A Dream Comes True 14.

Sziasztok! Mivel sajnos véget ért a szünet, megint lassabban tudom csak kirakni a részeket. Kicsit hosszabb lett, remélem tetszeni fog. Jó olvasást! ^^

- Mára elég volt Mattiból és amúgy sem értem, hogy mi a bajod vele. Nagyon rendes srác és segítőkész. Miért is kéne magam távol tartani tőle? Inkább menjünk már el valahova. – nyafogtam neki és közben a karján csüngtem, mint egy kisgyerek.

- Én csak figyelmeztetni szeretnélek, biztos vagyok benne, hogy Matti készül valamire.

- Hát nem kell, tudok magamra vigyázni. – mondtam nevetve és kacsintottam egyet.

- Szóval hova megyünk?

- Játékterem? – kérdezte halvány mosollyal az arcán Danu.

- Miben fogadunk, hogy minden szabadidőtöket ott töltitek Isackel? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel.

- Nem, dehogy. – mondta egy erőltetett nevetés kíséretében.

- Aha. Elég jó emberismerő vagyok, szóval megszívtad, mert tudom, hogy az emberek mikor hazudnak. És te most hazudsz. – sandítottam fel rá, mert legalább egy fél fejjel magasabb volt nálam.

- Na jó, talán, de mit számít az, menjünk, mert sosem érünk oda. – mondta és lepacsiztunk. A játékterem elég közel volt, így hamar odaértünk. Nagyon belejöttem és én vittem mindent. Danu csak lesett, hogy már mióta idejár és mégsem nyert még soha.

- Danu? - fordultam felé, amikor már elhagytuk a játéktermet.

- Igen? Ha ki akarod könyörögni, hogy haza kísérjelek, akkor rendben. Tudom, hogy nem tudsz nélkülem élni. Ellenállhatatlan vagyok. – mondta és beletúrt a hajába. Alig bírtam visszatartani a nevetést, de legyűrtem és próbáltam a legkomolyabb arcomat magamra ölteni.

- Vigyázat, vigyázat! Mindjárt egy ego robbanás következik be. Kérem, hogy mindenkit távolítsanak el a helyszínről. Bárkit elnyomhat, olyan nagy. – mondtam robot hangon.

- Na ezt már jobban szeretem. Bármennyire is próbáltad eltitkolni, de láttam, hogy van valami gond. Mi az? – kérdezte Danu, most már komoly arccal.

- Semmi, csak izgulok a fellépés miatt. Mi lesz, hogyha nem tudom megtanulni, vagy, hogyha elrontom a fellépés közepén? Én nem vagyok olyan jó, mint ti, de nem érdekel, valahogy csak felzárkózok. Nem vagyok olyan, akinek ez most el fogja rontani a kedvét. – mondtam és belebokszoltam Danu karjába.

- Még is sikerült neki. Azt hiszem, hogy nem vagy olyan kemény, mint amilyennek mutatod magad. – gondolkodott el és összeborzolta a hajamat.

- Tudod, hogy kivel szórakozz. – jelentettem ki és nekirontottam Danunak. Elég gyorsan leszerelt, csak ki kellett tennie a kezét. Visszakísért a Tánciskolához, mert ugye ma itt fogok aludni. Egy ölelés után elköszöntünk. Gyorsan felrohantam az emeletre és felhívtam Cameronékat, hogy ma nem megyek haza és az elkövetkezendő négy napban sem. Kaisa aggódott értem, de mondtam, hogy nem lesz semmi baj, ezzel jár, hogy ilyenkor jöttem, egy nagy fellépés előtt. Ezt Cameron rögtön megértette és hallottam, amint próbálja a telefon túlsó felén meggyőzni Kaisát, hogy nyugodjon meg. Végül megköszöntem, hogy megértik a helyzetet és letettem a telefont. Anyuékkal ugyanez történt, anyu már nagyon hiányolt, apu meg megértette és mondta, hogy a legjobbat akarja nekem. Az elkövetkezendő négy nap nagyon gyorsan eltelt, minden percben gyakoroltunk Mattival. Sokszor kiakadtam, ha valami nem ment, de Matti lenyugtatott és elpróbáltuk még egyszer. A folyamatos gyakorlás eléggé kikészített a végére, főleg, hogy alig tartottunk pihenni és késő estig gyakoroltunk, senkivel sem találkoztam abban a pár napban Mattin kívül. Matti a napokban egyre közeledett felém, de én próbáltam a lehető legudvariasabban távol tartani. Kedves, meg segítőkész volt, de egyszerűen csak barátnak szerettem volna.

- Mára végeztünk? Még egyszer nézd meg egészben, hogy milyen légyszi. – kértem meg Mattit az utolsó napon.

- Rendben. Mutasd. – Berakott egy CD-t és elindult a zene. Elkezdtem táncolni és közben végig az előttem levő tükröt szuggeráltam, hogy minden mozdulatot jól csinálok-e. A zene leállt és én kifáradva a földre rogytam.

- Jól vagy? – kérdezte Matti, aki odasietett hozzám.

- Persze, semmi bajom. Szóval, milyen volt? – néztem fel rá lihegve.

- Tökéletes, büszke vagyok rád. – mondta és rám kacsintott.

- Köszi szépen a segítségedet, nélküled nem ment volna. Felálltam kimentem a mosdóba és megmostam az arcomat. Átöltöztem a táncruhámból. Felvettem egy fehér rövid ujjú pólót, aminek pirosak voltak az ujjai és egy nagy tizennyolcas szám volt pirossal írva az elejére és hozzá egy fekete farmert. EZ volt az én stílusom. Nem szoknya és koktél ruha, csak szimplán egy kényelmes póló egy farmerrel.

- Még egyszer, köszi, én akkor elmentem, holnap találkozunk a repülésnél. – mondtam bekukkantva a terembe, de senki sem volt benne. Egy kéz karolta át a derekamat és magához húzott.

- Matti?! Én most megyek. – mondtam és eltoltam magamtól, kisétáltam az iskolából. Amikor kiléptem az ajtón hideg szellő csapta meg az arcomat és a kezem libabőrös lett. Végül is tél volt. Felkaptam magamra a fekete bőrdzsekimet. Annak ellenére, hogy hideg volt, élveztem, hogy az arcomat körbeöleli. A hajamat kibontottam a copfból és hagytam, hogy szálljon a szellővel. Először gondoltam, hogy megkeresem Isacet és Danut, de aztán nem akartam őket zavarni, ezért barangoltam egy kicsit a városban. Már ott voltam majdnem egy hete és még alig láttam valamit. Körbe néztem és végül leültem egy kőre, ahonnan pont látni lehetet, hogy hogyan megy le a nap. Kicsit később, amikor megnéztem a telefonom tíz órát mutatott. Felvettem a táskám és elindultam azt a címet felkutatni, amit még Danutól kaptam, hogyha van egy kis időm a gyakorlások között, akkor látogassam meg, mert általában ott vannak. Hívtam egy taxit és elvitt a megadott címre. A kommunikáció, az angolul ment a külvilággal. Egy Studio elé érkeztem, nagy volt ott a nyüzsgés még tíz órakor is. Amikor beléptem egy hatalmas recepció fogadott. Odaléptem és megtudakoltam, hogy hol találom a fiúkat. A nő gyorsan válaszolt, mivel szólt neki Danu, hogy hova küldjön, ha megérkezem. Egy fotó volt a recepciós nőnél rólam, nem tudom, hogy mikor csinálták a képet, de nagyon nevettem rajta. Mintha körözésben lennék. Felmentem lifttel a harmadikra és elindultam a folyosón. Az utolsó ajtó előtt megálltam és halkan benyitottam. Danu egy széken ült egy férfi társaságában és egy üveg mögött pedig Isac énekelt a mikrofonba. Felvétel volt. Becsuktam magam mögött az ajtót és Danuhoz léptem. Észrevett és egy mosoly kíséretében integetett. A dalnak vége lett és Isac letette a fülhallgatót, elindult az ajtó felé. Én gyorsan az ajtó mellé léptem, és amikor kilépett rajta, halkan a háta mögé osontam és a kezeimet a szemeire tettem.

- Danu ne szórakozz. – mondta fáradtan. Alig bírtam ki, hogy ne nevessem el magam, de továbbra is ott voltak a kezeim.

- Menjél már, én nem vagyok ilyen ovis. – mondta és felnevetett, miközben rám nézett. Én erre csak kinyújtottam a nyelvem Danura. Isac felemelte a kezét és megfogta az én kezeimet. Éreztem, hogy az arca megváltozik a kezeim alatt, elmosolyodott.

- Csak nem olyan valaki, aki folyamatosan meg akar ölni? Csak nem olyan valaki, aki csikis? – mondta és hátranyújtva a kezeit elkezdett csikizni. Ettől eleresztettem a szemeit. Megfordult és magához húzott, megölelt. Amióta idejöttem Finnországba, most láttam másodszorra.

- Na elég lesz, mert a végén még összeragadtok. – mondta nevetve Danu. Erre kicsit elvörösödtem. Miután befejeztük a felvételt még beszélgettem a srácokkal, jó volt végre újra így hárman lenni. Reggel korán keltünk és kimentünk a repülőtérre. Nekem Danu foglalt helyet maga mellett. Isac az előttünk lévő helyen ült.

- Sajnálom, engem kell elviselned az úton, nem engedem, hogy egymáshoz tapadjatok. – mondta Danu.

- Aha értem, szerintem jobb lesz hogyha alszol egy kicsit Danu. – az úton zenét hallgattam és beszélgettem az otthon maradt barátnőimmel, Laurával, Dórival és Fannival. Mindannyian nagyon hiányoltak. Mondtam nekik, hogy sajnálom, hogy ilyen gyorsan elmentem, de hirtelen kellett döntenem, és hogy a nyári szünet végéig maradok. Magán tanuló lett belőlem addig. Isac és Danu meg én nagyon jól elszórakoztattuk a többieket a veszekedéseinkkel, hogy én bedurcáztam, aztán a fiúk mindent megtettek, hogy kibékítsenek és én ezt ki is használtam. Valahol az út felénél lehettünk, amikor képszakadás volt, elaludtam Danu vállán. Amikor felébredtem, már mindenki a leszálláshoz készülődött. Megérkeztünk Miami!

xo Lilu xo