilyennek. Általában mindig olyan nagy szája volt, mint nekem. (Ezért is kerültünk sokszor bajba.)

- Jaj, ne. Akkor nem merem mondani, hogy remélem csak jót. Biztos, hogy csak is rosszat hallottál. – vakarta meg kínjában a tarkóját Danu és felém sandított. Én rákacsintottam és összekulcsoltam hátul a kezem.

- Én csak jókra emlékszem. – mondta Haze és az egyik tincsét a füle mögé tűrte.

- Örülök, mert Lilla képes felsorolni az összes hibámat. – mondta és beletemette egy pillanatra az arcát a tenyerébe. - Akkor nem indítok olyan rosszul, remélem.

- Még nem mondok semmit. Nem ítélek embereket első találkozásra, de úgy hiszem, hogy nem indítasz rosszul. – mosolyodott el Haze is huncutul. A beszélgetés szépen lassan ment tovább, mindenféle témát érintve. Leültünk az egyik közeli hintára. Danu ült középen és mi Hazezel kétfelől. Már elég rendesen belejöttek ők is a beszélgetésbe, amikor Isacre terelődött a szó.

- Nem akarod bemutatni nekem? – kérdezte Haze.

- Én szívesen bemutatnám, de most éppen klipforgatáson van.

- Nekem írt, amikor otthonról elindultam, hogy már ma hajnali egykor visszaérkeztek, mert előbb sikerült befejezniük. Neked nem szólt? – összevonva a szemöldökét nézett rám Danu.

- Nekem nem szólt. Biztosan alszik még. – gondolkoztam. Bár ezzel az indokkal is rosszul esett, hogy Danunak szólt, nekem pedig nem.

- Nem megyünk be abba a turmix boltba? – mutatott az utca túloldalán lévő épületre Haze.

- Dehogynem, menjünk. – ugrottunk fel egyszerre Danuval a hintáról és megindultunk a bolt felé. Egy kisebb körudvarban helyezkedett el. A bolt egyik falát egy hatalmas ablak díszítette, amire fel volt festve lilával az üzlet neve. Bementünk és rendeltünk magunknak egy-egy turmixot. Haze epreset, Danu kiviset, én pedig erdei gyümölcsöset. Amikor sikerült végre helyet találnunk magunknak – furcsán sok ember tolongott abban a kis üzletben – felcsengett Danu SMS hangja. feloldotta a kódot a telefonján – ami sok szuper kép elkészítésében akadályozott meg – és elolvasta az üzenetet, majd beleverte a fejét az asztalba.

- Francba!

- Mi a baj? – kérdeztük Hazezel egyszerre.

- Á semmi. Csak vannak dolgok, amiket elmondok másoknak, és csak miután már elmondtam, azután kér meg rá az illető, hogy ne mondjam el. – magyarázta és elterült az asztalon.

- Tudom, mindig ezt csinálod. – nevettem el magam, de sejtelmem sem volt arról, hogy miről is beszél igazából.

- Most már úgy is mindegy. Elmondtam. Isac meglepetést akart neked szervezni, ezért nem szólt, hogy megérkezett. – hajtotta le a fejét bűnbánóan.

- Komolyan? – mosolyodtam el.

- Máris bírom a srácot. – mosolygott Haze. Beszélgettünk és már félig megittuk a turmixainkat, amikor kinéztem a mellettünk lévő hatalmas ablakon, és egy nem várt esemény sor tárult a szemem elé. Egy kocsi parkolt az üzlet előtt. Hollófekete autó volt, és két ember ült benne. Amikor jobban szemügyre vettem, hogy mégis milyen emberek lehetnek azok, akik ilyen kocsival furikáznak, majdnem az asztal alól kellett összeszednem a kiesett szemeimet. Ugyanis nem más ült az autóban, mint a barátom és egy barna hajú lány – aki látszólag nagyon élvezhette az autóban történteket, mert nevetett, mint egy vadalma. (Ne kérdezzetek rá erre a szólásra, én sem értem, hogy mi köze a két dolognak egymáshoz.) Leesett állal megfogtam Danu fejét – ami addig végig Hazet figyelte - és az ablak felé fordítottam.

- Most csak már én képzelgek? Vagy te is látod ott azt? – kérdeztem még mindig az ablakra meredve.

- Hogy Hazenek milyen gyönyörűek a szemei? – mondta teljesen kábultan.

- Nem, te bolond. Azt. – mutattam ki az ablakon az utcára.

- Ha Isacra gondolsz azzal a csajjal, akkor igen. – hadarta teljesen normális hangnembe és már fordult is vissza Hazehez.

- Várjál mi?! – fordult vissza öt másodperc múlva az ablakhoz és rányomódott az üvegre. Ez volt az átlag idő, ami ahhoz kellett, hogy valami elérjen Danu agyához.

- Felálltam az asztaltól, megfogtam a turmixos poharamat, és kiléptem a bolt ajtaján. Egy lépésnyire megálltam kocsi oldalától és lehajoltam az ablakhoz, ami addig csak a derekamig ért.

- Hello – köszöntem, ahogy azt egy intelligens és jól nevelt lányhoz illik, majd pedig egy széles mosoly kíséretében a pohár maradék tartalmát a kocsiban ülőkre öntöttem. Addigra Danu és Haze is utánam jött és mindketten tátott szájjal nézték végig a jelenetet. Isac szóhoz sem tudott jutni, mire én sarkon fordultam és elindultam haza. Danu és Haze lemaradtak. Amíg hazafelé baktattam, az aszfalton lévő krétával írt firkákat olvasgattam, amik egymástól pár méterekre voltak az úttest közepén.

„Egy semmiségnek tűnő első találkozás”

„Balesetek tömkelege”

„És a sok rosszból mégis valami fantasztikus lett”

„ Egy szó, ami oly sokat jelent”

à

- A nyíl pedig a játszóterünkhöz vezetett. Ami addigra már tele volt rózsaszirommal és egy piros pokróc hevert a közepén. Kicsit megálltam és elidőztem ott.

- Milyen aranyos. – gondoltam magamban. - Ez a srác tényleg mindent megtett, hogy elbűvölje azt a lányt, akit szeret.

- Amíg ott álltam, egy srác viharzott el mellettem, de két méter múlva megtorpant, és visszakanyarodott.

- Egyáltalán nem úgy van, ahogy azt te gondolod. Esküszöm. Csak nem rég felhívott a rendező, hogy mégsem sikerült túl jól az egyik rész, és leforgathatnánk még egyszer. Ezért voltam ott azzal a lánnyal. – mutatott az utca végébe. Az utca végében Danu és Haze állt, akik épp törülközővel törölték a lány haját, akit nem régiben leöltöttem. A kocsi előtt pár méterrel pedig egy egész stáb állt értetlenkedve.

- Lilla, én szeretlek. – mondta, még zihált a futástól, és haja pedig a homlokára tapadt a turmixomtól.

- Én is szeretlek. – mondtam és a karjaiba zárt. Belefúrtam a fejem a mellkasába és beszívtam az illatát. Pár perc múlva félénken felemeltem az arcomat az övéjéhez.

- Jól vagy? És… neki sem esett baja? – kérdeztem elvörösödve a lányra célozva.

- Szerintem túléli. – mosolyodott el. – Nekem pedig semmi bajom, másfelől meg, neked kell elviselni ezt a szagot. – mondta vigyorogva. Megfogta a kezem és a pokrócra húzott.

- Ezt te csináltad? Nekem? – kérdeztem és azt hittem, hogy menten elájulok.

- Hát nem is neki. – bökött fejével az utca végi csőcselék felé. Újra megölelt és egy puszit nyomott a homlokomra. Majd a számra is egyet, vagy kettőt…