Egy kis késéssel, de megérkeztem a következő résszel is. Rémes nagynéni? Jó olvasást! ^^
Isac szemszöge:
- Megnyugodtál? – kérdezte a mellettem sétáló Danu.
- Eddig is nyugodt voltam. – mondtam és felé fordultam.
- Ez nemi igaz. Tudom, hogy azért nem akartad neki
elmondani, hogy ki vagy, mert féltél, hogy akkor majd máshogy viselkedik. Mondjuk
az az álruhának nevezett napszemüveg és kapucni, az nagyon szánalmas volt. Nem
tudom, hogy hogy nem vette észre előbb. Már bocsi. – mondta nevetve.
- Jól van Danu, ha így folytatod véged lesz.
- Nem mondtam semmit. – kis idő múlva megérkeztünk a házunkhoz.
- Mit mondjunk Anna nénikémnek? – kérdeztem Danutól.
- Mert miben fogadunk, hogy abban a pillanatban, amelyikben
belépünk az ajtón le fog támadni, hogy hol voltunk.
- Nem fogadunk, mert szerintem is ez lesz. – mondta nevetve.
Beléptünk az ajtón és a nénikém történetre éhes csillogó szemei fogadtak
bennünket.
- Hát ti meg hol voltatok? Már azt hittem, hogy hagyom a
rendőrséget. Se szó, se beszéd nélkül eltűntetek. Csináltam egy kis süteményt,
kóstoljátok meg és közben mesélhettek.
- Na ettől féltem. – mondtam és sóhajtottam egyet.
- Mondtál valamit kincsem? – kérdezte nagyra nyitott
szemekkel.
- Én? Nem dehogy, csak már nagyon kíváncsi vagyok a sütidre.
- Akkor mindjárt kiveszem a sütőből és megkóstolhatjátok.
- Nem muszáj sietned vele. A jó süteményhez idő kell. Te
szoktad mindig ezt mondani. – mondtam igyekezve meggyőzni.
- Igen igazad van. Látom figyelsz. Jaj még most sem hiszem
el, hogy itt vagytok. én kicsi drágaságaim. – mondta és mind a kettőnket
odahúzta magához, majdnem megfojtott.
- Alig látlak titeket egy évben, most annyi időt kell együtt
töltenünk, amennyit csak tudunk. – mondta és közben elengedett minket, miután
mi a torkunkat fogtuk, hogy még nem fulladtunk meg.
- Szóval meséljetek most csak, hogy hol jártatok? – bámult
ránk nagy szemekkel és majdnem az arcunkban volt. Mi pedig a kanapéhoz
simultunk Danuval.
- Ne merjetek füllenteni, mert úgy is rájövök és egy hétig
csakis az én főztömet fogjátok enni. – mondta egy ijesztő vigyorral az arcán.
Erre mind a kettőnknek eltorzult az arca.
- Most mit tegyünk? Ha nem mondjuk meg az igazat, az egyenlő
az ételmérgezéssel és a halállal. Tudod, hogy mi történt, amikor utoljára
ettünk abból, amit ő készített. - mondtam teljesen komoly arccal.
- Szóval? – kérdezte Anna nénikém türelmetlenül.
- Rendben. – mondtuk egyszerre Danuval.
- Az úgy volt, hogy…- kezdett bele Danu.
- … hogy Lillával találkoztatok ugye? – kérdezte tőlünk a
nénikém.
- Ezt meg honnan tudod? Honnan tudsz róla egyáltalán?
rohantam le a kérdéseimmel.
- Én mindent tudok mindig. – mondta önelégült arccal.
- De…- ekkor belépett a szobába a nagybácsikám is.
- Ne képzelj el sok mindent, csak arról van szó, hogy
mielőtt elmentetek, kint hagytad az asztalon egy pillanatra a telefonodat, és a
kotnyeles nénikéd meg belenézett az üzeneteidbe. – mondta rosszallóan nézve a
nénikémre.
- Szóval ezért tudtad. – mondtam nénikémnek.
- Na de Elias! Miért mondtad el? – mondta a nénikém a
bácsikámnak és egy megjátszott sértődést adott elő nekünk és elvonult a
konyhába.
- Három…kettő…egy. – számolt vissza a bácsikám és ekkor
kirohant a konyhából a nénikém.
- Szóval mi volt a kislánnyal? Ki ő? – kérdezte csillogó
szemekkel tőlem.
- Semmi. Veled innentől kezdve nem beszélek. Mi az, hogy nem
tudod, hogy más személyes cuccaiba ne szólj bele? Mostantól egy süteményedet
sem tolom le a torkomon.
- Szóval…ez…azt jelenti... hogy a süteményeim rosszak? –
ettől teljesen kiakadt.
-Isac… - szólt rám a bácsikám.
- Jól van, jól van már. Nem ezt mondtam, csak nagyon
felidegesedtem, A te sütijeid a legjobbak. Nagyon szeretem őket.
- Nem igaz, ez csak azért mondod, hogy megvigasztalj. Tudom.
– mondta a nénikém szipogva.
- Nem, tényleg így van. Nyugodj meg. Látod? –
szemléltetésképpen megettem a most elkészült süteményéből. Egész este tömhettem
magamba a sütijeit, annyira felbuzdult az előbbieken. Az éjszaka közepén arra
ébredtem, hogy a hasam görcsben áll és mindjárt meghalok. Igen ez az Anna által
készült sütik hatása. Másnap reggel amikor felkeltem, azt kívántam, hogy
bárcsak fel sem keltem volna. Nagy nehezen lesétáltam az emeletről a lépcsőn és
szemben találtam magam az ajtón beérkező nénikémmel és Lillával. Éppen
beszélgettek.
- Szóval, igen anyukád a legjobb barátnőm. Egy közös
projektünk alkalmával ismerkedtünk meg. Mindig mondta, hogy majd egyszer téged
is bemutat nekem,de a mai napig nem volt egyikőnknek sem találkozni, csak
telefonon beszélgetünk. Csak nagyon kicsi korodban láttalak. Talán úgy 5 éves
lehettél, nem csodálkozom, ha nem ismersz meg. Azért hoztalak el, mert
édesanyád hívott telefonon, hogy a főnöke nem engedi el a szüleidet, mert
megtetszettek az ötletei az egyik vevőnek és meg kell beszéljék a részleteket,
úgyhogy egy ideig még távol lesznek. Anyukádat nagyon furdalja a lelkiismeret,
hogy egyedül kell, hogy hagyjanak a házban, ezért megkért, hogy hozzalak el
magamhoz és addig vigyázzak rád. Ezt már nagyon sok időnek találja.
- Hát eddig is nagyon jól megvoltam otthon egyedül, de ha
anyu ezt gondolja, akkor rendben van. Köszönöm szépen.
- Jajj te lány, mekkorát nőttél és nagyon, de nagyon csinos
lettél.
- Köszönöm szépen. – mondta nevetve Lilla.
- Képzeld el, hogy most itt van nálam az unokaöcsém és a
fogadott unokaöcsém is, az igazinak a barátja. Érezd csak magadat otthon, a
cuccaidért majd később kirohanok a kocsihoz. Gyere ülj le az asztalhoz. -
invitálta beljebb nénikém. Előre néztek és megláttak.
Lilla szemszöge:
- Ó hát itt vagy Isac? – kérdezte egy mosoly kíséretében
Anna. Megkért, hogy tegezzem.
- Isac? – mondtam kikerekedett szemekkel.
- Lilla. – mondta ő is a nevemet és nevetve beletúrt a
hajába.
- Ti ismeritek egymást? – tette fel a várt kérdést nénikém.
- Igen, tegnap is találkoztunk. – mondtam.
- Találkoztatok? Isac. Szóval te a legjobb barátnőm lányát
nézted ki magadnak? Róla beszéltetek este Danuval titokban a szobában? – nézett
Isacra rosszallóan Anna.
- Nénikém! – nézett Annára Isac.
- Hehe- nevettem el magam a kínos helyzetben.
- Jól van, jól van. A nevem csönd. Gyere kicsim, hivatalosan
is üdvözöllek az új ideiglenes otthonodban. – mondta Anna és erősen magához
húzott és megölelt. Csak öt perc múlva jutottam újra levegőhöz.
- Üdvözlésképpen egy kis sütivel megkínálhatlak? – kérdezte mosollyal az arcán.
- Nem, köszönöm.
- Vegyél nyugodtan.
- Nem, tényleg köszönöm.
- Senki sem akar enni a süteményeimből… - mondta és a hangja
kezdett megváltozni.
- Rendben, mégis kérek szépen. – mondtam és erre visszatért
az arcára a mosoly.
- Tessék, válaszd azt , amelyiket csak akarod.
- Nagyon finom. – mondtam és sikerült lenyelnem a süteményt.
- Isac? Te nem eszel meg egyet? – kérdezte Anna az ő arcába
is már majdnem belenyomva a süteményes tányért. Isacot Fifty mentette meg,
ugyanis eszeveszett sebességgel rohant le a lépcsőn és a kis göndör szőrű
kutyus a lábam alatt fékezett le.
- Látom, hogy már Fiftyvel is megismerkedtél. – mondta nevetve
Anna. Mind a hárman leültünk egy egy fotelbe és beszélgetni kezdtünk. Fifty
követett, nekem ugrott és össze-vissza nyalta az arcomat. Isac ezt a jelenetet
pedig nevetve figyelte a szemben lévő fotelből.
- Amikor ezt megláttam, rögtön neki dobtam egy párnát. Anna
is kapott az alkalmon és beszállt. Danu is később lejött és ő sem hagyta ki. Egy
nagy párnacsata kezdődött az érkezésem napján. Megismerkedtem Eliassal is,
nagyon kedves emberek voltak, hamar megtaláltam a családdal a közös hangot.
- Drágáim, mi most lefekszünk. De előtte még ki kell, hogy
jelöljük a szobádat. Jaj…a vendég szobát elfoglalták a fiúk. Hol aludjál most
akkor? – kérdezte aggódva Anna.
- A fiúkkal nem merlek egy szobába rakni, mert kitudja, hogy
mi történne… - nézett a fiúkra.
- Ne törd ezen a fejed Anna, én megleszek a fiúkkal is.
- Biztos kicsim? Kitalálok valamit, ha…
- Nem, tényleg, jó lesz ez így. – mondtam mosolyogva.
- Rendben. Beteszünk egy matracot és majd azon alszik Isac
meg Danu és te meg majd az ágyon.
- Köszönöm szépen.
- Jaj dehogy. Még én kérek elnézést, hogy ilyen módon oldjuk
meg a dolgot. Jó éjszakát kincseim. – mondta és mindegyikőnket szorosan magához
ölelte.
Hogy lesz azután?Puszil: Lilu-chan =^-^=
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése