A Dream Comes True 19.

Sziasztok! Bocsánat a kis késésért, de megérkeztem, egy újabb fejezettel. Nem tudom, hogy mennyire lett jó, de remélem, ezért még elolvassátok. :P Jó olvasást!

Azt szokták mondani, hogy az eső sok mindent elmos, és reméltem, hogy ez igaz is. Isacet az iránta érzett kavargó érzéseimmel együtt. A gondolataimból a telefonom rezgése a zsebemben rázott ki. A szétázott nadrágomból sikerült valahogy kihalásznom a telefonom. A képernyőn Danu bugyuta fejét pillantottam meg. Egy kis hezitálás után felvettem.

- Na végre! Már azt hittem, hogy közben elutazok az Északi sarkra, mire felveszed. Tudom, hogy most nem nagyon akarsz beszélni, mármint feltételezem, de csak annyit akartam mondani, hogy ha mégis akarsz beszélni, akkor éjjel-nappali telefonos szolgáltatásom van. Szóval nyugodtan zavarhatsz éjjel egykor is akár. – erre egy kicsit elmosolyogtam, de csöndben hallgattam.

- Ha valamikor visszajössz a szállodába, akkor egy kilónyi vattacukor fog fogadni, úgyhogy siess, vagy felfaljuk Lizával az összeset.

- Danu? – mondtam halvány hangon.

- Igen? – kérdezett vissza gyorsan, mintha attól félne, hogy most hallotta utoljára a hangom.

- Köszönöm. – mondtam és egy puszit nyomtam a telefon kijelzőjére.

- Megkaptam a puszit. Én mindig itt vagyok, csak azt akartam, hogy tudd. Szia.

- Szia. – kinyomtam a telefont és vissza akartam csúsztatni a zsebembe, de megint rezegni kezdett. Ezúttal egy üzenetem jött Lizától.

- Most már lelki segélyszolgáltatással is foglalkoznak? – gondoltam, megdörzsöltem a szememet és megnyitottam az üzenetet.

- Szerintem nem sok mindent tudok hozzátenni ahhoz, amit Danu mondott, de én is nagyon szeretlek. Gyere minél előbb vissza a szállodába, mert különben én megyek utánad. Csók Liza. – erre újra elmosolyodtam, majd végleg eltettem a telefonom. Amikor felemeltem a fejem, a játszótér kapujában egy törökülésben ülő srácot pillantottam meg. Nem gondoltam volna, hogy rajtam kívül más is kint van a zuhogó esőben. Egy kicsit hunyorítottam, hogy ki tudjam venni az ismeretlen arcát. Egy napszemüveg volt rajta és egy kapucnis pulcsi a kezében. Egyből felismertem és bármennyire is nem akartam, de egy halvány mosoly jelent meg ezek a ruhák láttán, az arcomon. Eszembe jutott, az első találkozásunk. Arra lettem figyelmes, hogy egy mozgó szőrcsomó fut felém. Fifty volt az. A fejére egy cetli volt erősítve. Az ölembe vettem és levettem a fejéről a cetlit. Először hosszasan Isacre néztem, majd leraktam Fiftyt a földre és visszaengedtem a gazdijához, a cetlit pedig letettem magam mellé anélkül, hogy elolvastam volna. Végig a kapuban ücsörgő már teljesen szétázott srácot figyeltem. Elővett még egy cetlit, majd azt is Fiftyre rakta, és visszaküldte hozzám a kapucnis pulcsi kíséretében. Mintha előre tudta volna, hogy nem fogom elolvasni, és már egy másikkal is készült. Ezzel a levélkével is ugyanazt tettem, mint az előzővel, és a kiskutyust újra elengedtem, a pulcsit pedig az ölembe raktam. Miután a Fifty újra megérkezett gazdájához, megint tekintetemet Isacre szegeztem. Levette a napszemüveget, majd ő is így tett, legalább öt percen keresztül néztük egymást. Végül felálltam a hintáról, elővettem egy hajgumit és összefogtam a vizes hajamat. Felvettem a földről az ingemet és elindultam a kapu irányába. Tekintetemet csakis előre szegeztem és elsétáltam a kapuban ücsörgő Isac mellett. Egyikőnk sem szólt semmit, de amíg áthaladtam azon a kiskapun, egy örökké valóságnak tűnt. Amikor már olyan távolságban voltam a játszótértől, hogy látótávolságból kiessek, elővettem a zsebemben üldögélő cetliket. Kibontottam az elsőt és elolvastam.

- Nem fogok elkezdeni magyarázkodni, mert az gyerekes lenne, és nem hiszem, hogy most erre vágynál. Csak azt akarom elmondani, hogy sajnálom és hogy az életem legjobb napja az volt, amikor megismerkedtem veled, amikor odajöttél hozzám a padon és zavarodban a hajadat csavargatva meséltél nekem magamról.

- Ezt olvasván a sírástól pirossá vált szemeimből legördült egy utolsó könnycsepp az arcomon, amin megjelent egy mosoly is. Ezután összehajtogattam és elővettem a másik cetlit is, majd azt is olvasni kezdtem.

- Tudom, hogy én hogy én vagyok a világon az utolsó ember, akit most látni szeretnél, de nem akarom, hogy miattam, vagy nem miattam megfázz. Tudom, hogy gyűlölsz, de kérlek, hogy vedd fel, a pulcsit. Ha azt szeretnéd, akkor nem foglak keresni. – visszaraktam a zsebembe, majd felemeltem az égre a tekintetem.

- Te idióta. – határozott lépésekkel elindultam a szálloda irányába. Lenyugodtam, nem fogok most egy hétig a szobámba bezárkózva zsepikupaccal az ágyamon szerelmes filmeket nézni és bőgni. Én nem ilyen vagyok, sokkal erősebb vagyok ennél. Az egészben az volt a legrosszabb, hogy a saját szememmel láttam, ahogyan megcsókolja a lányt és most meg képes volt egy olyan üzenetet adni, amiben leírja, hogy aggódik az egészségemért.

- Ha ott lenne most, ahova én kívánom… - mondtam ki a gondolataimat félig hangosan. Csak azért is elmegyek arra a bulira, ahova már régóta fűz Danu. Kibulizom magam és minden sokkal jobb lesz. Végül is nem hibáztathatom azért, mert más lánnyal jobban érzi magát, mint velem. Csak is azért, hogy képes volt ebbe engem is belekeverni. Hagyott volna ott Magyarországon, és ne írt volna nekem üzenetet, hogy találkozzunk. Ahogy ezek a meggyőződések átfutottak az agyamon, megráztam a fejem. Nem, nem lett volna jobb. Bármennyire is fáj most, attól, még ha ez nem történik meg, akkor a szép pillanatok sem történtek volna meg, amiket kincsként őrzök. Még pár utcányira volt a szálloda és addig elővettem a telefonom. Több ezernyi üzenetem érkezett, amitől kiakadt a telefonom. Egy rövid újraindítás után, már kiválóan működött. Az összes számomra ismeretlen számról jött. Megnyitottam a legelsőt.

- Szia Lilla! Te jársz Isackel? Mert ha még nem, akkor szorítok. Szerintem nagyon jól mutattok. Isac pedig egyszerűen kivirult. Nagyon jó volt a mai koncertje. Puszi Aune. – erre kétszer akkorára nőttek a szemeim. A többi is ehhez hasonló üzenet volt. Volt, amelyikben azt is írták, hogy személyesen is megismernének. Az összes Isac rajongóitól jött. Az egyik üzenetben az állt, hogy hallotta, hogy mi történt, és hogy teljes mértékben az én oldalamon áll és támogat, mert Taimi – gondolom annak a lánynak a neve, akit megcsókolt Isac - egy hárpia. Megérkeztem a hotelbe, és mindenki, aki a hallban volt engem nézett. Hát tény, hogy elég furán festhettem, hiszen vagy három órát töltöttem kint a szakadó esőben, de akkor is most minek kell bámulni.

- Jól van emberek! Ki kér egy ingyen italt? – szólt a bámészkodó emberekhez a más jól ismert báros barátom, amire minden ember megindult a bárpulthoz. Egy „köszönöm” tekintettel rá néztem, és felfutottam a lépcsőn, egészen a szobánkig. Nem volt türelmem megvárni a liftet. Benyitottam az ajtón és két emberkét találtam teljesen felöltözve bulizni, de csak szorongva ültek az ágyon. Amikor egy robbanás erejével bent teremtem a szobában, ők egy percnyi ledermedés után elmosolyodtak és megöleltek.

- Hé srácok! Tiszta víz lesz a szép ruhátok, ha még sokáig szorongattok! – mondtam már nevetve. Ez volt az első nevetésem az eddigi három órában.

- Bocsi, bocsi. – mondta szabadkozva Danu, miközben megdörzsölte a szemét.

- Te most tényleg…sírsz? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Mi, nem dehogy, csak Liza tömény parfümétől megkönnyeztem. – mondta akaratosan.

- Hogy lehetsz ilyen puhány Danu? Most komolyan, feláll tőled a hátamon a szőr, ami nincs. – mondta Liza és úgy csinált, mintha kirázta volna a hideg. Még egyszer magamhoz öleltem mindkettőjüket, majd kicsit hátraléptem.

- Akkor készek vagytok a bulira? – kérdeztem egy hatszáz wattos mosoly kíséretében.

- Te most tényleg el akarsz jönni? – kérdezték egyszerre.

- Még szép, egy jó bulit sosem hagyok ki, semmi miatt, de ígérjétek meg, hogy megvártok és egy szó sem fog esni Isacről, amíg bulizunk. – mondtam nekik szegezve az ujjamat.

- Rendben. – mondták megadóan.

- De előtte mindenképp zuhanyozz le és varázsold magad ujjá, mert különben letagadlak. – mondta Liza végig nézve rajtam.

- Jól van, megyek már, megyek már. – mondtam és a fürdő felé vettem az utam, mikor megbotlottam az ágy alól kilógó dobozban és elestem.

- Jól vagy? – kérdezte Danu.

- Igen, semmi bajom, de mi ez a doboz? – kérdeztem és kihúztam az ágy alá betolt lila masnival átkötött dobozt. Nem is figyeltem a reakciójukat és meg sem vártam a választ, csak magam elé vettem és kinyitottam. Egy gyönyörű ruha volt benne, amit felismertem. Ezt a ruhát próbáltam fel amikor Isac Danu és én elmentünk a plázába vásárolni, de végül nem vettem meg, mert túl drága volt. Felemeltem a ruhát és kiesett egy lap belőle, amin ez állt.

- Köszönöm a biztatást a koncert elején és a kritikáidat is egészen eddig. Ebben olyan vagy, mint a legszebb álmaimban, remélem, hogy ma este az egyik valóra fog válni. A te zaklatód. – felnéztem Danuékra, majd a szemem elszomorodott, de a szám mosolygott.

- Mikor küldte ezt? – kérdeztem.

- Akkor akartam odaadni, amikor elmentetek Danuval a fagyizóba, miután megtaláltátok a pénztárcátokat, csak már nem hallottad, hogy szóltam. – mondta Liza.

- Értem. – felálltam a földről, és a dobozzal a kezemben bementem a fürdőbe. Kisebb készülődés után már készen jöttem kis a fürdőből.

xo Lilu xo