December 6. + 7. - Ajándék - A Dream Comes True 9.

Sziasztok!
Bocsánat a sok kimaradásért, csak ez a hét borzasztó volt. Elmaradtunk pár adventi ablakkal, de ezt amint tudjuk bepótoljuk. Íme a 2014. december 6.-7.-ére szánt ajándék. A "A Dream Comes True" 9. fejezete. Remélem, hogy már vártátok. Jó olvasást! :))

- Hát akkor hárman maradtunk. – mondtam a fiúkra nézve. Mármint csak akartam, mert egyedül Isac volt még a szobában.

- Öhm… merre van Danu? – kérdeztem Isactól, miközben a tekintetemmel utána keresgéltem.

- Jó, hogy mondod, egy perccel ezelőtt még itt volt. – Isac gondolkozós arcot vágott és pár másodperc múlva megszólalt. – Jaj ne…ez nem lehet igaz…ne,ne,ne,ne. – mondta egyre hangosabban és a szobánk felé kezdett el futni. Én ebből az egészből semmit nem értve csak követtem őt a szűk folyósón. Amint elértük a szoba ajtaját, Isac berontott rajta. Danu az ágyon feküdt és úgy horkolt, hogy csoda, hogy eddig nem hallottuk lentről. Isac nem is figyelve Danura odament hozzá és belefújt a fülébe, böködte és még meg is pofozta. Erre már odaszóltam neki, hogy hagyja.

- Semmi esély rá, hogy felkeltsük. Nagyon mély alvó.

- Nem baj, hagyjad, majd alszom a földön.

- Nem, majd lelököm Danut az ágyról.

- Mi?! Nem dehogy, ne csináld. Nem vagyok hercegnő, hogy ne alhassak a földön. - mondtam nevetve és felfújtam az arcomba lógó egyik tincsemet.

- Hát ha ezt akarod. – mondta kicsit bizonytalanul Isac.

- Igen, ezt akarom. Oh…

- Mi a baj?

- A csomagjaim kint maradtak, Annával később terveztük behozni, de végül elfelejtettük.

- Nem baj, kimegyünk érte. mondta és biztatóan mosolygott egyet.

- Köszönöm szépen. – mosolyodtam végül én is el.

- Öt perccel később…

- Kellett volna egy esernyőt hozni. Siessünk, nehogy megfázz. – mondta Isac a bőröndömet a kezében tartva.

- Rendben. – mondtam és próbáltam maximális tempóra gyorsítani, de ez visszafele sült el és elestem a csúszós sárban. Isac ahogy ezt észrevette, elkezdett nevetni.

- Igen? Nevetünk? Hát meglátjuk, hogy most fogsz-e nevetni. – mondtam és ebben a pillanatban magam után rántottam a pólójánál fogva a sárba.

- Na hogy tetszik itt lent? – kérdeztem tőle egy bájmosollyal az arcomon.

- Nagyon kényelmes, azt hiszem itt maradok örökre. De te túlságosan is tiszta maradtál. Segíthetek rajtad. – mondta és végig simította az arcomat a sáros kezével. Ettől az arcom teljesen barna lett. Erre már én is elnevettem magam.

- Oh igen? Hát te akartad. – mondtam és nekitámadtam. Ledöntöttem a sárba a fehér pólójából egy perc alatt semmi sem látszott. Mind a ketten csak néztünk egymásra és nevettünk. Ezt az idillt a szomszéd öreg néni szakította meg.

- Mit csináltok éjfélkor itt kint? Más aludni szeretne, nektek sem ártana. Ki engedett ki titeket? Menjetek gyorsan aludni, vagy baj lesz belőle. – integetett az ablakból.

- Ajaj… - egymásra néztünk és újra elkezdtünk nevetni.

- Bocsánat a zavarásért Júlia néni. – szabadkozott Isac.

- Jajj hát te vagy az drágám? Semmi baj, igazából még nem is aludtam. – mondta a szomszéd és legyintve egyet bement az ablakból.

- Öhm… Ez meg mi volt? – kérdeztem megilletődve és elnevettem magam.

- Te mindenkit leveszel a lábáról? Az öreg nénikre buksz?

- Persze, ők a gyengéim. – mondta és kacsintott egyet. Meglökött egy kicsit, hogy visszaessek a sárba.

- Na tudod mit…Ezt nem kellett volna. Most lesz véged. – mutattam fel a mutatóujjamat jelzésképpen.

- Jaj ne, a mutatóujj! – kiáltott fel Isac – most nagyon megijedtem.

- Látom, hogy rajtad már semmi sem segíthet, be kell, hogy vessem az utolsó húzásomat.- mondtam komoly tekintettel. Ekkor rávetettem magam a hátára.

- Ezért megérdemlem, hogy bevigyél a házba.

- Nah persze, ahogy azt te elgondoltad.

- Választhatsz, vagy beviszel, vagy pedig csinálsz nekem valami finom meleg kaját. – néztem rá várva a válaszát.

- Tudod ugye, hogy nagyon zsarolós vagy? – kérdezte tőlem nevetve.

- Hm… persze, de eddzek minden nap rá. Szóval?

- Inkább beviszlek. – mondta sóhajtva és elindult az ajtó felé.

- Juhú. Gyorsabban, sosem fogunk beérni. – kiáltottam és belekapaszkodtam Isac nyakába. Hát igen, furcsa lehetett kívülről nézve, de nekem belülről fel sem tűnt, hogy mennyire elengedtem magam.

- Te… Most komolyan minek gondolsz te engem? Póninak?! Olyan vagy mint egy öt éves kisgyerek.

- Jól van na… Nem mindennap vitetheti magát az ember a nagy sztár énekessel Isac Elliottal… - mondtam direkt kihangsúlyozva a jelzőit. – Miért ne lehetnék még egy kicsit gyerek?

- Nem tudlak kiismerni. - nevetett fel látva a reakciómat. – Na mi van ne talán nem szeretsz? – kérdezte. – Amikor odajöttél hozzám a padhoz, akkor még nagyon is bírtál, úgy emlékszem.

- Ha ennyit kérdezel, nem leszel gyorsabb. – Beérkeztünk a házba csurom vizesen, átfagyva és teljesen sárosan.

- Hol tudok lezuhanyozni? Azt hiszem, hogy rám fér. – kérdeztem Isactól, miközben végignéztem magamon.

- A konyhával szemben van. - mutatott a fürdőszoba irányába.

- Köszi. – kivettem pár tiszta cuccot a bőröndömből és elindultam a fürdő felé. Gyorsan lezuhanyoztam és hajat is mostam. Felvettem egy fekete rövidnadrágot egy fehér toppal és Isac pulcsiját, ami még az első találkozás óta nálam maradt. Még vizes hajamat kiengedve hagytam, ami fürtökben az arcomra omlott. Kiléptem és a konyhában Isac egy tál meleg levessel fogadott.

- Nekem? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Nem, a szomszédnak, csak meg akartam neked is mutatni, persze hogy neked.

- Tudtam én, hogy titkos kapcsolatod van a szomszéd nénivel.

- Jól van, csak edd meg. – nézett rám, a fejét rázva.

- Köszönöm szépen. Miért is kapom?

- Csak. A szívemre venném, ha miattam megfáznál.

- Tényleg, köszönöm.

- Csak aztán nehogy emiatt legyél beteg, mert olyan rossz. – A leves nagyon finom volt, aztán elindultunk a hálószoba felé. Danu bent horkolt. Egy darab nagyobb matrac volt bent a szobában az ágyon kívül.

- Oké, akkor beágyazok a padlón azt hiszem. – mondta Isac és lerakott egy takarót meg egy párnát a földre. Aztán kiment a szobából. Én addig leültem törökülésben a matracra. Kicsit később ő is átöltözve lépett be a szobába. Egy szürke nadrág és egy fekete rövid ujjú póló volt rajta. Gyorsan felálltam és felvettem a földről a takaróját és a párnáját. A matracomra tettem őket.

- Nem engedem, hogy a földön aludj. – mondtam neki akaratosan.

- Ezt már megbeszéltük. Megleszek, nem olyan szörnyű a padló sem. Te csak aludj. – végül Isac meggyőzött. Beszélgettünk egy ideig, aztán valamikor elaludtam. Kis idő múlva felriadtam, nagyon rosszat álmodtam. Csurom víz voltam és levegő után kapkodtam. Erre Isac is felébredt.

- Jól vagy?

- Nem, nagyon rossz…

- Nyugalom, csak egy álom volt. - mondta és rám mosolygott. Gyakran voltak rémálmaim és sosem jöttünk rá, hogy miért. Ezekben mindenféle előjött, de leginkább a szeretteimmel kapcsolatosak, valamilyen tragikusan végződő történetek voltak. Odakúsztam Isachoz és mellé feküdtem.

- Nem baj, ha egy kicsit itt maradok? – kérdeztem ijedten nézve rá.

- Nem, dehogy. Maradj csak. – neki döntöttem a fejemet és újra elaludtam. Nem tudom, hogy mióta lettünk ilyen közvetlen kapcsolatban, vagy hogy meddig lesz ez még így, mert végül is mégis csak egy sztár, de azt biztosan tudtam, hogy akkor a lehető legjobb helyen voltam.

xo Lilu xo