A Dream Comes True Külön Kiadás

Sziasztok! Remélem, hogy végül mindenkinek jól telt a Valentin napja ^^ Hoztam egy Külön fejezetet, remélem, hogy ez is tetszeni fog. Ha tetszett, ne felejtsetek el komizni, szavazni :3

A buli után sietősen összepakoltunk és kisiettünk a reptérre, ugyanis lejárt a koncert, visszautaztunk Finnországba. Hajnali egy óra után nem sokkal érkeztünk meg, és mindenki szétszéledt a lakása felé. Már csak négyen álldogáltunk a Finnországi reptéren, Liza, Dani Isac és én.

- Hány óra van? – kérdeztem álmosan és alig bírtam nyitva tartani a szemeimet.

- Hajnali fél kettő. – nézett Danu a telefonjára.

- Ilyenkor hívjam fel Cameronékat? Nincs szívem felébreszteni őket. – mondtam két ásítás között.

- Akkor miért nem alszol nálam? Mármint van elég vendégszobánk, elférsz még erre az éjszakára és reggel majd hazamész. Úgyis mindjárt állva elalszol. – nézett mosolyogva Isac.

- Egy pizsama party Isacéknál? Én benne vagyok. – mondta Danu és belebokszolt a levegőbe.

- Ezt én sem hagyom ki. – mondta Liza is teljesen fellelkesedve a pizsama party hallatán.

- Ha mindenki jön, akkor rendben. – mondtam nevetve, már amennyire az álmos arcomtól kitelt.

- Hát persze, már akartam is szólni, hogy miért nem jöttök ti is… - mondta halkan Isac. Beültünk az addigra a reptérre érkező autóba és elindultunk az Elliot rezidencia felé. Valamikor hajnali kettő felé érkezhettünk meg, már amire a kiszűrődő hangokból következtettem, mert teljesen kómásan szálltam ki a kocsiból és lépkedtem fel a lépcsőkőn. Az út alatt Isac ölébe tett pulcsira hajtva a fejem elaludtam. Mindegyikünk bement egy szobába. Én szó szerint levetettem magam az ágyra. Becsukott szemekkel kotorásztam a táskámba és valahogy sikerült felszenvednem magamra a pizsama gatyámat és egy topot. Miután végre készen lettem, szomjas lettem. Kibotorkáltam a szobából és a csap felé vettem az irányt. Nem akartam senkit sem felverni, ezért önkiszolgáló üzemmódba kapcsoltam. Sikerült a vizet magamra borítanom, amitől az egész topom csurom víz lett. Erre Isac jött elő egy fogkefével a kezében.

- Mi történt? – kérdezte és végig nézett rajtam.

- Gondoltam, így sokkal gyorsabban vehetek egy hideg zuhanyt. – próbáltam viccelődni, de már ehhez is álmos voltam.

- Kölcsönadjak egy pólót? – kérdezte a kezében a fogkefével, és elzárta a mögöttem még mindig folyó csapot.

- Azt megköszönném. – mondtam mosolyogva. Isac eltűnt az egyik szobában és egy feket pólóval a kezében tért vissza.

- Tessék. – nyújtotta felém.

- Köszi szépen. Jó éjszakát! – elvettem a pólót és visszaindultam a szobámba.

- Jó éjszakát Lilla! – A szobámban gyorsan átvettem a vizes topot a fekete pólóra, ami egy kicsit lógott rajtam. Felkötöttem lófarokba a hajam és bebújtam a takaró alá. A pólóból Isac jellegzetes illata áradt. Feljebb húztam a lábaimat és álomba szenderedtem. Amikor reggel felkeltem, egy kis fehér doboz volt az ágyam végében. Odamásztam hozzá és kinyitottam. Egy kis kártya esett először ki belőle. A kártyán a Boldog szülinapot! felirat díszelgett. A dobozban egy lánc volt, rajta egy kis fát ábrázoló medállal, aminek a levelein ékkövek voltak és a törzsén ki volt vágva egy szív. Kiszedtem a dobozból és felvettem. Halkan lenyomtam a kilincset, nehogy valakit felébresszek. Átléptem a szoba küszöbén és a konyhában, ami a szobámmal szemben volt, valaki már álldogált. Közelebb mentem és mosolyogva leültem az egyik bárszékre.

- Jó reggelt! – mondtam és a hangomra összerándult a konyhában serénykedő Isac.

- Jó reggelt! Már fent is vagy? – fordult hátra hozzám egy serpenyővel a kezében.

- Mint ahogyan látod. – kuncogtam.

- De neked még nem szabad fent lenned. Ne nézz ide! – mondta gyerekes titkolózással Isac.

- Most hogy ezt mondtad, egyre jobban fog érdekelni, hogy mit rejtegetsz. Köztudottan korán kelő vagyok. – mondtam a nyakamat nyújtogatva, hátha meglátom, mire készülődik a még pizsamában álldogáló szakács.

- Ne is próbálkozz. Csak adj egy percet. – nézett rám kiskutya szemekkel, amit nem tudtam visszautasítani. Duzzogva ültem vissza a székre és figyeltem, ahogy sürög-forog a konyhában. Majd egy tállal a kezében odafordult hozzám és elém rakta. Zavarában egyik lábáról a másikra állt.

- Jó étvágyat! – mondta nevetve és egy pillanatra sem vette le rólam a tekintetét.

- Teljesen elfelejtettem, hiszen Valentin nap volt. Mondjuk nem mintha én annyira másnak tartottam volna a többi naptól, inkább mindig azt mondtam rá, hogy a pároknak normális napokon is ugyanolyannak kéne lenniük, mint ezen a napon, ez inkább a boltoknak jó. Bár azért egy kis több figyelmesség azért nem árt. Elmosolyodtam, és amikor bármit is tudtam volna reagálni, kivágódott egyszerre a mellettünk lévő két szoba ajtaja. Liza és Danu lépett ki rajtuk, mind a ketten nem rég kelhetek fel, mert az ásítások és a nyújtózkodások erre utaltak. Lehuppantak mellém a bárszékre és megcsodálták a reggelimet.

- Ugye ilyet én is kapok? – kérdezte Liza.

- Persze, Danu mindjárt csinál. – jelentette ki nevetve Isac. – csak az első sikerült ilyenre, a másodiknál már biztos felgyújtanám a házat.

- Danu, én bízok benned, hajrá. – tette Danu vállára a kezét Liza. Gyorsan belapátoltam a reggelimet, majd belettem a mosogatóba a tányéromat.

- Köszönöm, nagyon finom volt. – mondtam a mellettem nem messze ácsorgó Isacnak, aki amíg ettem feszülten figyelt, hogy hogy sikerült a munkája, majd egy puszit nyomtam az arcára.

- Szeretnélek valahova elvinni. – suttogta a fülembe, amitől egy pillanatra kirázott a hideg, hogy a meleg leheletét magamon éreztem.

- Rendben, de biztos jó, hogyha itt hagyjuk őket kettesben? – kérdeztem és nevetve Danura és Lizára néztem, akik éppen veszekedtek azon, hogy Danu nem tud egy normális rántottát sem csinálni.

- Anyuék mindkettejüket ismerik, szóval ha meg akarnák ölni egymást, akkor majd ők szétválasztják őket. – mondta kuncogva.

- Akkor adj tíz percet. – mondtam mosolyogva és sietve beszaladtam a szobámba. Magamra vettem egy fehér csipkés szoknyát és egy almazöld pólót, hozzá pedig egy fehér cipőt. A hajamat oldalra lazán befontam és kész is voltam. Átsétáltunk egy parkon és egy óvoda előtt álltunk meg.

- Ide szoktam jönni, hogyha van egy kis szabadidőm és nem akarok a tömegben lenni, vagy csak el szeretnék szakadni egy kicsit a külvilágtól, egy kis nyugalmat keresve. Itt voltam én is óvodás. – mondta Isac, amikor kinyitotta az ajtót. Amint beléptünk egy seregnyi gyerek futott oda hozzánk.

- Isac bácsi! Isac bácsi! – üvöltötték egyszerre a gyerekek. Volt köztük kisebb, nagyobb, nagyon régen jártam már óvodában.

- Isac bácsi, ki ez a szép néni veled? A feleséged? – kérdezte az egyik kislány.

- Nem, ő nem a feleségem. – mondta nevetve Isac.

- Mi a neved szép néni? – kérdezte egy másik kisfiú a tömegből.

- Lilla. – mondtam nevetve és leguggoltam hozzájuk. A tömeg mögül egy idősebb nő jött elő és elmosolyodott, amikor meglátott minket.

- Hát megjöttél Isac? A gyerekek már nagyon vártak. És ki ez a szép leányzó, akit magaddal hoztál? – kérdezte a nő, miközben megölelte Isacet.

- Ő itt Lilla. – mutatott be Isac.

- Oh bocsáss meg drágaságom, én Sofia néni vagyok. – mondta és engem is megölelt.

- Gyertek beljebb. – invitált beljebb minket Sofia.

- Gyere Isac bácsi, versenyautózzunk! – kiáltotta egy kisfiú nevetve, mire Isac felkapta a hátára és kocsi hangot kiadva futott be vele az egyik szobába. Az összes kis gyerek utánuk futott, csak egy kislány maradt kint, aki megállt velem szembe.

- Lilla néni nagyon szép a hajad, olyan, mint a barbiemnak. – mondta és csillogó szemekkel végig húzta a kezét a hajamon. Erre elmosolyodtam és megfogtam a kislány kezét.

- Varázsoljunk neked olyan hajat, mint a hercegnőké? – néztem rá.

- Igen, igen! Menjünk! – mondta lelkesen és megragadta a kezemet, majd behúzott magával. Amíg én a lányok haját fontam meg, hogy hercegnővé váljanak, Isac a fiúkat tanította az autóversenyzésre. A gyerekek imádták Isacet és látszott rajta, hogy ő is nagyon szereti őket, és tud is bánni velük. Aztán elköszöntünk a gyerekektől, akik alig akartak elengedni, csak is úgy sikerült elszabadulnunk, hogy megígértették Isackel, hogy mindenképpen legközelebb újra elhoz magával.

- Nagyon aranyosak! – mondtam, miután becsuktam magam után az ajtót és mosolyogva visszagondoltam az elmúlt óra eseményeire.

- Igen azok, ameddig nem döntenek le a földre a lányok, hogy kisminkeljenek és megcsinálják a hajadat. – mondta nevetve.

- Kár is lenne a te jól belőtt hajadért. Most már még jobban bírom őket. – mondtam röhögve és elkezdtem futni a hazavezető út felé.

- Te most leszóltad a hajam? – kérdezte már ő is röhögve és utánam kezdett futni. Ez volt az eddigi legszebb Valentin napom.

xo Lilu xo

A Dream Comes True 20.

Sziasztok! 

Egy kis kihagyással, de megérkeztem a kerek huszadik résszel is. Csak azt szeretném mondani, hogy köszönöm hogy nyomon követitek a története, és remélem, hogy ezzel a résszel sem okozok csalódást. Ha valamilyen  helyesírási hiba van benne, akkor nézzétek el nekem. Örülnék a komiknak, a szavazatoknak és a rendszeres olvasóknak is. ^^

- Úristen! Te egyszerűen csodálatos vagy. – mondta végig nézve rajtam Liza.

- Hát köszönöm. – mondtam nevetve és megöleltem.

- Hova rejtetted a profi átalakító csapatodat? Nekem is kell egy ilyen csapat. – nézett át a vállam fölött, hátha rátalál az emlegetett csapatra.

- Kislány, így el fogod halászni előlem a srácokat. – mondta egy rosszalló pillantás kíséretében, de nem bírta sokáig és elnevette magát.

- Akkor mehetünk? – kérdezte Danu és az ajtó felé mutatott.

- Igen. – mondtuk Lizával magabiztosan. Gyorsan beraktam a fontosabb dolgokat a táskámba és már kint is voltunk a szállodai szobánkból. Kiszálltunk a taxiból, ami egy rozoga ház előtt állt meg.

- Tényleg itt lesz a buli? – kérdeztem ledermedve és rámutattam a házra.

- Nem, igazából mi oda megyünk. – fogta meg Danu a csuklómat és szemben lévő házra irányította a kezem.

- Tényleg itt lesz a buli? – tettem fel újra ugyanazt a kérdést, de most egészen más okból. Ugyanis a szemben lévő épület egy csodálatos fehér ház volt kivilágítva.

- Mégis mi milyen buliba jöttünk? – néztem a hátam mögé a két buli felelősre, de egyiküket sem találtam ott, ahol két másodperccel ezelőtt voltak. Forogtam egyet a tengelyem körül és a ház ajtaja előtt toporogva bukkantam rájuk. Odasiettem én is hozzájuk.

- Szóval hova is hoztatok engem? – kérdeztem nevetve és Danu vállára tettem a kezem.

- Majd meglátod. – mondta mosolyogva, mikor kinyílt az ajtó előttünk. Egy számomra ismeretlen srác állt meg az ajtóban, és amikor ránk nézett, felderült az arca.

- Danu, Liza! – mosolyog rájuk. – És persze itt van a kedvencem, Lilla is. – mondta és megölel.

- Bemehetünk? – kérdezi Danu és felnevet.

- Bocsi, gyertek csak be, már csak rátok vártunk. – magyarázta a srác és beljebb tessékelt minket.

- Danuka! – jött a házból több ezernyi lány hangja, ahogy Danu nevét kiabálták hosszasan elnyújtva.

- Ez most komoly? – kérdeztem felvont szemöldökkel és a tekintetemet Danura szegeztem. Meg sem várva a választ, Liza is megszólalt.

- Már csak azt nem értem, hogy mi miért vagyunk itt. Mert Mr. Szoknyavadász úrfinak, ahogy látom, úgy is van társasága. – mondta szúrós szemekkel barátnőm.

- Nem, ezt ti teljesen félreértitek, mint ahogyan sok mindent a mai nap folyamán. Azért hoztalak titeket magammal, hogy megvédjetek. – mondta egy kis félelemmel a szemében és közben folyamatosan körbe nézett a házban.

- Hogy mi?! – kérdeztük egyszerre Lizával.

- Danuka! Hol vagy már? Láttuk, hogy bejöttél. – már egyre közelebbről hallottuk a lányokat.

- Bújtassatok el! Nem vagyok itt. Rendben? – nézett ránk Danu, gondolom egy igenre várva. Egymásra néztünk Lizával és elnevettük magunkat, egymás vállában kapaszkodtunk meg, hogy nehogy a padlón végezzük. Danu mögénk bújt és mikor felnéztünk, egy lány állt előttünk.

- Sziasztok! Nem láttátok véletlenül Danukát? – kérdezte tőlünk, miközben végig mért minket. A lány egy feszülős vörös ruhában volt, és legalább öt kiló festék volt az arcán. Amennyire csak tudtam visszafogtam magam a nevetéstől. Hátrébb dőltem egy picit, hogy lássam Danut, aki mögöttünk ácsorgott berogyasztott lábakkal, hogy ne látszódjon ki.

- Nem tudom, hogy mi a bajod vele, szerintem nagyon kis visszafogott, aranyos lány. – jegyeztem meg direkt hangosan, hogy a lány is hallja, de már nem bírtam ki nevetés nélkül. A lány nyilván észrevette, mert igyekezett kikerülni minket.

- Ezt még egyszer visszakapod! – kiáltotta Danu, mert próbált a lehető leggyorsabban elkerülni a lány közeléből.

- Ezt azért, amiért ilyen jó fej vagyok. – dobott oda nekem egy CD-t. – Ez nem hazudik. – kiabált tovább, majd eltűnt.

- Ezt jól csináltad csajszi. – mondta Liza röhögve és lepacsiztunk. – Mi van azon a CD-n?

- Nem tudom, most látom először. – mondtam zavartan és megforgattam a kezemben az említett tárgyat.

- Most hogy így ketten maradtunk, nem megyünk felfedezni a helyet? Hátha találunk valamit, amivel le tudjuk játszani ezt is. - mutatott Liza a kezemben levő CD-re.

- Akkor gyerünk. – mondtam nevetve és belekaroltam a barátnőmbe. Amíg bóklásztunk a házban, egyre jobban ledöbbentem, több okból is. A ház egyszerűen gyönyörű és hatalmas volt, és a vendégsereg fele, amikor arra mentünk rám mosolygott és megölelt.

- Ez az egész kezd egyre bizarrabb lenni. – mondtam és összehúztam a szemeimet.

- Az tuti. Mindenki úgy viselkedik, mintha egy kór terjed, ami abból áll, hogy téged kell akaratlanul ölelgetni. Vagy csak van valami az italban. – mérte fel a helyzetet nemes egyszerűséggel Liza.

- Szerintem az emeleten biztos van valamilyen használható lejátszó. – mutattam a lépcsőre.

- Ha nem is, de biztos, hogy kevesebb megfertőzött ember van odafent. – nézett rám barátnőm. Felsiettünk a lépcsőn és találtunk egy üres folyosót. Megálltam egy ajtó előtt. Az ajtóra a „Engedély nélkül tilos a belépés” mondat volt felvázolva.

- Nem hiszem, hogy be kéne mennünk, végül is ez egy másik ember háza. Keressünk egy másik szobát inkább. – kezdtem bizonytalanul még mindig az ajtót nézve.

- Most ugye viccelsz? Itt egy szoba és mi bemegyünk rajta. – jelentette ki Liza ellentmondást nem tűrő hangon. Körülnéztünk a szobában, egyből le lehetett venni, hogy egy fiú szobájában voltunk.

- Akkor keressünk egy lejátszót. – állt neki Liza a keresésnek. Nem nagyon hallottam az előző szavait, inkább a szobát figyeltem. Az ágy fölött képek díszelegtek. A szoba sarkában pedig egy gitár pihent. Az íróasztalon ezernyi összegyűrt lap, a másik fele pedig a kukában. Felültem az ágyra, hogy jobban szemügyre vehessem a képeket. Nagyon szép dolognak tartottam, hogyha valaki ilyen gondosan őrzi az emlékeit. Amikor megnéztem jobban a képeket, egy kis időre lefagytam. A képeken ugyanis Liza, Danu, Isac és én voltam. Olyan fotó is volt köztük, amire nem is emlékeztem, amin ketten voltunk Isackel.

- Itt van, megtaláltam a lejátszót! – mondta nagy lelkesedéssel Liza.

- Rendben, akkor rakjuk be. – mondtam, levettem az előbb nézett képet a falról, és beletettem a táskámba.

- Na, hozod már?

- Igen, tessék, itt van. – adtam oda barátnőm kezébe, aki már be is kapcsolta a tévét.

- Ez csak egy hangfelvétel. – mondta és leült a padlóra. és mind a ketten feszülten figyeltünk.

- Na, szia te lány. Gondoltam, hogy jobb lenne ezt meghallgatnod az előtt, hogy bármi rosszat is gondolnál a mi kis énekesünkről. Tegnap miután megláttuk Isacet az utcán Taimival és te elfutottál, én beszéltem Isackel. A telefonomon valami benyomódhatott, mert amikor visszamentem a hotelbe, a telefonomon megjelent egy hangfelvétel. Szóval nem akarok az érdekében semmit sem szólni, mert még azt hinnéd, hogy ellened vagyok. Talán a telefonnak hinni fogsz. A tegnapi beszélgetésünk.

- Hé Isac, haver, mégis mi volt ez az előbbi? Eszednél vagy?

- Mit kerestek itt? Nem megkértelek, hogy ne gyertek errefelé Lilla érdekében?

- De igen, csak Lilla elkezdett futni Julieval és nem tudtam már megállítani őket.

- Szóval mi volt ez az előbb? Nem tudom, hogy mit gondoljak. Innen, ebből a szemszögből eléggé egy csóknak tűnt, amit nem csak én láttam.

- Ez most mind Teemu miatt van. A francba… Hogy menne oda, ahova most éppen kívánom… Azt mondta, hogy a koncerten való viselkedésem elfogadhatatlan, és hogy ettől csökkeni fog a rajongóim száma. Csak úgy tehetem jóvá, ha elviszem Taimit, mert az apja eléggé befolyásos, ha vele látnak az emberek, akkor minden rendben lesz, és nem rúgja ki a csapatból Lillát. Azt hiszem jobb lesz, ha egy másik támogatót keresek. Elköszönésképp arcon pusziltam volna, de hát neki meg sikerült nem arcra adnia, amikor nem figyeltem.

- Na ezt hívják szar helyzetnek, azt hiszem. Ahelyett, hogy megvédted volna Lillát, ahogy akartad, inkább most jól összetörted.

- Végre sikerült levernem a kettőnk között lévő falat és most meg ez… Azt hiszem sikerült életem legnagyobb hibáját elkövetnem.

- A hangfelvételnek vége lett. Liza felém fordult és látta, hogy legördül egy könnycsepp az arcomon.

- Jól vagy? – kérdezte. Én is felé fordultam, de nevettem.

- Nem tudok kiigazodni rajtad, de a nevetés sokkal jobban áll, mint a sírás, ebben biztos vagyok. – mondta, rám kacsintott és megölelt. Az a srác lépett be az ajtón, aki beengedett a házba.

- Na, végre! Mindenki csak rátok vár. Gyertek! – mondta megfogta a karomat és levezetett a lépcsőn ki a medencéhez, ahol mindenki egy nagy körben állt. A kör szétnyílt én pedig a közepére kerültem.

- Boldog szülinapot! – kiabálta mindenki és megrohamoztak ölelésekkel. Pár perc múlva enyhültek a szorítások és újra egy kör keletkezett.

- Uh.. Srácok, nagyon köszönöm. Be kell, hogy valljam, teljesen kiment a fejemből, hogy ma van a szülinapom. Egyáltalán nem értettem, hogy miért ölelget mindenki. – nevettem el magam kínosan.

- Ha nem gond, akkor láthatom végre a házigazdát? – kérdeztem bizonytalanul, miközben a tömeget kémleltem. Ekkor a velem szemben lévő oldalon a kör szétnyílt és Isac lépett be a körbe egy tortával és egy gitárral a kezében. Átnyújtotta a tortát és felcsendültek a dal első akkordjai. A First Kiss akkordjai szóltak. A dal felénél, már mindenki énekelte vele. A számnak vége lett, megállt előttem és mélyen a szemembe nézett. Én álltam a tekintetét.

- Ezt azért, mert meg akartál védeni, ahelyett, hogy szóltál volna nekem a dologról. Meg azért, mert ilyen vagy. – mondtam és egy hirtelen mozdulattal kivettem egy darabot a tortából és szétkentem az arcán. Erre mindenki felhördült. Isac elmosolyodott, ahogy én is, közelebb léptem a talpig tortás sráchoz, alig pár centi volt az arcaink között. Majd lassan rátapasztottam ajkait az enyéimre, és lassan a tömeg is szétoszolt. Elszakadtunk egymástól, hogy levegőt vehessünk. Neki döntöttem a homlokomat az övének és a csokoládébarna szemek összeolvadtak az égszín kék szemekkel.

- Ennyivel még nem úsztad meg, ugye tudod? – kérdeztem mosolyogva. Legbelül pedig olyan valamit éreztem, amit nem lehet leírni, talán az a legjobb megfogalmazás, hogy pillangók repkedtek volna a hasamban.

- Valahogy éreztem. – mondta Isac nevetve. Meglöktem a mellkasát és egyenesen a medencébe zuhant. Kisebb fuldoklás után feljött a víz alól, majd a bokámnál fogva maga után rántott. Mire mindenki belevetette magát a vízbe.

- Most nézd mit tettél a ruhámmal. – mondtam gyerekes duzzogással a hangomban.

- Te meg összetortáztad az arcom, azt hiszem, az enyém súlyosabb. – a nyaka köré fontam a karjaimat.
- Én nagyon szeretem az eperhabos tortát. – mondtam nevetve és újra megcsókoltam.

Facebook csoport

xo Lilu xo

A Dream Comes True 19.

Sziasztok! Bocsánat a kis késésért, de megérkeztem, egy újabb fejezettel. Nem tudom, hogy mennyire lett jó, de remélem, ezért még elolvassátok. :P Jó olvasást!

Azt szokták mondani, hogy az eső sok mindent elmos, és reméltem, hogy ez igaz is. Isacet az iránta érzett kavargó érzéseimmel együtt. A gondolataimból a telefonom rezgése a zsebemben rázott ki. A szétázott nadrágomból sikerült valahogy kihalásznom a telefonom. A képernyőn Danu bugyuta fejét pillantottam meg. Egy kis hezitálás után felvettem.

- Na végre! Már azt hittem, hogy közben elutazok az Északi sarkra, mire felveszed. Tudom, hogy most nem nagyon akarsz beszélni, mármint feltételezem, de csak annyit akartam mondani, hogy ha mégis akarsz beszélni, akkor éjjel-nappali telefonos szolgáltatásom van. Szóval nyugodtan zavarhatsz éjjel egykor is akár. – erre egy kicsit elmosolyogtam, de csöndben hallgattam.

- Ha valamikor visszajössz a szállodába, akkor egy kilónyi vattacukor fog fogadni, úgyhogy siess, vagy felfaljuk Lizával az összeset.

- Danu? – mondtam halvány hangon.

- Igen? – kérdezett vissza gyorsan, mintha attól félne, hogy most hallotta utoljára a hangom.

- Köszönöm. – mondtam és egy puszit nyomtam a telefon kijelzőjére.

- Megkaptam a puszit. Én mindig itt vagyok, csak azt akartam, hogy tudd. Szia.

- Szia. – kinyomtam a telefont és vissza akartam csúsztatni a zsebembe, de megint rezegni kezdett. Ezúttal egy üzenetem jött Lizától.

- Most már lelki segélyszolgáltatással is foglalkoznak? – gondoltam, megdörzsöltem a szememet és megnyitottam az üzenetet.

- Szerintem nem sok mindent tudok hozzátenni ahhoz, amit Danu mondott, de én is nagyon szeretlek. Gyere minél előbb vissza a szállodába, mert különben én megyek utánad. Csók Liza. – erre újra elmosolyodtam, majd végleg eltettem a telefonom. Amikor felemeltem a fejem, a játszótér kapujában egy törökülésben ülő srácot pillantottam meg. Nem gondoltam volna, hogy rajtam kívül más is kint van a zuhogó esőben. Egy kicsit hunyorítottam, hogy ki tudjam venni az ismeretlen arcát. Egy napszemüveg volt rajta és egy kapucnis pulcsi a kezében. Egyből felismertem és bármennyire is nem akartam, de egy halvány mosoly jelent meg ezek a ruhák láttán, az arcomon. Eszembe jutott, az első találkozásunk. Arra lettem figyelmes, hogy egy mozgó szőrcsomó fut felém. Fifty volt az. A fejére egy cetli volt erősítve. Az ölembe vettem és levettem a fejéről a cetlit. Először hosszasan Isacre néztem, majd leraktam Fiftyt a földre és visszaengedtem a gazdijához, a cetlit pedig letettem magam mellé anélkül, hogy elolvastam volna. Végig a kapuban ücsörgő már teljesen szétázott srácot figyeltem. Elővett még egy cetlit, majd azt is Fiftyre rakta, és visszaküldte hozzám a kapucnis pulcsi kíséretében. Mintha előre tudta volna, hogy nem fogom elolvasni, és már egy másikkal is készült. Ezzel a levélkével is ugyanazt tettem, mint az előzővel, és a kiskutyust újra elengedtem, a pulcsit pedig az ölembe raktam. Miután a Fifty újra megérkezett gazdájához, megint tekintetemet Isacre szegeztem. Levette a napszemüveget, majd ő is így tett, legalább öt percen keresztül néztük egymást. Végül felálltam a hintáról, elővettem egy hajgumit és összefogtam a vizes hajamat. Felvettem a földről az ingemet és elindultam a kapu irányába. Tekintetemet csakis előre szegeztem és elsétáltam a kapuban ücsörgő Isac mellett. Egyikőnk sem szólt semmit, de amíg áthaladtam azon a kiskapun, egy örökké valóságnak tűnt. Amikor már olyan távolságban voltam a játszótértől, hogy látótávolságból kiessek, elővettem a zsebemben üldögélő cetliket. Kibontottam az elsőt és elolvastam.

- Nem fogok elkezdeni magyarázkodni, mert az gyerekes lenne, és nem hiszem, hogy most erre vágynál. Csak azt akarom elmondani, hogy sajnálom és hogy az életem legjobb napja az volt, amikor megismerkedtem veled, amikor odajöttél hozzám a padon és zavarodban a hajadat csavargatva meséltél nekem magamról.

- Ezt olvasván a sírástól pirossá vált szemeimből legördült egy utolsó könnycsepp az arcomon, amin megjelent egy mosoly is. Ezután összehajtogattam és elővettem a másik cetlit is, majd azt is olvasni kezdtem.

- Tudom, hogy én hogy én vagyok a világon az utolsó ember, akit most látni szeretnél, de nem akarom, hogy miattam, vagy nem miattam megfázz. Tudom, hogy gyűlölsz, de kérlek, hogy vedd fel, a pulcsit. Ha azt szeretnéd, akkor nem foglak keresni. – visszaraktam a zsebembe, majd felemeltem az égre a tekintetem.

- Te idióta. – határozott lépésekkel elindultam a szálloda irányába. Lenyugodtam, nem fogok most egy hétig a szobámba bezárkózva zsepikupaccal az ágyamon szerelmes filmeket nézni és bőgni. Én nem ilyen vagyok, sokkal erősebb vagyok ennél. Az egészben az volt a legrosszabb, hogy a saját szememmel láttam, ahogyan megcsókolja a lányt és most meg képes volt egy olyan üzenetet adni, amiben leírja, hogy aggódik az egészségemért.

- Ha ott lenne most, ahova én kívánom… - mondtam ki a gondolataimat félig hangosan. Csak azért is elmegyek arra a bulira, ahova már régóta fűz Danu. Kibulizom magam és minden sokkal jobb lesz. Végül is nem hibáztathatom azért, mert más lánnyal jobban érzi magát, mint velem. Csak is azért, hogy képes volt ebbe engem is belekeverni. Hagyott volna ott Magyarországon, és ne írt volna nekem üzenetet, hogy találkozzunk. Ahogy ezek a meggyőződések átfutottak az agyamon, megráztam a fejem. Nem, nem lett volna jobb. Bármennyire is fáj most, attól, még ha ez nem történik meg, akkor a szép pillanatok sem történtek volna meg, amiket kincsként őrzök. Még pár utcányira volt a szálloda és addig elővettem a telefonom. Több ezernyi üzenetem érkezett, amitől kiakadt a telefonom. Egy rövid újraindítás után, már kiválóan működött. Az összes számomra ismeretlen számról jött. Megnyitottam a legelsőt.

- Szia Lilla! Te jársz Isackel? Mert ha még nem, akkor szorítok. Szerintem nagyon jól mutattok. Isac pedig egyszerűen kivirult. Nagyon jó volt a mai koncertje. Puszi Aune. – erre kétszer akkorára nőttek a szemeim. A többi is ehhez hasonló üzenet volt. Volt, amelyikben azt is írták, hogy személyesen is megismernének. Az összes Isac rajongóitól jött. Az egyik üzenetben az állt, hogy hallotta, hogy mi történt, és hogy teljes mértékben az én oldalamon áll és támogat, mert Taimi – gondolom annak a lánynak a neve, akit megcsókolt Isac - egy hárpia. Megérkeztem a hotelbe, és mindenki, aki a hallban volt engem nézett. Hát tény, hogy elég furán festhettem, hiszen vagy három órát töltöttem kint a szakadó esőben, de akkor is most minek kell bámulni.

- Jól van emberek! Ki kér egy ingyen italt? – szólt a bámészkodó emberekhez a más jól ismert báros barátom, amire minden ember megindult a bárpulthoz. Egy „köszönöm” tekintettel rá néztem, és felfutottam a lépcsőn, egészen a szobánkig. Nem volt türelmem megvárni a liftet. Benyitottam az ajtón és két emberkét találtam teljesen felöltözve bulizni, de csak szorongva ültek az ágyon. Amikor egy robbanás erejével bent teremtem a szobában, ők egy percnyi ledermedés után elmosolyodtak és megöleltek.

- Hé srácok! Tiszta víz lesz a szép ruhátok, ha még sokáig szorongattok! – mondtam már nevetve. Ez volt az első nevetésem az eddigi három órában.

- Bocsi, bocsi. – mondta szabadkozva Danu, miközben megdörzsölte a szemét.

- Te most tényleg…sírsz? – kérdeztem kikerekedett szemekkel.

- Mi, nem dehogy, csak Liza tömény parfümétől megkönnyeztem. – mondta akaratosan.

- Hogy lehetsz ilyen puhány Danu? Most komolyan, feláll tőled a hátamon a szőr, ami nincs. – mondta Liza és úgy csinált, mintha kirázta volna a hideg. Még egyszer magamhoz öleltem mindkettőjüket, majd kicsit hátraléptem.

- Akkor készek vagytok a bulira? – kérdeztem egy hatszáz wattos mosoly kíséretében.

- Te most tényleg el akarsz jönni? – kérdezték egyszerre.

- Még szép, egy jó bulit sosem hagyok ki, semmi miatt, de ígérjétek meg, hogy megvártok és egy szó sem fog esni Isacről, amíg bulizunk. – mondtam nekik szegezve az ujjamat.

- Rendben. – mondták megadóan.

- De előtte mindenképp zuhanyozz le és varázsold magad ujjá, mert különben letagadlak. – mondta Liza végig nézve rajtam.

- Jól van, megyek már, megyek már. – mondtam és a fürdő felé vettem az utam, mikor megbotlottam az ágy alól kilógó dobozban és elestem.

- Jól vagy? – kérdezte Danu.

- Igen, semmi bajom, de mi ez a doboz? – kérdeztem és kihúztam az ágy alá betolt lila masnival átkötött dobozt. Nem is figyeltem a reakciójukat és meg sem vártam a választ, csak magam elé vettem és kinyitottam. Egy gyönyörű ruha volt benne, amit felismertem. Ezt a ruhát próbáltam fel amikor Isac Danu és én elmentünk a plázába vásárolni, de végül nem vettem meg, mert túl drága volt. Felemeltem a ruhát és kiesett egy lap belőle, amin ez állt.

- Köszönöm a biztatást a koncert elején és a kritikáidat is egészen eddig. Ebben olyan vagy, mint a legszebb álmaimban, remélem, hogy ma este az egyik valóra fog válni. A te zaklatód. – felnéztem Danuékra, majd a szemem elszomorodott, de a szám mosolygott.

- Mikor küldte ezt? – kérdeztem.

- Akkor akartam odaadni, amikor elmentetek Danuval a fagyizóba, miután megtaláltátok a pénztárcátokat, csak már nem hallottad, hogy szóltam. – mondta Liza.

- Értem. – felálltam a földről, és a dobozzal a kezemben bementem a fürdőbe. Kisebb készülődés után már készen jöttem kis a fürdőből.

xo Lilu xo