A Dream Comes True 21.

Sziasztok! Hosszas kihagyás után itt vagyok a 21. fejezettel is. Remélem, még érdeklődtök a történet folytatása iránt. Ha végeztetek az elolvasásával, várom lent a véleményeket komiban. ;) Jó olvasást! :)

- Te most leszóltad a hajam? – kérdezte már ő is röhögve és utánam kezdett futni.

- Én aztán nem, Isten ments. Csak tanácsokat ad a stylistod. – megálltam, és rá kacsintottam.

- Látom, hogy hordod. Tetszik? – kérdezte és a tenyerébe fektette a nyakamon függő medálom.

- Nagyon szép, csak nem tudom, hogy kinek kéne megköszönnöm. Az ágyamon találtam és nem volt rajta semmi aláírás.

- Hát attól függ, hogy hogyan köszönnéd meg az illetőnek, aki adta. Ez egy fontos pontja a dolognak.

- Talán csinálnék neki valami finomat, aztán pedig egy nagyon nagy ölelést adnék neki, talán még valami bónusszal is összekötve. – mondtam és beharaptam az alsó ajkamat, az arcomon egy huncut mosoly bujkált.

- Én, én voltam az. Isac Elliot a nyertes. – mondta nevetve és jelentkezett, mintha az iskolában lenne és a helyes válaszért egy ötöst kaphatna.

- Viszont ez azt jelenti, hogy valaki, járt a szobámban, amíg én aludtam. Azt hiszem, hogy félnem kéne, egy zaklató volt a szobámban. – fejeztem be a mondatomat teljesen komolyan egy aggódó fej kíséretében.

- Most kiderült. Mindig is tudtam, hogy egy zaklató vagy. – mondtam és a szám elé tettem a kezem, mintha meg lennék botránkozva a hír hallatán.

- Nem igaz, csak hülyéskedtem, igazából Danu volt az, tegnap éppen vízért mentem ki, aikor megláttam, hogy éjszaka bement a szobádba. – mondta és nagyokat bólogatott közben, hogy még hihetőbb legyen.

- Ha még ez igaz is lenne, akkor is bűntárs vagy, mivel nem akadályoztad meg. Szóval az a minimum, hogy….

- haza cipellek. – fejezte be a mondatomat nevetve Isac és rám sandított. – Igazam van?

- Nem rossz, nem rossz a nagy Isac Elliottól. – mondtam és megsimítottam az államat, miközben végig mértem Isacet. – ebben a pillanatban felkapott a hátára és úgy indult tovább.

- Már kezdesz alakulni, sokkal jobb az első alkalomhoz képest. – mondtam nevetve, és mint a kiskutyákat szokták megdicsérni, miután valami jót csináltak, úgy simogattam meg én is Isac haját. Amitől egy kicsit fel is borzoltam.

- A stylistom már munkába is állt? Hogy mit nem engedek meg neked, de csak azért, mert ha nem fognálak, leesnél. – mondta hátrasandítva, hogy mit művelek a hajával.

- Igen, gondoltam, hátha ebből a valamiből itt a fejed tetején még valami jót ki lehet hozni, de úgy látom, hogy ez reménytelen. – mondtam lemondóan.

- Vigyázz, hogy mit mondasz. – mondta és elengedett, így lejjebb csúsztam a hátán. Erre nagyon megijedtem és megszorítottam a nyakát és becsuktam a szemeimet. A hirtelen megtörténő dolgoktól, amire nem számítok, frászt tudok kapni, ha még az egy kis semmiség is.

- Csak vicceltem, semmi baj. – mondta, amint megláttam a reakciómat, és a hátáról előrecsúsztatott a mellkasához.

- Ilyet többet ne csinálj, vagy a hajadból csak egy 3 cm marad. – mondtam morcosan és belefúrtam magam a pólójába, miután túléltem az előzőket.

- Rendben, nem lesz több ilyen, ígérem. – mondta Isac és egy puszit nyomott a homlokomra. Mire hazaértünk Isackel az óvodából már be volt sötétedve, Danut és Lizát a fotelben videojátékozás közben találtuk meg. Nagyon bele voltak mélyülve, mivel észre se vették, hogy beléptünk a házba. Nem akartuk őket megzavarni, mivel csak akkor tudtak megmaradni egymás mellett békében, veszekedés nélkül, ha videojátékoztak. Levettük a cipőnket, én mamuszra váltottam, Isac csak zokniban maradt. Amikor beértünk a nappaliba, az ajtón Isac szülei meg a húga léptek be. Képen már láttam őket, így felismertem az ajtónál lévőket, de még sosem találkoztam velük élőben.

- Gyerekek, megjöttünk! – mondták a szülők, míg a cipős szekrénynél álltak. Erre már Lizáék is felkapták a fejüket.

- Szia kicsim. – ment oda Isachoz az anyukája és megpuszilta.

- Szia Liza, Danu? Hogy vagytok? – kérdezősködött a hosszú szőke hajú nő.

- Köszönjük, jól. – mondták egyszerre a videojáték mániások.

- És akkor benned tisztelhetjük, ha jól tudom Lillát ugye? – fordult oda hozzám mosolyogva.

- Igen hölgyem. Örülök, hogy megismerhetem önöket. – válaszoltam, nem tudtam, hogyan szólítsam meg.

- Sokat hallottam már rólad. mondta és Isacre kacsintott. – Szívem, tegezz nyugodtam, már Lizáékkal is megbeszéltem, de nem képesek leszokni a magázásról.

- Rendben, köszönöm. – mondtam nevetve és Isacre sandítottam. Ezután az apukája is üdvözölt, majd végül a húga is. Nagyon aranyos volt, de nagyon ki volt fáradva ezért gyorsan elküldték lefeküdni. Beszélgettünk még úgy egy fél óráig, nagyon közvetlenek voltak a szülei, és mindenről kifaggattak.

- Elnézéseteket kell, hogy kérjem, de hív a munka, érezzétek magatok otthon, örülök, hogy megismerhettelek Lilla. Nemsokára összehozunk egy csajos napot. Rendben? – mondta Isac édesanyja és megölelt, majd intett a srácoknak is.

- Jó éjszakát srácok! – mondtam, mindenki jó éjszakát kívánt, majd mindenki bevonult a szobájába, és minden elcsendesült. Reggel valamikor hajnali öt óra táján kiment az álom a szemeimből. Tízpercnyi reménytelen próbálkozás után feltápászkodtam az ágyról és magam köré csavartam a takarómat. Beleléptem az Isactől kölcsönkapott papucsomba és kicsoszogtam a nappaliba. Megdörzsöltem a szemem, hogy az álmosság utolsó kis maradványait is eltűntessem. Amikor elvettem a szemem elől a kezem, megpillantottam a nappali egyik fotele mögött a padlón Danut, miközben aludt. Egy pillanatig próbáltam kitalálni, hogy vajon hogyan kerülhetett oda, de aztán feladtam a találgatást, hiszen Danuról volt szó. Nála egy ép eszű magyarázatot sem lehet kitalálni. Lábujjhegyen odalopóztam a kanapéhoz és a kezembe vettem a tévéirányítót. Bekapcsoltam és olyan halkra vettem, hogy ne zavarjak senkit, de azért még halljam. Valamilyen csoda folytán még magyar adások is bejöttek. Abba hagytam a csatornaváltogatást a reggeli Spongebobnál. Végig feküdtem a kanapén és magamra húztam a takarómat és elmélyülten kezdtem nézni a kis sárga szivacs kalandjait. Nagyon belefeledkezhettem a Spongebobba, mert egyszer csak azt vettem észre, hogy Isac összevisszaálló tincseivel azon igyekszik, hogy befurakodjon mögém a kanapéra. Nem szóltam semmit, csak csendben figyeltem az eseményeket, úgy tettem, mintha aludnék. A lehető legfinomabban, legóvatosabban becsúszott a hátam mögé és a fejem búbjára tette az állát.

- Elég jól játszod az alvó hercegnőt. – súgta a fülembe a szavakat. Az ajkai hozzá értek a fülemhez és ettől végig futott a hideg a hátamon. Megfordultam Isackel szembe amilyen csak gyorsan tudtam, ugyanis a kanapé nem bizonyult elég szélesnek, két embernek.

- Baby I like it…- kezdtem bele először halkan, majd egyre hangosan Enrique Iglesias dalába. Felálltam, közben egy pillanatra sem néztem el Isacről. Körbe táncoltam a kanapét nevetve és a szeme sarkából észrevettem a hangzavarra felriadó Danut és a szobából röhögve kijövő Lizát. Liza nem sokáig habozott csatlakozni hozzám. Isac még mindig a kanapéról figyelve és nevetve a tenyerébe temette az arcát, de az ujjai között figyelt. A szám végére érve fejemmel Isac felé böktem és betáncoltam a szobámba. Elővettem a bőröndömből pár cuccot és magamra vettem őket, majd a hajamat megfésültem és készen álltam az indulásra. Már két napja Isacéknál voltunk, így ideje volt már Cameronékhoz is benézni. Miközben a hajamat csináltam, észrevétlenül megállt az ajtóban Isac.

- Szóval készülődsz hazamenni? – kérdezte miközben minden egyes mozdulatomat figyelte.

- Igen, úgy terveztem. Már így is tovább maradtam, mint azt gondoltam. Nem akarok a terhetekre sem lenni. Köszönöm ezt a két napot. – mondtam és kiugrálva az ajtón egy puszit nyomtam az ajkaira. Megöleltem Lizát és Danut, majd kisétáltam a csomagjaimmal az ajtón. Kis idő múlva megérkeztem a rózsákkal körülvett csodaszép ház elé, ami Cameronék birtokában volt, még most is elcsodálkoztam, hogy mennyire szép. Emlékszem, hogy még a repülő úton, azzal szerénykedett, hogy csak egy kicsi kertes házuk van, ne gondolkozzam nagyban. Elmosolyogtam ezen az emléken. Nem csöngettem, mivel nem akartam felverni őket, így kivettem a madáretetőnek álcázott kulcstárolóból a kapu kulcsait és bementem a kertbe. Átvágtam a kiépített úton és kinyitottam a ház ajtaját. Kattant a zár és beléptem a nappaliba, ami most is teljesen letisztult volt, de eközben eleganciát sugárzott.

- Csöndben behurcoltam a poggyászaimat és levettem a cipőimet. Amikor felnéztem a földről és megfogtam a bőröndömet, már a kis családom állt előttem széles vigyorral egymás mellett felsorakozva – kivéve Aimot -.

- Üdv újra itthon drágám! – ujjongott Kaisa, és olyan erősen ölelt meg, hogy azt hittem, kiszorítja belőlem a szuszt is.

- Szia unokahúgi. – nevette el magát Cameron. Ő is megölelt, majd elvette tőlem a csomagjaimat.

- Szia Lilla. – mondta Aimo unottan, és odavánszorgott hozzám megölelni. majd miután újra anyja mellé ért, felsandított rá, mire Kaisa elmosolyodott. Gondolom az érkezésemet, egy órás veszekedés előzte meg.

- Sziasztok! Köszönöm szépen, de nem kellett volna engem így várni, nem akarom felforgatni az életeteket. – mondtam mosolyogva, de örültem nekik, és látszott rajtuk, hogy tényleg örülnek neki, hogy itt vagyok, nem csak azt mondják.

- Lillus ne is mondj ilyeneket, és emellett… - mondta és sejtelmesen a mellettem lévő fürdőszoba ajtajára sandított, de nem történt semmi.

- EMELLETT…- mondta kicsit hangosabban és nyomatékosítva a betűket Kaisa miközben még mindig az ajtót szuggerálta.

- Bocsi, itt vagyok! – hallatszott az ajtón belülről, ami egyszer csak kirobbant és valaki a nyakamban landolt. A hatástól kicsit megrendültem, majd megkapaszkodtam a bőröndömben. Amint sikerült megnéznem az illetőt…

- Lidy! – szorongatta meg a nyakam a rövid barna hajú lány.

- Neked is szia Haze! Hát te, itt? – mondtam már nevetve és viszonoztam az ölelését.

- Nem régen jöttem haza Angliából, most már hivatalosan is készíthetek videoklipeket, csinálhatok fotózásokat. Apu és anyu mesélték, hogy nálunk vagy és maradsz egy ideig, úgyhogy gondoltam, nem maradok még ott, hanem inkább hazajövök, hogy találkozzunk. Annyira örülök.

- Meg is sértődtem volna, hogyha nem látogatsz meg. Mikor is láttuk egymást utoljára? – kérdeztem még mindig nevetve.

- Talán amikor kiküldtek minket a vidámparkból, mert azt állították, hogy lehánytam a főnököt, amikor odahívattam, hogy nem megfelelő az ellátás. – mondta mire mind a ketten a földön fetrengve nevettünk. Haze volt az a személy, akit már a testvéremnek tekintettem, pedig unokatesók voltunk, de egyben a legjobb barátom is volt. egy és fél éve kiment Angliába tanulni, azóta nem találkoztunk, de most már itt van, úgyhogy a dolgok más irányt vesznek.

xo Lilu xo