A "magyar lány" - 2. fejezet

Sziasztok! Végre-valahára meghoztam a második fejezetet. Remélem, tetszeni fog! Légyszi-légyszi, hagyjatok valami visszajelzést a történettel kapcsolatban. :) Jó olvasást!

Amint magához tért a döbbenettől, Lilla kétségbeesve előrántotta telefonját. Azonnal hívnia kellett Fannit. Barátnője hamar felvette a telefonját.

 - Megkérdezhetném, miért hívsz fel telefonon, ha ugyanabban az épületben tartózkodunk? – érdeklődött a vonal másik végéről megszokott stílusában Fanni.

 - Muszáj találkoznunk! Gyere a büféhez, most! – kiabált bele a telefonba Lilla.

 - Ne hülyéskedj már, Lilla. Órám lesz – közölte Fanni.

 - Nem érdekel, basszus, gyere már! Nem fogod elhinni, mi történt velem!

 - Jó. Hajlandó vagyok feláldozni egy órát a hülyeségeidre. Máris ott vagyok – azzal Fanni bontotta a vonalat.

 Lilla egy kétszemélyes asztalhoz telepedve várta őt. Közben azon gondolkozott, hogyan tudná elhajtani Annét, ha az megjelenne azzal, hogy véget értek az óráik, szóval menjenek haza, de szerencsére erre nem volt szükség, ugyanis Anne jól láthatóan éppen elmélyült a barátjával való kiegyensúlyozott kapcsolatában. Lilla elképesztően illetlennek tartotta a heves csókok váltását az iskolafolyosón.

 Hamarosan becsöngettek. Mindenki eltűnt a büféből, kivéve Annét és a pasiját, de annyira el voltak foglalva egymással, hogy ez nem is csoda. Fanni felbukkant. Lehuppant a Lillával szemben lévő székre és kíváncsian az asztalra támaszkodott.

 - Találd ki, kivel találkoztam ma! – kezdte Lilla, akaratlanul is felcsillanó szemekkel.

 - Utálom a barkobát. Nem lenne egyszerűbb, ha csak… nem is tudom… elmondanád? – kérdezte Fanni.

 - Jó – húzta el a száját Lilla. Így már nem volt olyan izgalmas. – Isac Elliot ide jár! Ebbe a suliba! Anne osztályába!

 - Te hülye vagy – jelentette ki Fanni. Még arra sem vette a fáradságot, hogy kinevesse őt.

 - Nem! Esküszöm.

 - Lilla, az agyadra ment a finn levegő.

 - De tényleg! – háborodott fel Lilla. – Egymás mellett ültünk angolon, aztán elkísért a büféig és megpuszilt!

 - Te lázas vagy? – aggodalmaskodott Fanni. Lillát nem lepte meg a reakció, pontosan el tudta képzelni, milyen eszelősnek tűnhet ebben a pillanatban.

 - Nem, Fanni, komolyan!

 - Hülye finnek, biztos kevertek valamit a reggelidbe…

 - Befejeznéd a hülyézést? Én komolyan láttam őt!

 - Tegyük fel, hogy nem ment el a maradék sütnivalód és tényleg ő volt az. Bár semmi értelme az egésznek és abszolút lehetetlen, de játsszunk el a gondolattal. Most mégis mit akarsz kezdeni? – vonta fel a szemöldökét Fanni.

 Jó kérdés volt. Évek óta Isac volt életének értelme, annyiszor elképzelte, mit csinálna, ha véletlenül úgy hozná a sors, hogy találkozhat vele. Annyi mindent kitalált már, annyiszor eltervezte, hogy mit tenne. Most viszont teljesen leblokkolt. Nem tudta, mit kezdhetne ezzel a helyzettel vagy, hogy egyáltalán akar-e valamit kezdeni vele. Hiszen Isac hihetetlenül unszimpatikus volt, nem mintha ez másíthatna a tényen, hogy a zenéje király.

 - Nem tudom – nyögte végül Lilla.

 - Akkor tegyük fel a kérdést: miért is lógom el miattad az angol órát?

 - Fanni, segítened kell! – közölte Lilla. – Borzalmasan elbizonytalanodtam. Isac egy bunkó!

 - Mit vártál egy fiútól, aki tizenhárom éves kora óta popsztárként tengeti napjait és lányok milliói rohangálnak utána? – szegezte neki a kérdést Fanni.

- Én csak… nem így képzeltem el ezt az egészet.

 - Tudod, hányszor fognak még a dolgok nem éppen úgy alakulni, ahogy azt te kitaláltad a buszon ülve, a suliból hazafelé, unalmas óráidban? Részemről, én sem így terveztem a finnországi csere utamat. Ismerkedni akarok és bulizni, erre veled lógok a büfében és Isac Elliotról dumálunk, akit még csak nem is csípek.

 - Azt mondtam neki, hogy a barátnőm odavan érte – mondta Lilla elgondolkozva.

 - Hogy mi? – értetlenkedett Fanni.

 - Azt hazudtam neki, hogy nem szeretem a zenéjét, a barátnőm viszont igen. Ő erre pedig azt, hogy akkor szívesen megismerné a barátnőmet, szóval... – Lilla arcára kéjes vigyor ült ki. Már tudta is, mit kell tennie.

 - Nem - rázta a fejét Fanni. – Meg se forduljon a…

 - Légyszi, Fanni! Muszáj megtenned értem…

 - Már hogy volna muszáj? Nem kötelezhetsz semmire, így is miattad lógok az órámról, eszednél vagy? – képedt el Fanni.

 - Ne csináld már. Kössünk kompromisszumot! – ajánlotta Lilla.

 - Mióta használsz ilyen szavakat?

 - Te hagyod, hogy eszközként használjalak Isachez, ezzel természetesen kiderül, hogy nem ment el az eszem, és Isac tényleg itt tanul. Én meg Annén keresztül bejuttatlak a legmenőbb finn bulikba. Nem viccelek, a csaj enyhén buli mániás. Nézz csak rá! – intett Lilla Anne felé.

 Ahogy Fannival együtt végignézett a cseréjén, csak arra a bizonyos érzésre tudott gondolni, mikor először meglátta, miniszoknyában, magas sarkúban, flitteres pólóban a ferihegyi repülőtéren. Tisztán emlékszik az első gondolatára: „jesszus, ki az a szerencsétlen, aki ezt a csitrit kapja, elmormolok érte pár imát”. Majd pár perccel később kiderült, hogy Anne bizony az ő cseréje. Totál kétségbeesett. Sosem volt jóban az Annéhoz hasonló lányokkal. Végül azonban, minden előítéletével szemben egész jól összebarátkozott vele. Elvégre Anne nem is volt olyan szörnyű – sokat beszélt, általában csak magáról, de ugyanakkor kedves volt és egyszer ki is akarta csípni Lillát a magyarországi búcsúbulira, azonban Lilla lebeszélte róla, nagyjából mikor meglátta, hogy Anne milyen ruhában készült elindulni. És most is végtelenül aranyos volt, ahogy próbálta ledugni a nyelvét a nála két fejjel magasabb pasija torkába.

 Hosszú gondolkozás után Fanni így felelt:

 - Oké, legyen.

 - Köszönöm – bólintott mosolyogva Lilla.

 - De most hagyod, hogy megkeressem a z órámat és előadjam a cuki magyar diáklányt, aki elveszett az iskolában és nem találta a termet. A fiúk imádják – állt fel Fanni az asztaltól.

  Lilla megforgatta a szemeit.

 - Hajrá – szólt utána elballagó barátnőjének.

 Majd hátradőlt a széken, azzal a fura, izgatott érzéssel, ami valahol a gyomrából indult és végigbizsergett az egész testén. Valami nagyon jó fog történni itt Finnországban. 


Dorothea-chan