- Hajnalban egy hangra ébredtem fel. Valaki beszélt. Körbe
néztem a szobában Danu nem zavartatva magát horkolt az ágyban még a takarómat
is lehúzta rólam. Magam mellé néztem, de Isac nem volt ott. Kiléptem a szoba
küszöbén és megnyikordult a padló a lábam alatt. Danu megfordult a szobában, de
tovább aludt. Nem szerettem volna senkit sem felébreszteni. Lejjebb mentem a
lépcsőn, fokonként haladtam. Leértem a földszintre és körbe néztem. A hang
irányába indultam meg. A fülemre hagyatkoztam, ugyanis senkit sem láttam és még
sötét volt. Nem kellett sokat mennem, megtaláltam a hang forrását. Isac kint
ült a teraszon a földre lógatva lábait. Oda tettem a fülemet a köztünk ágaskodó
üvegfalra. Figyeltem, hogy az összekeveredett szavakból valamilyen értelmes
szöveget vegyek ki. Elismerem, hogy nem szép dolog hallgatózni, de érdekelt,
hogy mit csinál Isac az hajnalok hajnalán kint a teraszon. Egy telefon volt a füléhez
nyomva és közben hevesen gesztikulált.
- Itt van. Fel tudod ezt fogni? Nem tudom, hogy meddig bírom
már ezt. Mindennap úgy felkelni, hogy tudom, hogy itt van a közelemben. Rám fog
tapadni, mint egy pióca, ahogy eddig is tette. Nagyon kedves, meg valamilyen az
ő szintjén aranyos, de egyszerűen nem hagy élni. Tudom, hogy bunkó vagyok. De
ha egyszerűen valaki mással szeretnék ilyen kapcsolatot? Nem szeretném
hitegetni sem. Rendben, még beszélünk. Szia. Bocsi, hogy zavartalak. – ekkor elvette
a fülétől a mobilt és felállt. Én erre azt sem tudtam, hogy mit csináljak, nem
akartam, hogy észrevegye, hogy hallgatóztam. Gyorsan a konyhapult mögé bújtam.
Egy résen keresztül láttam, ahogy bejön az előszobába és gondterhelt arccal
fellépked a lépcsőn. Ekkor szerencsémre megfordult és bement a fürdőszobába. Ez
alatt gyorsan felfutottam az emeletre a hálószobába. Nem tudom, hogy mit
csináltam volna, ha észreveszi, hogy nem vagyok a szobában. Beszaladtam a
szobába és ledobtam magamat a matracra, a takarót a fejemre húztam. Nem akartam
semmire gondolni az előbb hallottakkal kapcsolatban. Mindent megtettem annak
érdekében, hogy elaludjak és a fejem üres legyen. Körülbelül amennyire be
tudtam saccolni három óra múlva bejött Anna a szobába és ébresztésképpen
mindeninek adott egy puszit az arcára. Én szokásomhoz híven nem keltem fel
elsőre. Ez jellemzőmként és a tegnap esti kiruccanásomnak is betudható. Amikor
résnyire kinyitottam a szemem senki sem volt a szobában, de beszélgetést
hallottam. Nagy nehezen rávettem magam, hogy megforduljak az egy irányú
pózomból, hogy az egész szobát belássam. A szoba mások oldalán a Danu és Isac
öltözködött. Lány létemhez híven kikerekedtek a szemeim. Szerencsémre, vagy nem
szerencsémre csak a pólójukat vették már fel. Danu arra nézett ahol aludtam és
megláttam, hogy ébren vagyok és őket nézem. Erre egy nagyot kiáltott.
- Basszus Danu. Mit ordibálsz? – erre már ős is az irányomba
nézett, mert látta, hogy Danu erre néz.
- … – néztünk egymás szemébe, majd gyorsan a fejemre húztam
a takarómat. Pár másodperc múlva a takaró alól egy fényképezőgép hangját
hallottam meg. Kinéztem a takaró alól és az egy idegen lányt pillantottam meg.
Szép derékig érő szőke haja volt. Egy fényképezőgéppel a kezében állt a szoba
közepén és folyamatosan fotózta a még félmeztelen fiúkat.
- Te meg mi a francot csinálsz itt?! – ordította Isac a
lánynak, aki még most sem állt le a fotózással.
- Ez az csináljatok valamilyen más pózt is. – mondta a lány
instrukcióként. Isac és Danu gyorsan felvette magára a pólóját és kitolták az
ajtón kívülre a lányt és becsukták előtte az ajtót. Én kibújtam a takaróm alól
és felültem a matracra.
- Ez mégis ki volt? – kérdeztem a fiúktól, akik az ajtónak
támaszkodva ültek a földön.
- Ő? Hát… - nem téged kérdeztelek. Danut kérdeztem. – vágtam
oda Isacnak. Mérges voltam rá a tegnap hallottak miatt. Egyértelmű volt
számomra, hogy tegnap rólam volt szó.
- Van valami baj? Rosszat mondtam véletlenül? – kérdezte Isac
és rám nézett. Magamra kaptam az egyik pulcsimat és kimentem egy szó nélkül a
szobából. Elegem volt, tegnap is nagyon csalódott voltam, de elviseltem. De
hogy ma még szóba is álljak vele ezek után, hogy a szemembe hazudott? Amit a
legjobban utáltam a világon az az volt, ha a szemembe hazudtak. Mégis hogy
képzelte ezt? Lefutottam a lépcsőn és a konyhában találtam az előbbi lányt és
Annát. Széles mosollyal köszöntött Anna és egy helyet mutatott maga mellett. Én
csak odanéztem és a bejárati ajtó felé igyekeztem. Gyorsan beleléptem a tenisz
cipőmbe. Muszáj volt egy kis friss levegőt szívnom, kiszellőztetnem a fejem.
Felültem az első buszra és a házunkhoz indultam, amiben most csak a nővérem
lakott. A kulcsommal könnyedén bejutottam, de nem volt otthon senki sem. Nem is
nagyon bántam, legalább végig tudtam minden gondolni. Matyi sem volt otthon,
biztos a nővérem elvitte sétáltatni. Visszazártam a házat és leültem a ház
előtti lépcsőre. Több ezernyi válaszra nem találó kérdés kavargott a fejemben.
- Miért kellett eddig hazudnia? Miért nem mondta meg elsőre,
hogy zavarom? Miért volt velem kedves? Miért vitt el pingpongozni? Miért
kellett ennek történni most? Mindjárt karácsony. A végére már teljesen
belezavarodtam, ezért arra gondoltam, hogy jobb lenne, hogy ha el tudnám erről
terelni a gondolataimat, ezért egy vidámparkba mentem. Vettem vattacukrot és
felültem egy hullámvasútra. Nagyon jól elszórakoztam, de mégis bennem volt ez a
tüske. Párszor még mentem a hullámvasúttal, amikor valaki beült mellém a
kocsiba. Felé néztem és Isac volt.
- Te meg mit keresel itt? - kérdeztem tőle és felfújva az
arcomat elfordultam.
- Mit csináltam, hogy így egyik napról a másikra így
megutáltál?
- Á nem tudod? Jó lenne, ha hajnalban nem beszélnél ki
másokat a hátuk mögött. – vágtam hozzá a megjegyzéseimet.
- Ezt most nem értem. Mire célzol? – közben elindult a
hullámvasút.
- Ne tettesd a hülyét. Bocsánat, hogy nem felelek meg a
csodálatos finn popsztárnak Isac Elliotnak. Piócáskodó vagyok? Nem vettem
észre, de megmondhatnád legalább a szemembe. Utadban vagyok, hogy másokkal kapcsolatokat
csinálj. Hogy lehettem ilyen hülye, hogy egy olyannak higgyek, aki minden nap
más lánnyal lehet és bármit megkaphat?! Jesszus… - elgondolkozott és hirtelen
felém fordult.
- Te hallottál hajnalban? – kérdezte kikerekedett szemekkel.
- Nem.
- Hallgatóztál? – kérdezte, mintha az előző válaszomat nem
is hallotta volna.
- És akkor mi van? De legalább megtudtam, hogy milyen ember
is vagy valójában.
- Nem rólad beszéltem.
- Nah persze. Azt akarod, hogy ezt bevegyem? – lefolyt egy
könnycsepp az arcomon.
- Higgy nekem. Ha még egy kicsit is bízol bennem. Nem
mondanék soha ilyet rólad. Arról a lányról van szó, aki ma reggel a szobánkban
volt. – megfogta a kezem és a szemembe néztem. A barna szemeiben elvesztem.
Láttam, hogy nem hazudik. A hullámvasút megállt. Kiszálltunk és magához húzott.
- Az egyik rajongóm, akinek nagyon gazdagok a szülei és
mindenhova követ. Mindenhol sikerül megtalálnia. Az elvetemült nénikém meg még
be is engedte a házunkba. Hajnalban éreztem, hogy itt van már Magyarországon.
Tudtam, hogy már csak időkérdése. Levakarhatatlan.
- Értem. De akkor is biztos, hogy odavan érted és ezzel
összetöröd a szívét.
- Most rá akarsz venni, hogy legyek bájosan kedves vele?
- Igen. Ahogy mondod. – mondtam már nevetve. Megfogta a
kezem és maga után húzott. Kisétáltunk a vidámparkból és haza mentünk. Már nem
kételkedtem benne egy cseppet sem.
xo Lilu xo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése