A Dream Comes True Külön Kiadás

Sziasztok! Remélem, hogy végül mindenkinek jól telt a Valentin napja ^^ Hoztam egy Külön fejezetet, remélem, hogy ez is tetszeni fog. Ha tetszett, ne felejtsetek el komizni, szavazni :3

A buli után sietősen összepakoltunk és kisiettünk a reptérre, ugyanis lejárt a koncert, visszautaztunk Finnországba. Hajnali egy óra után nem sokkal érkeztünk meg, és mindenki szétszéledt a lakása felé. Már csak négyen álldogáltunk a Finnországi reptéren, Liza, Dani Isac és én.

- Hány óra van? – kérdeztem álmosan és alig bírtam nyitva tartani a szemeimet.

- Hajnali fél kettő. – nézett Danu a telefonjára.

- Ilyenkor hívjam fel Cameronékat? Nincs szívem felébreszteni őket. – mondtam két ásítás között.

- Akkor miért nem alszol nálam? Mármint van elég vendégszobánk, elférsz még erre az éjszakára és reggel majd hazamész. Úgyis mindjárt állva elalszol. – nézett mosolyogva Isac.

- Egy pizsama party Isacéknál? Én benne vagyok. – mondta Danu és belebokszolt a levegőbe.

- Ezt én sem hagyom ki. – mondta Liza is teljesen fellelkesedve a pizsama party hallatán.

- Ha mindenki jön, akkor rendben. – mondtam nevetve, már amennyire az álmos arcomtól kitelt.

- Hát persze, már akartam is szólni, hogy miért nem jöttök ti is… - mondta halkan Isac. Beültünk az addigra a reptérre érkező autóba és elindultunk az Elliot rezidencia felé. Valamikor hajnali kettő felé érkezhettünk meg, már amire a kiszűrődő hangokból következtettem, mert teljesen kómásan szálltam ki a kocsiból és lépkedtem fel a lépcsőkőn. Az út alatt Isac ölébe tett pulcsira hajtva a fejem elaludtam. Mindegyikünk bement egy szobába. Én szó szerint levetettem magam az ágyra. Becsukott szemekkel kotorásztam a táskámba és valahogy sikerült felszenvednem magamra a pizsama gatyámat és egy topot. Miután végre készen lettem, szomjas lettem. Kibotorkáltam a szobából és a csap felé vettem az irányt. Nem akartam senkit sem felverni, ezért önkiszolgáló üzemmódba kapcsoltam. Sikerült a vizet magamra borítanom, amitől az egész topom csurom víz lett. Erre Isac jött elő egy fogkefével a kezében.

- Mi történt? – kérdezte és végig nézett rajtam.

- Gondoltam, így sokkal gyorsabban vehetek egy hideg zuhanyt. – próbáltam viccelődni, de már ehhez is álmos voltam.

- Kölcsönadjak egy pólót? – kérdezte a kezében a fogkefével, és elzárta a mögöttem még mindig folyó csapot.

- Azt megköszönném. – mondtam mosolyogva. Isac eltűnt az egyik szobában és egy feket pólóval a kezében tért vissza.

- Tessék. – nyújtotta felém.

- Köszi szépen. Jó éjszakát! – elvettem a pólót és visszaindultam a szobámba.

- Jó éjszakát Lilla! – A szobámban gyorsan átvettem a vizes topot a fekete pólóra, ami egy kicsit lógott rajtam. Felkötöttem lófarokba a hajam és bebújtam a takaró alá. A pólóból Isac jellegzetes illata áradt. Feljebb húztam a lábaimat és álomba szenderedtem. Amikor reggel felkeltem, egy kis fehér doboz volt az ágyam végében. Odamásztam hozzá és kinyitottam. Egy kis kártya esett először ki belőle. A kártyán a Boldog szülinapot! felirat díszelgett. A dobozban egy lánc volt, rajta egy kis fát ábrázoló medállal, aminek a levelein ékkövek voltak és a törzsén ki volt vágva egy szív. Kiszedtem a dobozból és felvettem. Halkan lenyomtam a kilincset, nehogy valakit felébresszek. Átléptem a szoba küszöbén és a konyhában, ami a szobámmal szemben volt, valaki már álldogált. Közelebb mentem és mosolyogva leültem az egyik bárszékre.

- Jó reggelt! – mondtam és a hangomra összerándult a konyhában serénykedő Isac.

- Jó reggelt! Már fent is vagy? – fordult hátra hozzám egy serpenyővel a kezében.

- Mint ahogyan látod. – kuncogtam.

- De neked még nem szabad fent lenned. Ne nézz ide! – mondta gyerekes titkolózással Isac.

- Most hogy ezt mondtad, egyre jobban fog érdekelni, hogy mit rejtegetsz. Köztudottan korán kelő vagyok. – mondtam a nyakamat nyújtogatva, hátha meglátom, mire készülődik a még pizsamában álldogáló szakács.

- Ne is próbálkozz. Csak adj egy percet. – nézett rám kiskutya szemekkel, amit nem tudtam visszautasítani. Duzzogva ültem vissza a székre és figyeltem, ahogy sürög-forog a konyhában. Majd egy tállal a kezében odafordult hozzám és elém rakta. Zavarában egyik lábáról a másikra állt.

- Jó étvágyat! – mondta nevetve és egy pillanatra sem vette le rólam a tekintetét.

- Teljesen elfelejtettem, hiszen Valentin nap volt. Mondjuk nem mintha én annyira másnak tartottam volna a többi naptól, inkább mindig azt mondtam rá, hogy a pároknak normális napokon is ugyanolyannak kéne lenniük, mint ezen a napon, ez inkább a boltoknak jó. Bár azért egy kis több figyelmesség azért nem árt. Elmosolyodtam, és amikor bármit is tudtam volna reagálni, kivágódott egyszerre a mellettünk lévő két szoba ajtaja. Liza és Danu lépett ki rajtuk, mind a ketten nem rég kelhetek fel, mert az ásítások és a nyújtózkodások erre utaltak. Lehuppantak mellém a bárszékre és megcsodálták a reggelimet.

- Ugye ilyet én is kapok? – kérdezte Liza.

- Persze, Danu mindjárt csinál. – jelentette ki nevetve Isac. – csak az első sikerült ilyenre, a másodiknál már biztos felgyújtanám a házat.

- Danu, én bízok benned, hajrá. – tette Danu vállára a kezét Liza. Gyorsan belapátoltam a reggelimet, majd belettem a mosogatóba a tányéromat.

- Köszönöm, nagyon finom volt. – mondtam a mellettem nem messze ácsorgó Isacnak, aki amíg ettem feszülten figyelt, hogy hogy sikerült a munkája, majd egy puszit nyomtam az arcára.

- Szeretnélek valahova elvinni. – suttogta a fülembe, amitől egy pillanatra kirázott a hideg, hogy a meleg leheletét magamon éreztem.

- Rendben, de biztos jó, hogyha itt hagyjuk őket kettesben? – kérdeztem és nevetve Danura és Lizára néztem, akik éppen veszekedtek azon, hogy Danu nem tud egy normális rántottát sem csinálni.

- Anyuék mindkettejüket ismerik, szóval ha meg akarnák ölni egymást, akkor majd ők szétválasztják őket. – mondta kuncogva.

- Akkor adj tíz percet. – mondtam mosolyogva és sietve beszaladtam a szobámba. Magamra vettem egy fehér csipkés szoknyát és egy almazöld pólót, hozzá pedig egy fehér cipőt. A hajamat oldalra lazán befontam és kész is voltam. Átsétáltunk egy parkon és egy óvoda előtt álltunk meg.

- Ide szoktam jönni, hogyha van egy kis szabadidőm és nem akarok a tömegben lenni, vagy csak el szeretnék szakadni egy kicsit a külvilágtól, egy kis nyugalmat keresve. Itt voltam én is óvodás. – mondta Isac, amikor kinyitotta az ajtót. Amint beléptünk egy seregnyi gyerek futott oda hozzánk.

- Isac bácsi! Isac bácsi! – üvöltötték egyszerre a gyerekek. Volt köztük kisebb, nagyobb, nagyon régen jártam már óvodában.

- Isac bácsi, ki ez a szép néni veled? A feleséged? – kérdezte az egyik kislány.

- Nem, ő nem a feleségem. – mondta nevetve Isac.

- Mi a neved szép néni? – kérdezte egy másik kisfiú a tömegből.

- Lilla. – mondtam nevetve és leguggoltam hozzájuk. A tömeg mögül egy idősebb nő jött elő és elmosolyodott, amikor meglátott minket.

- Hát megjöttél Isac? A gyerekek már nagyon vártak. És ki ez a szép leányzó, akit magaddal hoztál? – kérdezte a nő, miközben megölelte Isacet.

- Ő itt Lilla. – mutatott be Isac.

- Oh bocsáss meg drágaságom, én Sofia néni vagyok. – mondta és engem is megölelt.

- Gyertek beljebb. – invitált beljebb minket Sofia.

- Gyere Isac bácsi, versenyautózzunk! – kiáltotta egy kisfiú nevetve, mire Isac felkapta a hátára és kocsi hangot kiadva futott be vele az egyik szobába. Az összes kis gyerek utánuk futott, csak egy kislány maradt kint, aki megállt velem szembe.

- Lilla néni nagyon szép a hajad, olyan, mint a barbiemnak. – mondta és csillogó szemekkel végig húzta a kezét a hajamon. Erre elmosolyodtam és megfogtam a kislány kezét.

- Varázsoljunk neked olyan hajat, mint a hercegnőké? – néztem rá.

- Igen, igen! Menjünk! – mondta lelkesen és megragadta a kezemet, majd behúzott magával. Amíg én a lányok haját fontam meg, hogy hercegnővé váljanak, Isac a fiúkat tanította az autóversenyzésre. A gyerekek imádták Isacet és látszott rajta, hogy ő is nagyon szereti őket, és tud is bánni velük. Aztán elköszöntünk a gyerekektől, akik alig akartak elengedni, csak is úgy sikerült elszabadulnunk, hogy megígértették Isackel, hogy mindenképpen legközelebb újra elhoz magával.

- Nagyon aranyosak! – mondtam, miután becsuktam magam után az ajtót és mosolyogva visszagondoltam az elmúlt óra eseményeire.

- Igen azok, ameddig nem döntenek le a földre a lányok, hogy kisminkeljenek és megcsinálják a hajadat. – mondta nevetve.

- Kár is lenne a te jól belőtt hajadért. Most már még jobban bírom őket. – mondtam röhögve és elkezdtem futni a hazavezető út felé.

- Te most leszóltad a hajam? – kérdezte már ő is röhögve és utánam kezdett futni. Ez volt az eddigi legszebb Valentin napom.

xo Lilu xo