December 8. + 9. - Ajándék - A magyar lány 3. fejezet

Nem szép dolog, hogy ezt ajándékként rakom ki, hiszen ebben semmi különlegesnek nem kéne lennie. Mégis így rakom ki, mert olyan régen raktam ki fejezetet, amiért egyébként borzasztóan érzem magam. Jó olvasást! :) 

 Lilla tanácstalanul állt a vendégszoba teljes alakos tükre előtt. Nem tudta eldönteni, melyik pulóverét vegye fel. Végül az egyszerű, fekete, kötött darabot választotta. Gyorsan magára szenvedte, mielőtt még Anne nagy lendülettel benyitott volna a szobába.

 - Van valami felsőd, ami illik ehhez a szoknyámhoz? – érdeklődött Anne, meg is perdülve, mutogatva az említett ruhadarabot.

 Lilla a homlokát ráncolta.

 - Mindegy, majd keresek valamit – legyintett Anne, azzal odalépett Lilla félig nyitott bőröndjéhez, majd önkiszolgáló módra kapcsolva elkezdett turkálni benne, tisztességes felsőrész után kutatva.

 Lilla meg sem tudott nyikkanni. Anne mindig képes volt teljesen ledöbbenteni őt. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy talán most kéne a sarkára állnia és nem tűrni tovább a lány illetlenségeit, de végül ráhagyta a dolgot. Elvégre Anne nem akart semmi rosszat, csak tetszeni a kibírhatatlan pasijának.

 Tekintve, hogy Anne éppen az ő cuccainak mustrálásával foglalatoskodott, a fürdőszoba végre szabaddá vált. Lilla bevágódott, mielőtt még valaki elfoglalta volna előtte. Göndör haját a nyaka jobboldalára fonta, fogat mosott és megmosakodott. Szemüvegét gondosan megtörölgette.

 Ezek után lesietett az apró ebédlőbe, ahol már Anne édesanyja, egy igen jólelkű, finn asszony, akire Anne a legkevésbé sem ütött, előkészítette a reggelit.

 - Jó reggelt – mosolygott Lillára.

 A lány viszonozta a barátságos gesztust, majd leült az asztalhoz.

 Anne anyja feltette szokásos kérdéseit (hogy aludtál?, minden rendben?, milyen itt Finnországban?,  beszéltél a szüleiddel?, mit szeretnél vacsorára?, van már honvágyad?, ugye nem láttad Annét cigizni?), melyekre Lilla türelmesen válaszolgatott. Mire ezzel a szinte rutinná vált reggeli rituáléval végeztek, már Anne is megérkezett, Lilla kedvenc ingében.

 - Anne, már megint ruhákra költötted a zsebpénzedet? – háborgott az anyja.

 - Nem, anya, Lilla adta kölcsön – felelte Anne.

 Lilla köhintett egyet, hiszen a „kölcsönadta” kifejezés elég erős túlzás volt. Anne édasanyja nem vette a célzást, így csak rámosolygott Lillára és megjegyezte, milyen rendes ez tőle és mennyire örül, hogy ennyire jóban van a cserediák a lányával. Aztán reggelizni kezdtek.

 Az étkezés megint borzalmasan kínos volt, hiszen Anne édesanyja felhívta lánya figyelmét arra, hogy ma az édesapja megy értük suli után. Lilla háromnapos ittléte óta egyszer találkozott a férfivel. Csak annyit tudott róla, hogy Anne nem volt túlságosan oda érte. Ezt is csak abból tudta leszűrni, hogy Anne órákon át szidott egy vígjátékot, ami elvált szülőkről szólt és megállás nélkül hajtogatta gyerek lelkére való hatását annak, ha az apa új családot alapít. Szóval Anne kiakadt, majd finnül kezdett vitázni az anyjával, ami nem volt túl élvezetes Lilla számára, de még izgalmas sem. Így megköszönte a reggelit, majd elvonult a szobájába, amíg a vita abbamaradt. Akkor aztán Annéval végre elindultak iskolába.

 Lilla félve foglalt helyet angol órán. Folyamatosan az ajtót leste. Izgatottan várta, ugyanakkor tartott is az Isackel való találkozástól. A fiú modora borzasztóan illúzióromboló volt.

 Végül azonban teljesen feleslegesen volt gyomorgörcse emiatt, ugyanis egészen az ebédszünetig meg sem pillantotta a fiút. Azonban mikor Fannival együtt lementek az ebédlőbe, és éppen afelől panaszkodott barátnőjének, hogy nem látta ma még Isacet, hatalmas tömegbe ütköztek.

 - Mi a fene van itt? - méltatlankodott Fanni.

 Alig sikerült átegyensúlyozniuk a levessel jól megpakolt tálcáikkal a rengeteg emberen. Végül azonban leültek egy asztalhoz.

 - Van egy tippem – motyogta Lilla.

 Nem volt nehéz tippet ejteni a hatalmas felfordulással kapcsolatban. Elvégre a herinpartyn csak lányok vettek részt, akik össze-vissza visongtak. Na, meg ismerős hang csendült fel hirtelen.

 - Hé, magyar lány! Egész nap téged kerestelek!

 Lilla mély levegőt vett. Fannira nézett.

 - Itt az időd. Muszáj eljátszanod a fangirlt.

 Fanni kedvtelenül tolta el maga elől a levesét.

 - Szia – fordult hátra Lilla.

 Isac már közeledett is feléjük. Rajongóinak odaszólt pár finn mondatot, mire azok elszivárogtak. Leült Lilla mellé.

 - Ki a barátnőd? – biccentett Fanni felé, aki meglepő módon elég komolyan vette feladatát. Csillogó szemekkel nézte a fiút, kezeivel remegést színlelt.

 Ügyes, gondolta Lilla.

 - Ó, ő itt Fanni, a barátnőm, akiről meséltem. Szegény, először nem hitte el, hogy találkoztam veled. Jó, hogy jössz, be lett bizonyítva, hogy nem vagyok őrült – vigyorgott Lilla.

 - Örülök, hogy találkoztunk – nyújtotta kezét Isac Fanni felé.

 Fanni elakadó lélegzettel ragadta meg azt, majd a kézfogás után el sem akarta engedni. Isac másik kezével óvatosan lefejtetette mancsáról a lány kezét, miközben zavartan nevetett.

 - Na, és hogy tetszik Finnország? – érdeklődött.

 - Igazán remek. Most Fanni nevében is beszélek, szegény eléggé kikészült – válaszolt Lilla.

 Barátnője elképesztő frekvenciájú hangokat adott ki. Isac homlokát ráncolta.

 - Ennek örülök – nyögte. – Öhm, most mennem kell, de majd még találkozunk. Jó étvágyat!

 Isac elviharzott. Lillából kitört a nevetés.

 - Hát ez rohadt jó volt – vihogta.

 Fanni elkégedetten dőlt hátra a székén.

 - Nagyon sokkal tartozol nekem – jelentette ki.

 - Tudom. Most viszont mennem kell. Anne apukája mindjárt itt lesz értünk és még le kell választanom a csajt a pasija szájáról. Holnap találkozunk.

 Lilla öleléssel köszönt el barátnőjétől, majd elindult megkeresni Annét. Szerencsére hamar megtalálta, a bejáratot övező szekrénysoroknál smárolt a barátjával.

 - Khm – krákogott megállva mellettük. – Anne. Apukád mindjárt itt lesz.

 Anne váltott egy hosszú, utolsó csókot barátjával, majd fájdalommal teli arccal elfordult tőle.

 Mire kimentek a kapun, Anne apukája már ott parkolt. A lányok odabattyogtak. Anne apukája kiszállt a kocsiból, bemutatkozott Lillának, a táskákat a csomagtartóba dobta és ajtót nyitott a lányoknak. Lilla el sem tudta képzelni, Annének mi baja lehet az apjával. Hiszen kedves volt és borzalmasan jó fej.

 Anne apukája kicsit messzebb lakott a sulitól, mint az anyukája. A kocsiút kissé kínosan telt, leginkább Anne furcsa viselkedése miatt. Egy szót sem szólt senkihez, csak kifelé bámult az ablakon.

Végre odaértek. Az apuka egy kertesházban lakott angol feleségével és a gyerekeivel. Belépve a házba ők köszöntötték őket.

 Anne mostohaanyja, Sarah, gyönyörű, fiatal nő volt, arcáról le sem lehetett mosni a mosolyt. Lillának borzalmasan szimpatikus volt. Azonnal átvette a táskákat és a kabátokat, majd leültette a lányokat a konyhaasztalhoz, megjegyezve, hogy mindjárt kész az ebéd. Közben megjelent Lily is, nyolcéves lánya, aki mostohaapjának kezdte mutogatni kifestőit. Anne mogorván ült az asztalnál.

 - Anne, nem szólnál Mattnek? – érdeklődött az apja, miközben Lily kiszínezett hercegnőit vizslatta.

 - Miért én? – háborgott Anne.

 - Mert ugyanolyan kedvetlenek vagytok – válaszolta az apa.

 Anne nagyot sóhajtva eltűnt egy pillanatra. Nem sokkal később egy magas, barna hajú fiúval az oldalán tért vissza az étkezőbe, aki helyesebb volt bárkinél, akit Lilla életében látott. Matt. 

Dorothea-chan