A Dream Comes True 18.

Sziasztok!
Na itt egy különleges rész, mert szeretem a 18-as számot, mert hasonlít a szülinapom dátumára, a 28-ra. Szóval a lényeg, most dupla hosszú lett, mint szokott lenni, szóval remélem, hogy élvezni fogjátok. Túl sokat mondom, hogy szóval.... xd Szóval jó olvasást! (Basszus...most már csak ezért sem törlöm ki.)

- Miközben elmentek, láttam, hogy Temmu dühös arccal magyaráz valamit Isacnek. Próbáltam leolvasni a szavakat a szájáról, de Danu hirtelen hátulról megijesztett.

- Hol töltsük el a szabadidőnket? – kérdezte rám kacsintva, indulásra készen.

- Te egyáltalán, hogy hogy még itt vagy? Azt hittem, hogy már mindenki elment. – jegyeztem meg, a hajamat csavargatva.

- Ha arra célzol, hogy csak azért maradtam-e itt és bújtam el a függönyök mögé, hogy meglássam, melyikőtök fogja elrontani a dolgot, akkor a válaszom az, hogy nem. – jelentette ki büszke arccal.

- Basszus… Ezt hangosan kimondtam ugye? – kérdezte é s a tenyerébe temette az arcát pont mint akkor, amikor először kísért haza a buliról és annyiszor elszólta magát.

- Öhm… te tényleg annyira… - gondolkoztam, hogy mivel nem sérteném meg- bolond vagy. – nyögtem ki végül és nevetni kezdtem.

- Te kis kukkoló. Nem csoda, hogy nagyon jóba vagytok Isackel, hiszen a kukkoló és a zaklató jó párost alkotnak. – jegyeztem meg és az arcába húztam a sapkáját. Elmentem mellette és az öltöző irányába sétáltam. Gyorsan átöltöztem a magammal hozott ruháimba. 

A táncos ruhámat pedig begyömöszöltem a táskámba. Kirohantam az öltözőből és Danu a kijáratnál várt rám, a telefonját nyomkodta.

- Mit nézel annyira? – kérdeztem és próbáltam a telefonja képernyőjére nézni amint odaértem hozzá, de a magassága miatt lejjebb kellett húznom a karját, hogy lássam.

- Csak az interneten fent lévő rólunk készült képeket. – mondta nevetve. Egy nagy kép virított a kijelzőjén, amikor ide utaztunk és énekeljük a kocsiból félig kint állva a Bet on it-et.

- Na jó, ez egy iszonyatos kép, amit senkinek sem szabadna látnia. – fogtam a kezembe a telefont és kiléptem a megnyitott lapból. A kezdőképernyőn egy másik kép fogadott. Még mielőtt Miamiba jöttünk volna, az előző este elmentünk egy plázába hárman. Felpróbáltunk egy csomó rondábbnál rondább ruhát és egymáson nevettünk, hogy milyen borzalmasan mutatunk. Sok közös képet is csináltunk, a végére már az eladósokkal is csináltunk képeket. Ezekből a képekből volt az egyik kint.

- Most ugye csak szívatsz, hogy ezt beállítottad háttérképnek? – kérdeztem felvont szemöldökkel. A képen hárman vagyunk, én vagyok középen egy kendővel a fejemen és kinyújtom a nyelvem. Isacen egy DC-s sapkában van és felfújja az arcát, és Danu pedig egy 80-as évekbeli szemüvegben pózol.

- Most miért? Ez egy örök emlék. – mondta röhögve és eltette a telefont a táskájába kikapva a kezemből.

- Szóval kitaláltad már, hogy hova menjünk? – kérdezte még mindig a kijárat előtt álldogáltunk.

- Hát este, ugye ott van a buli, amire sikerült rábeszélned Lizával. – mondta bosszús arccal. – Mikor is kezdődik?

- Pontosan kilenckor. – vágta rá gyorsan a választ Danu, mint aki egész nap csak arra vár.

- Én azt javaslom, hogy addig keressünk egy fagyizót. – mondtam, és mint egy fogkrém reklámban vigyorogni kezdtem.

- Ez meg lett volna a szörnyű vigyorod nélkül is. – mondta Danu a száját a kezeivel letapasztva, hogy visszatartsa a nevetést.

- Szóval nem tetszett, pedig nagyon igyekeztem. – mondtam panaszkodva.

- Akkor irány egy fagyizó felkutatása. – mondta hangosan Danu és előretett a kezét, mintha superman lenne. Én ugyanezt csinálva mellé léptem és kiléptünk az épületből. A bent maradó emberek figyelmét sikerült magunkra vonnunk. Nem messze a közelben találtunk egy fagyizót, már éppen be akartunk lépni, amikor kutatni kezdett Danu a zsebében a pénztárcája után.

- Várj Lilla. Nem találom a pénztárcám. – mondta kétségbeesett arccal és közben a zsebeit kutatta.

- Nem lehet, hogy a szállodában hagytad? – kérdeztem miközben figyeltem, hogy pakolja ki az összes zsebét.

- De, lehet.

- Nem baj, majd fizetem a tiédet. – mondtam és én is elkezdtem kotorászni a táskámban.

- Ilyen nem létezik. Az enyém sincsen meg. – mondtam egy erőltetett nevetés kíséretében.

- Akkor azt hiszem, hogy vissza kell mennünk a hotelbe. – mondta feladva a keresést Danu. Gyorsan visszamentünk és mind a kettőnknek az ágyon hevert a pénztárcája. Liza jött ki a fürdőszobából.

- Végre megjöttetek? – kérdezte és törülközőben megállt előttünk. Láttam Danun, hogy fokozatosan vörösödik el a feje.

- Igen, de mindjárt megyünk is, csak a pénztárcánkért jöttünk vissza. Te nem jössz velünk? Fagyiért megyünk.

- Hát inkább itt a puha ágyamban zenét hallgatok és olvasok. Ha majd visszajöttök, akkor kiválasztjuk a buli ruhádat. – mondta Liza és kiderült a telefonjával a kezében az ágyán.

- Úgy tudtam, hogy ez téged nem nagyon hoz lázba, hogy mit vegyünk fel egy bulira. – jegyeztem meg és rápillantottam.

- Hát nem is, de azt írták nekem, hogy történt egy és más dolog a fellépés után, úgy hogy azt hiszem fontos lesz, hogy milyen ruhát fogsz felvenni. – kacsintott rám.

- És mégis ki volt az, aki írta neked? – néztem kicsit sem feltűnően a mellettem ácsorgó Danura.

- Ez bizalmas információ, nem adhatom ki, sajnálom. – mondta és kis kutya szemekkel rám nézett.

- Amúgy Danu volt. – mondta közömbös arccal, miközben visszadőlt az ágyra.

- Nem úgy volt, hogy bizalmas információ?! – kérdezte felháborodottan Danu és kisietett az ajtón felkapva a tárcáját. Mind a ketten elnevettük magunkat és lepacsiztunk.

- Ezt jól csináltad. Sosem fogom megunni a sértődött arcát. – mondtam nevetve.

- Én már egy ideje nézem, de nekem sem sikerül megunni. – mondta Liza miközben levette a hajáról a törülközőt.

- Akkor mi megyünk is, majd jövünk. – integettem és becsuktam magam mögött az ajtót.

- Várj Lilla… - kezdett bele Liza, de már nem hallottam. Megérkeztünk a fagyizóhoz, ezúttal pénzzel a zsebünkben. Amikor bementünk egy hatalmas pult fogadott minket. Ott minden volt, a sima vanília fagyitól elkezdve a camambertes fagyin át egészen az eperöntettel leöntött kecskesajtos fagylaltig. Az utóbbi kettőnél a hányinger kerülgetett. Azonban a mellettem álló Danu mindegyik fagyi mellett elmenve felcsillant a szeme. A pult mögül egy energikus lány meredt rám.

- Szép nagy a választékuk. Esetleg nem tartotok lazacos fagyit? – kérdeztem szórakozottan.

- De, esetleg azt szeretnéd? – kérdezte tőlem egészen az arcomba mászva.

- Öhm… Nem, köszi, ezt egy költői kérdésnek szántam. – mondtam és egyet hátraléptem. Danu egy rakás fagyit felsorolt, így részéről egy hat gombócos fagyival és részemről pedig egy egy gombócos citrom fagyival távoztunk. Amikor elhagytuk a helyiséget, összeütköztünk valakivel. Az illető Julie volt.

- Vigyázhatnál jobban is, nézz a lábad elé ember. – mondta, miközben leporolta a szoknyáját. Amikor felállt és ránk nézett, egyből átváltott egy kedvesebb hangnembe.

- Itt van Isac is? – kérdezte a lehető leggyorsabban és lábujjhegyre állt, hogy mögénk lásson, hátha ott áll a szerelme.

- Nem, nincsen itt. – válaszoltam a lehető legkedvesebben, amennyire csak kitelt tőlem azok után, hogy nem régen még fruskának nevezett.

- Akkor nem kell kedvesnek lennem veletek. – mondta és végig nézett rajtunk.

- Mit keresel errefelé Julie? – kérdezte Danu a lánytól, aki a telefonját bámulta.

- Ezt még kérdezed? – háborodott fel Julie.

- Természetesen a drágámat követem. – mondta olyan hangon, mintha más variációt még csak el sem lehetne képzelni.

- Honnan veszed, hogy itt van? – folytatta Danu a kihallgatást.

- Mert ezt jelzi ki a nyomkövetőm. – mondta és megmutatta a telefonján álló kis Isac bábut.

- Ezt most nem mondod komolyan…

- hogy benyomkövetőzted Isacet. – fejezte be a mondatomat Danu.

- Dehogynem, még az egyik közös képünk csinálása közben. Így mindig tudom, hogy éppen hol van. – mondta nevetve és megpuszilta a telefonján Isac képét.

- Ez már több mint sima megszállottság. – jelentette ki hivatalos hangon Danu. A egyetértésemet heves bólogatással jeleztem.

- Nem érdekel, hogy ti mit gondoltok. Ti is őt keresitek? – kérdezte és újra a telefon képernyőjére szegezte a tekintetét.

- Nem éppen, mert valamilyen dolga akadt. Úgy tudom, hogy valamilyen vendéggel van, azt hiszem. – válaszoltam kicsit elgondolkodva.

- Vendéggel? – kérdezett vissza Julie.

- Igen egy vendéggel, mint az előbb is mondtam.

- Keressük meg és vigyünk neki is fagyit, ebből a szuper fagyizóból. – ajánlotta fel Danu csillogó szemekkel.

- Rendben, de én választok neki, mert azt legalább majd meg is fogja tudni enni. Ha te választasz neki, akkor abba belehal. – mondtam és Danu vállára tettem a kezem.

- Azt akarjátok mondani, hogy velem akartok menni? – kérdezte ránk nézve Julie.

- Hát biztos, hogy gyorsabban megtaláljuk így. – mondtam.

- Nekem ebből mi hasznom lenne? – kérdezte rém szegezve a tekintetét.

- Több szem többet lát? Több agy többet ér? – néztem rá bizonytalanul.

- Ez nevetséges. Az én nyomkövetőm zseniális, nélkületek is simán megtalálom. Viszont kell valaki, aki majd lefotóz a drágámmal. – mondta ujjongva.

- Akkor egy pillanat és mehetünk. – mondtam és beszaladtam egy fagyiért.

- Nem fog elolvadni mire megtaláljuk? – kérdezte Danu.

- Danu, te gondolkodsz. Ezt majd később megünnepeljük. – mondtam nevetve.

- Nem, mert itt van a közelben. – jelentette ki Julie miközben a telefonját fürkészte. Egész idő alatt be nem állt a szánk Danuval, míg Julie csak néha belekötött a mondandónkba és a telefonját bámulta.

- Maradjatok csendben, nem tudok koncentrálni. – szólt ránk a Julie.

- Csak azt mondtad, hogy ne csipogjunk. Mi beszélgetünk, szóval nem mondhatsz semmit. – mondtam és büszke arccal a lányra néztem.

- Nem tudom, hogy hogy bírja ki mellettetek az én kis egyetlenem. Igazán sajnálom. – mondta miközben egy pillanatra felpillantott a telefonjából.

- Kicsit szórakozhatnál is néha napján. Most pedig én azt mondom, hogy szórakozni fogunk. – mondtam nevetve és elvettem Julie kezéből a telefonját.

- Te meg mit csinálsz?! Azonnal add vissza. – kiáltotta. Odanyomtam a fagyikat és a pulcsimat Danu kezébe és elkezdtem futni.

- Te… - mondta a lehető legsötétebb hangon, amit egy embertől hallottam és megigazította a haját, majd a táskáját Danu kezébe nyomta. Danu úgy nézett ki, mint egy élő fogas. Julie utánam kezdett futni. Én csak amennyire csak tudtam, annyira gyorsan szedtem a lábaimat és közben nevettem. Bár mennyire is más volt Julie mint én, és lefruskázott, de attól még nem utáltam. Egyszer hátrafordultam és láttam, hogy fut mögöttem és már ő is mosolyog, Danu pedig a sok cuccal lassan sétál utánunk. Éppen futottam, amikor előttem megpillantottam Isacet egy lánnyal, akit nagyon ismerős volt, aztán eszembe jutott, hogy ő ült VIP-ban a fellépésen. A lány éppen megölelte, amikor észrevette, hogy őket bámulom. Rám nézett, majd elmosolyodott és olyan arcot vágott, mintha felismert volna. Majd közelebb húzta magához Isacet annyira, hogy már elég közel legyen az arcához, hogy megcsókolja. Persze a hülye is észrevette volna, hogy ez volt a szándéka. Ez pont olyan pillanat volt, mint amikor a filmekben meglátja a lány a pasiját egy másik lánnyal csókolózni. A futásból lefékeztem és az eddig túszként tartott telefont kiejtettem a kezemből. Nemsokára beért Julie is.

- Tudod, hogy mennyibe került ez a telefon? – kérdezte lihegve és megkapaszkodott a vállamba. Mivel nem válaszoltam, így ő is felegyenesedett és abba az irányba nézett, amibe én is bámultam. Egy percre abba hagyta a lihegést.

- Mégis mit képzel az a kis cafka. – mondta mellettem állva, ökölbe szorította a kezét és megindult feléjük. Két lépést tett előre, amikor beért Danu is és láttuk, ahogy Pauliina kilép az egyik bódé mögül és hozzájuk fut. Isac hátralépett egyet a lánytól és mondott neki valamit. Pauliina is megtorpan Isac háta mögött. Annyira távol álltam, hogy nem hallottam semmit, de jól láttam mindent.

- Szia Taimi. – köszönt el Isac. Ezt a lány meglepődve nézte.

- De hát miért? Én vagyok az Isac fanclub elnöke, a nagy Taimi. A rajongók között már híresség vagyok. Sokkal népszerűbb lehetnél, ha velem jönnél össze, hiszen engem mindenki ismer. Az apám milliomos és vannak kapcsolataim. Mindenki örülne a kapcsolatunknak. Teemu is támogatja, és ez a minimum, amit meg kell tenned azért, amiért képek vannak az interneten rólad meg a kis új táncosodról. És a fellépésen az az incidens, amit ma sikerült produkálnod a pulcsival?

- Erre most inkább nem mondok semmit. Szia. – mondta Isac egy álmosollyal az arcán.

- Rendben, bocsáss meg nekem. – mondta Taimi és pár műkönnycsepp lefolyt az arcán.

- Nem akarom, hogy így váljunk el. Nagyon jól éreztem magam. És ha ennyire akarod, akkor teljesítem a kérésedet, amit nem rég kértél tőlem. – nézett rám Taimi.

- De nem is kértem…- fejezte volna be Isac, ha Taimi nem vágott volna bele.

- Csak adj egy búcsú puszit és akkor mentem. – Taimi közelebb hajolt és elfordította az arcát. Isac már majdnem megpuszilta, amikor az utolsó pillanatban a lány gyorsan visszafordította az arcát és megcsókolta Isacet. Erre mindannyiunknak leesett az álla. Isac gyorsan elkapta a fejét. Hárman álltunk lányok körülöttük és csak bámultunk. Taimi nevetett egyet és elvonult. Isac megfordult és észrevett engem, ahogyan szerencsétlenül állok tőle, nem annyira messzire. Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha a szőnyeget kirántották volna az eddig biztos talajon álló lábam alól. Talán azért, mert amikor végre sikerült helyre tennem az érzéseimet és tisztán láttam, rögtön egy hátba szúrást kaptam? Úgy éreztem, mintha egy kést szúrtak volna belém és jól meg is forgatták volna. Úgy éreztem, mintha eddig sütött volna a nap, most pedig hirtelen elkezdett zuhogni. Nem csak így éreztem, mert mintha a természet is érezte volna, elkezdett szakadni az eső. Megfordultam és Danuval találtam szemben magam. Nem szóltam semmit, csak elvettem tőle a pulcsimat és Isac fagyiját. Levettem a lábamról a cipőmet. Sarkon fordultam és Isac felé sétáltam. Amikor közel értem hozzá, mielőtt mondhatott volna bármit is, odanyomtam a kezébe a fagyiját. Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, de még nem sírhattam el magam.

- Tessék, ezért álltunk sorba, de ha mondtad volna, hogy titokban randizol valakivel, akkor neki is hoztunk volna egyet a „kilómétereket utazott ide miattad Julieval”. – Kezembe vettem a pulcsimat és a cipőmet, és elfutottam. 

- Amit ezután éreztem, az összemosódott az esőcseppekkel. Talán úgy éreztem, hogy elárultak. Az a srác, aki nem rég még egy csomó ember előtt a pulcsiján a nevemet mutogatta, az most megcsókolt egy másik lányt. Egy játszótéren megálltam kifújni magamat. Leültem az egyik hintára, letettem magam mellé a pulcsimat és nekidöntöttem a fejem a hinta láncának. Nem érdekelt, hogy vizes lesz a hajam, mert már amúgy is csupa víz volt, és az se, hogy megfázhatok. A ruháim teljesen átáztak és rátapatak a bőrömre. Inkább jól esett, ahogy az esőcseppek nekicsapódtak az arcomnak és lassan lefolytak rajta. A meleg levegő ellenére az esőcseppek lehűtötték az arcomat. Az arcomon a meleg könnycseppek és az esőcseppek összekeveredve folytak le. Akkor abban a percben nem érdekelt semmi, és nem is gondoltam semmire, csak élveztem az esőt. Lenyugtatott. Mindenki, aki az utcán volt, bemenekült egy étterembe, vagy egy fedett helyre, csak én üldögéltem kint a szakadó esőben. Azt szokták mondani, hogy az eső sok mindent elmos és reméltem, hogy ez igaz is.

xo Lilu xo