A Dream Comes True 6.

Ilyen későn, de meghoztam a 6.-at is. Remélem, hogy tetszeni fog! Jó olvasást! :3

- Nem hittem a saját szememnek…

- Ott állt előttem életnagyságban az a srác, akinek a zenéit mindent percben hallgatom és akiről mindent tudok. A szavainak értelmét, pedig fel sem tudtam fogni. Tehát azt mondja, hogy akivel eddig a szünetemet töltöttem, az igazából ő volt, Isac Elliot? Tehát az a fiú nem is létezik akivel eddig beszélgettem? Kavarogtak bennem az érzések. Talán egy kicsit elszomorított volna a dolog, hogy hazudott? De igazából nem is ismerem, hogy mondhatnék véleményt róla? Sikerült lejáratni magamat előtte. Ha most visszagondolok az elmúlt napok eseményeire, akkor egyszerűen csak a fejemet tudom fogni és elsüllyedni a föld alá. A gondolataimból egy hideg szellő zökkentett ki, ami belefújta az arcomba a gesztenye barna hajam egyik tincsét. Zöldeskék szemeimet rá szegeztem. Mélyen belenéztem barna szemeibe, amik melegséget árasztottak, de egy kis félelmet is láttam bennünk, amit nem tudtam megérteni. Párszor megigazította a haját, gondolom ezt szokta idegességében csinálni, de miért volt ideges?

- Isac! – hallottuk az ordibálásokat mögöttünk egyre hangosabban. Pár másodperc alatt egy egész nagy tömeg gyűlt össze. Hát persze egy percre elfelejtettem, hogy ki is volt a társaságom. Egy sztár. Ez csak természetes, hogy egy csomó rajongó gyűl köré. Engem szó szerint összenyomtak, valahogy a csodával határos módon sikerült a lábak között kimásznom egy nyílt füves területre. Ő elővette a legszebb mosolyát és mindenkivel beszélgetett angolul meg fotózkodott. Ez a betanult mozdulatok sorozata… Vajon tényleg így is gondolja, vagy csak muszájból csinálja? Ki tudja. Fannit nem találtam meg a nagy tömegben, így elindultam egyedül a hazafelé. Egy sötét utcán mentem át, amikor egy kéz megfogta hátulról a vállamat. Az ereimben megdermedt a vér. Már majdnem elkezdtem alkalmazni a karatén tanult fogásokat, amikor megláttam az arcát. Felismertem Danu volt az, Isac egyik táncosa.

- Szia! Bocsi, ha megijesztettelek. Isac kért meg telefonon keresztül, hogy mivel ő most nem tud elszabadulni kísérjelek haza. Fél, hogy történne valami. Jaj, basszus ezt már nem kellett volna elmondanom. – kapott a szája elé

- Szia. Te is tudsz magyarul? Ez meg, hogy lehet? Szóval azt mondod aggódott? – tettem fel a kérdéseket kikerekedett szemekkel

- Danu vagyok. Örülök, hogy találkoztunk. Te pedig gondolom az a sokat emlegetett Lilla vagy. – nyújtottam felém a kezét

- Én is nagyon örülök. Sokat emlegetett? - erre csak még nagyobbra tágultak a szemeim, pedig már eddig sem voltak kicsik

- Basszus, hogy nekem ekkora a szám. Minek beszélek ennyit? – temette a tenyereibe az arcát.

- Szerintem indulhatunk is. Merre laksz? – kérdezte egy széles mosollyal az arcán. Út közben nagyon sok minden szóba jött és ezernyi dolgot meg tudtam róla. Amíg sétáltunk úgy tűnt, mintha már régóta ismertük volna egymást. Nagyon egy hangon voltunk. Sokat nevettem, hogy mindig zavarba jött, ha sokat beszélt és én csak csendben hallgattam. Meg sokszor mondott félreérthető dolgokat, amikbe én természetesen mindig belekötöttem. Szegény a végére teljesen kikészült. Öt percenként a tenyereiben bújtatta el az arcát. Volt amikor én mondtam egy s mást és akkor ő nevetett ki, úgyhogy nem csak ő volt kínos helyzetekben. Ez az egész kicsit álomszerű volt. Isac Elliottal csak úgy lazán eltöltök négy napot, aztán meg a táncosával beszélgetek. Mivel sötét volt már, így ő nem használt semmit, amivel eltakarta volna az arcát. Kiderült, hogy azért vannak, itt mert fogadást kötöttek, hogy ha Isac nem eszik meg három fagyit egymás után öt perc alatt, akkor meglátogatják a Magyarországon élő nagynénjét Isacnak. Nagyon igyekezett, hogy ne kelljen meglátogatni, mert a keresztanyja nagyon szereti és túlságosan elragattatja magát, amikor nála van. Danut pedig úgy kezeli, mintha a másik keresztfia lenne. Miatta tanultak meg magyarul, mert nem engedte, hogy a házban finn, angol, vagy más nyelven szólaljanak meg. Természetesen Isacnak nem sikerült teljesítenie a lehetetlen feladatot, így be kellett tartania a fogadás másik felét, azonban Danu ezzel csak rosszabbul járt, mert őt is magával vonszolta. Egy és fél óra alatt meg is jártuk az utat. A rövid hazavezető, amin jöttünk Fannival, el volt zárva bulizó emberekkel. Minthogy átvágjuk magunkat a tömegen, inkább a hosszabb utat választottunk. Megálltunk a kapunk előtt.

- Mielőtt még elmész. Isac nagyon a szívére tud venni dolgokat és nem nagyon ért a lányokhoz. Meg van mondva, hogy mit kell csináljon és ezt csinálja is, de amikor már egy lányra nem rajongóként vagy barátként kéne néznie, akkor nem tudja, hogy mit csináljon tizenöt évesen. Egyszóval ha nem épp a legmegfelelőbb módon fejezi ki magát, akkor nézd el neki. – mondta komoly arccal és a végén elnevette magát.

- Nem tudom, hogy erre most mit mondhatnék. – és zavartam megigazítottam a szemüvegemet.

- Na, nekem vissza kéne mennem, hogy elhozzam a sok rajongó közül Isacot. Nem is tudtam, hogy itt is ennyi rajongója van.

- Ó, még több is.

- Akkor én megyek. Remélem, hogy még összefutunk. Szia.

- Szia. – mondtam neki, de nem tudtam, hogy hogy köszönjek el tőle. Erre ő megölelt még búcsúzásképpen. Majd követtem a szememmel, ahogyan fokozatosan eltűnik a sötétben.

- Miért van az, hogy mind a kettőjükkel miután még csak egyszer beszéltem, már azután azt éreztem, hogy ismerem őket? Kezdek begolyózni azt hiszem. Én már nem értek semmit sem. Másnap reggel a kapu csöngőnkre ébredtem fel. Gyorsan felvettem egy bő pólót és egy rövidnadrágot. Lassan lesétáltam a lépcsőn és kinyitottam az ajtót. Az ajtó előtt egy fehér és egy fekete- fehér göndör szőrű kiskutya ült piros masnival a fején. Kicsit körülnéztem és a kapuban megláttam Isacot. Papírok voltak nála. Egymás után némán felmutatta őket.

- A tegnap estét

- nagyon elrontottam.

- Bocsáss meg.

- Nem tudok

- a csoki bonbonjaid nélkül

- ÉLNI. – ennél elmosolyodott

- Erre én is csak egy mosollyal válaszoltam. Behívtam a lakásba. Gyorsan magamra kaptam egy pulcsit, ami elől volt. A kutyusokról leszedtem a szalagot és Matyihoz engedtem őket. Majd Isachoz fordultam.

- Neked meg hány kutyád van most komolyan?

- Hát négy.

- Ez már egy egész kutya tenyészet. – mondtam és ekkor elkezdtem nevetni.

- Min nevetsz?

- Semmin, semmin.

- Na gyerünk mondd el, vagy különben halálra csikizlek. Hallottam Danutól, hogy ez a gyenge pontod. – vigyorodott el

- Danu…- mondtam és negatív energiákat sugároztam magamból, hogy bárhol is van éppen, megérezze

- Szóval?

- Nagyon tetszik a zoknid. – nem bírtam ki nevetés nélkül, annyira aranyos volt, ahogy az ötféle csíkos zokniban állt

- Szóval nem tetszik a zoknim? Hát jó, ezt most egy életre megjegyeztem. Megyek Fiftyhez, ő neki biztosan tetszik a zoknim. – mondta és elindult a konyha felé, ugyanis ott játszottak a kutyák. Én is utána indultam.

- Nem, nekem nagyon tetszik. De tényleg. – mondtam és leültem a földre a kis négylábúakhoz. Ő is ugyanezt csinálta.

- Megmutatom, hogy hogy kell Fiftyt simogatni. Ez egy nagyon nehéz dolog, szóval figyelj.Csak így tudsz vele kijönni, ha jól simogatod. – mondta nevetve

- Csak is téged foglak figyelni. – mosolyodtam el

Ölel: Lilu-chan =^-^=