A Dream Comes True 5.

Kis késéssel, de itt van az 5. rész is. Remélem, hogy vártátok és nem okozok csalódást. xD A nagy leleplezés! Jó olvasást! ^^

 Még közelebb mentem és amikor annyira voltam, hogy az arcát láthassam…

- Feltartottam az ütőt. Amikor már majdnem mellette álltam és az arcát bámultam mert pont a másik irányba fordult hirtelen átfordult valamiért az én oldalamra. Mind a ketten egy nagyon nagyot kiáltottunk, a nagy rémületben elbotlottunk egymásban és a földre estünk.

- Áú… - mondtam miközben az lábamat simogattam. Rendesen elzúgtam a csempe padlón. Pár másodperccel később amikor megnéztem volna, hogy kitől is ijedtem meg, egy palacsinta esett a srác fejére. Halkan kuncogtam és közelebb kúsztam az említetthez. Felemeltem a tésztát a fejéről és bekukucskáltam alá. Bár ne tettem volna. Legalábbis máskor erről álmodoztam, de most valahogy nem repestem az örömtől. A mosoly lefagyott az arcomról. Gyorsan felpattantam és futottam, amerre csak tudtam a szobán keresztül vezetett az utam. Minden kis dologban persze megbotlottam, vagy elestem, de mindig felkeltem és továbbfutottam. Egy üvegajtót pillantottam meg ami nyitva volt. Kifutottam rajta és az udvarra vezetett. Hátranéztem és láttam, hogy utánam fut és ekkor meg is történt a baj. Ez persze csak is velem történhet meg, senki mással. Megbotlottam az udvaron fekvő medence szélébe. Amikor már majdnem beleestem, megfogtam a követőm karját és mivel ő erre nem számított, sikeresen magam után húztam. Így mindketten a medencében landoltunk. Valahogy feljöttem a felszínre és levegő után kapkodtam. Gyorsan kiúsztam és kikászálódtam a medencéből.

- Mi a francnak van itt ilyenkor egy medence? Most komolyan. – gondoltam és ekkor eszembe jutott valami.

- Ennyire béna még én sem lehetek, szóval biztosan ez az egész csak egy rossz álom. Semmilyen logikus magyarázat nincs rá. – ebben a pillanatban megfogtam kétfelölről az arcomat és el kezdtem húzni azt. Reménykedtem, hogy ez majd biztosan felébreszt az álmomból. De sajnos, ez nem így lett. Pillanatok múlva, míg még mindig erőlködtem ezzel a módszerrel egy meleg valamit éreztem a hátamon. Ő állt mögöttem és egy pulcsit adott rám. Ő is csupa víz volt.

- Na várjunk. Ha ez egy álom, akkor a legjobb módja az, hogy bebizonyítsam, hogy… - gondoltam és belecsíptem a karomba.

- Basszus… - mondtam. Ne! Ez nekem fájt. Nem az nem lehet. –gondoltam és még egyszer megcsináltam ellenőrzésképpen.

- Áú… - sziszegtem és ledőltem a fűbe. Ő ezt tette, ledőlt mellém.

- Nagyon sok kérdésem van. Tudod? – hirtelen úgy éreztem, hogy nem lennék előbbre azzal, hogyha itt elkezdek hisztizni. Sőt még hátrányos lenne. Próbáltam ezért a legtisztább fejjel a dolgokhoz állni.

- Elhiszem. Mit szeretnél először kérdezni? – mondta egy meleg mosoly kíséretében

- Mégis hogy kerülök ide? És te Isac Elliot? – kérdeztem és felé fordítottam a fejem. Mindent elmagyarázott és aztán sokat beszélgettünk. Éreztem, hogy elnehezednek a szempilláim és lassan összecsukódnak. A következő emlékem, hogy az ágyamban fekszem és hajnali öt óra van. Matyi pedig a kis önző előszeretettel majdnem lelökött az ágyamról. Ő meg szétterülve aludt.

- Szóval az egész csak egy álom, volt? Hát nincs nagyon más magyarázat rá. Belebújtam a papucsomba és kimentem a konyhába. Kinyitottam a hűtőt és elővettem a tejet. Kitöltöttem egy csészényit, magam köré egy takarót csavarva leültem a kanapéra. A tévét néztem. Igazából nem is néztem, csak háttérzajnak ment, mert végig a gondolataimba voltam mélyülve.

- Annyira valódinak tűnt. Ez már hátborzongató. Na de akkor hogy kerültem haza és mi történt az Isac-os találkozóval? Nem emlékszem semmire. Majd megkérdezem, de lehet, hogy hülyének fog nézni. Ránéztem a telefonomra és október 31-ét írt. Ezen kicsit elidőzött a tekintetem. Két perc múlva felugrottam a kanapéról. Basszus ma este halloween van. Én meg megígértem Fanninak, hogy elmegyek egy buliba vele. Ránéztem az órára és hatot mutatott. Hiszen még csak reggel hat van. Még bőven van időm. Mi van ma velem? Egyáltalán ezen a héten? Amióta anyuék elmentek, egyszerűen mintha nálam a fejemből mentek volna el. Egyszer látott sráccal találkozom, mondjuk ebben végül is még nincs semmi, mert barátkozni azt nem szokták máshogy csinálni és én amúgy is elég közvetlen vagyok. De olyan szerencsétlen vagyok, mint életemben eddig soha. Túl negatív vagyok, tuti ez a baj. Úristen, mint egy rossz pszichológus, olyan vagyok. A mai este lesz a legjobb. Nagyon jól fogjuk magunkat érezni magunkat. Mondjuk ezt Fannival nem is nehéz. Csak nehogy elkezdjünk veszekedni, mert annak ne lesz vége. Sokszor szoktunk veszekedni, de ezek csak amolyan baráti hülyülések. Igazából sokban hasonlítunk, ezért szoktunk itt kilyukadni. Ő elég pozitív hozzám képest, képes arra, hogy végighallgassa a videóimat. Amit Laura és Dóri nem hajlandó, ha nincsenek benne a táncosok. Igazából mindig gondolkoztam rajta, hogy mit csinálnék, hogyha itt állna velem szemben. Reménykedtem, hogy nem lennék olyan, mint a durva fangirl-ök, mert tőlük felállt a szőr a hátamon. Szerintem azért van egy határ. De hát nem lehet tudni, mit hoz ki az emberből. A nap gyorsan eltelt, ráírtam Isacra, hogy mégis mi volt tegnap. Azt mondta, hogy most nem tud válaszolni, mert mennie kell. Mondtam, hogy ma elmegyek egy halloween buliba az egyik barátnőmmel. Leírtam, hogy hova. Erre annyira kaptam válaszul, hogy őt is pont oda fog elmenni. Meg hogy akkor nem írna telefonon, majd ott megbeszéljük a tegnapot. Hát, gondoltam, biztos valamilyen fontos dolga akadt, inkább nem zaklatom annyit. Sokat gondolkoztam a ruhámon, hogy mit vegyek fel a buliba, amikor egyszer csak eszembe jutott, a kutya sétáltatós nap és ekkor egy percre lefagytam.

- Na várjunk csak. Szóval Isac-nak hívják. Van egy Arne nevezetű kutyája, aki fehér-barna és tisztára olyan, mint Isac kutyája, mármint az énekesé. Mindig sapkában, kapucniban és napszemüvegben van, alig látszik belőle valami. Lehet, hogy direkt, nem látszik belőle semmi? Amikor leöntöttem, egy nagy tömeg gyűlt körénk. Akkor minden jel arra mutat, hogy ő… Isac Elliot rég elfeledett ikertestvére. Igen, teljesen biztos vagyok ebben. Más nem is lehet. – nevettem el magam. Gyorsan összecsomagoltam a szükséges cuccokat, és felöltöztem. Egy fekete szakadt harisnyát, egy piros egybe ruhát, egy fekete cipőt és egy ördögszarvat vettem fel. Fanni előbb eljött hozzám, hogy kisminkeljük egymást. Nagyon jól megcsinálta mindkettőnknek. Én nem vagyok ilyenekben jó, így próbáltam az ő sminkjében amit tudtam, segíteni. Elindultunk, mert már öt perc késésben voltunk. Gyorsan odaértünk, tíz perc sem volt sétálva, még szerencse. Fanni egy hasonlóban volt mint én, csak rajta egy piros harisnya volt és combközépig felvágott fekete ruha. Kiegészítettük egymást. A buli, már meg volt kezdődve, de az eleje még úgy se szokott jó lenni. nem mintha eddig sokban lettem volna. Sokat táncoltunk és amikor teljesen kifáradtunk leültünk az egyik sarokba. Beszélgettünk, amikor valaki megérintette a vállamat. Hátrafordultam és egy csontváznak kisminkelt szakadt öltönyös srác állt mögöttem. Először kicsit megijedtem, mert nem ismertem meg, de utána gondolom látta, hogy nem ismertem fel és feltett egy napszemüveget. Erre én csak elnevettem magam. Felismertem Isac-ot. Bemutattam Fanninak és ő meg minket a haverjának. Nem hallottam igazából a srác nevét a nagy hangzavarban, de gondoltam majd úgyis megtudom. Fanni nagyon jól kijött vele, így mi ott hagytuk őket az asztalnál és egy másik helyet kerestünk. Kimentünk az udvarra és leültünk a fűbe. Amikor láthattam volna a szemét, bent voltunk a sötét házban és aztán meg rögtön felvette a napszemüveget, ilyen nincs. Sok mindenről szó esett, a ruhámról, meg a sminkjéről, hogy mennyire tetszik.

Isac szemszöge:

- Nem akarok tovább titkolózni. Igaz, hogy még csak pár napja ismerem, de elegem van. Főleg, mi már ez az álcázás... Ez a leghülyébb. Harminc fokban is kapucniban és sapkában lenni. Vagy éppen hidegben napszemüvegben. Most már elmondom neki. A múltkorira biztos azt hiszi, hogy csak álom volt.

- Isac? – szólt Lilla és odafordult hozzám.

- Tessék?

- Mi volt tegnap? Csak annyira emlékszem, hogy odaadtam…. azt a…- erre elpirult.

Lilla szemszöge:

- Eszembe jutott, hogy mi volt a pulcsi hátuljára írva. Még nem vertem meg a nővérem.- ledőltem a fűre, ő pedig mellém. Déjà vu érzésem volt. Néztük a csillagokat.

- Van egy elméletem. Szerintem igazából te Isac Elliot egy elfeledett ikertestvére vagy.

- Nem hiszem. - nevette el magát

- Biztos nem, pedig én meg voltam győződve róla. – mondtam durcásan, amire még jobban elkezdett nevetni. Valahogy melegséggel töltött el ez a pár perc.

- Szóval ennyire emlékszem.

- Hát hogy mi volt azután? Elájultál és én a lakásomba vittelek, az volt a legközelebb és orvost hívtam. Aztán miután felébredtél én éppen palacsintát sütöttem, gondoltam, hogy beviszem neked, hátha jól fog esni, de te lejöttél a baseball ütőmmel és majdnem leütöttél. Megijedtünk és elestünk. Aztán te elkezdtél menekülni és végül a medencében kötöttünk ki. Aztán elkezdtél kérdezni, majd elaludtál. Én meg hazavittelek, mert megtaláltam a barátnőd Fanni számát a zsebedben és felhívtam, hogy segítsen, hova vigyelek. – miközben ezt mondta levette a napszemüveget. A smink ellenére is látszott az arca.

- Nem hittem a saját szememnek…

Ölel titeket: Lilu-chan =^-^=

A Dream Comes True 4.

Kicsit több időbe telt, mint az eddigiek, mert folyton átírtam... xD De remélem, hogy ettől még jobban fog tetszeni. Lehet, hogy a végéért meg fogtok ölni, de azért őszintén reménykedem, hogy nem. Jó olvasást! :3 

Másnap pedig amikor felkeltem, rápillantottam az órára. Délután egy órát mutatott.

- Basszus. Átaludtam az egész délelőttöt? Kettőre beszéltük meg a találkozót nem? – felültem az ágyban törökülésben és a combomra támasztotta a könyököm és abba temettem az arcom.

- Miért találkozom azzal a sráccal? Tudom a nevét. Eddig kétszer futottunk össze. Igazából egy idegennel találkozom. Miért mondtam mégis tegnap azt, hogy elmegyek. Miért éreztem jól magam vele tegnap a padon? – a sok kérdés nem hagyott nyugodni. Sorra jöttek kérdések, de egyikre sem tudtam válaszolni. Általában reálisan néztem a dolgokat. Ezt Laura is alá tudja támasztani. Ugyanis ha valamilyen pasijával kapcsolatban rossz döntést hozott volna, én kibillentettem abból. Szeretem mindenre tudni a választ, vagy legalábbis megérteni. De most egyik kérdésre sem tudtam egy értelmes választ mondani. Amíg ilyeneken gondolkoztam az idő múlt és fél kettő lett. Az idő sürgetett a döntéshozásban.

- Elmenjek, vagy ne? – az egyik lábamat az ajtóm küszöbén túlra raktam, a másikat pedig a szobában hagytam. Vártam egy sugallatra, ami megmondja, hogy mit csináljak. Az agyam majd felforrt a sok gondolkodástól. Pár perc múlva Matyi – aki este a szobámban aludt – neki ment a szobában lévő lábamnak, ami ettől a lökéstől megbicsaklott és átugrottam a küszöb túloldalára. Amikor visszanyertem az egyensúlyom, elkezdtem nevetni. Matyi ott ült a küszöb másik oldalán a szobámban és nézett rám a nagy szemeivel. Ilyenkor mindig azon szoktam elkezdeni gondolkodni, hogy tényleg megértette amit mondtam, vagy csak ilyen kis bolond, hogy pont jókor van jó helyen.

- Akkor sietnünk kell. – gyorsan felvettem egy meleg pulcsit és egy bőrdzsekit. Elővettem a pórázt meg a nyakörvet. Valahogy most sokkal gyorsabban ment Matyival, mint szokott. Lehet, hogy ő is érezte, hogy játszani megyünk. Odafutottam az asztalhoz és megláttam a tegnapi kis cetlimet, amit az asztalon hagytam azzal az üzenettel, hogy senki se nyúljon a pulcsihoz, ajándékba csináltam. Gyorsan beraktam egy zacskóba és beleraktam a táskámba. Kimentünk az ajtón. Hagytam egy kis üzenetet a hűtőn, hogy a nővérkém ne aggódjon, ha felébred és nem talál. Az órámra pillantottam kettő óra öt percet mutatott. Eszeveszett tempóba kapcsoltam és a park felé vettem az irányt.  Túl melegen öltöztem fel, de már nem volt időm visszamenni átöltözni.

Isac szemszöge:

- Arne-val ott ültünk a padon arra várva, hogy Lilla megérkezzen. Az órám már kettő óra öt percet mutatott. Felvettem Arne-t és elkezdtem a fejét simogatni.

- Biztos, hogy nem jön el. Miért is jönne? Eddig csak kétszer találkoztunk. Egyáltalán miért vagyok ÉN itt? Miért hívtam el? – Arne a szemembe nézett.

- Ne, ne mondd, hogy csakis miattam van ez az egész, hogy én hívtam el. Mondjuk ez igaz. De az nem igaz, hogy amióta találkoztunk a padon, azóta érdekelni kezdett. Én ilyet egy szóval sem mondtam. – Arne elfordította a fejét.

- Most megsértődtél? Még neked áll feljebb? Hát jó, akkor nem is szólok hozzád.

Lilla szemszöge:

- Elég hamar odaértünk a parkhoz. Megpillantottam Isac-ot, ahogy a kutyájával beszélget. Néztem, hogy a kutyájával van és nagyon magyaráz neki valamit. Nagyon meleg volt. Kicsit meglegyeztem magam. Mielőtt odamentem volna hozzá felvettem egy faágat a földről. Oda sétáltam és megálltam az ülő Isac előtt.

- Szia Isac. – köszöntem és felkapta a fejét. Tipikusan volt felöltözve, legalábbis hasonlóba, mint az eddigi két nap alatt. Ha nem tudnám, hogy az az ő kutyája, és hogy itt ekkor beszéltünk meg a találkozót, fel nem ismerném. Igazából azt sem tudom nagyon, hogy milyen az arca. Az arcának a fontos részei, ami alapján be lehet azonosítani egy embert, el volt takarva. A szemei és a haja.

- Szia Lilla. Mégis eljöttél? – kérdezte mosolyogva, látszott rajta, hogy meg van lepődve.

- Igen, nem olyan vagyok, akit el lehet ennyivel üldözni és amúgy is tartozom neked. De biztos ami biztos, ha mégis egy zaklató vagy és ilyen furcsa az ízlésed, hogy engem szemeltél ki, akkor van nálam egy faág és nem félek használni. – erre mind a ketten nevetni kezdtünk. Sajnos ez egy rossz szokásom, hogyha elkezdek nevetni de úgy, hogy teljes szívből, akkor hajlamos vagyok elveszteni az egyensúlyérzékemet. Most is ez történt és rádőltem a padon ülő Isac-ra. Pontosan sikerült az ölébe dőlnöm. Ez az én pechem. Két percig csak bámultunk egymás szemébe, legalábbis én amit ki tudtam venni a napszemüvegen keresztül. Észrevettem magam és fölálltam gyorsan. Próbáltam terelni a kellemetlen légkört és beszélni kezdtem.

- Szóval itt van az ajándékod a táskámban. Ezzel végleg egyenlítek. Szóval ha ezek után meg akarsz szabadulni tőlem, akkor csak nyugodtan. Tényleg sajnálom a pulcsidat. – mondtam és átnyújtottam a zacskót. Elvette tőlem. Már alig bírtam elviselni a hőséget, nem tudom, hogy ő hogy bírta annyi réteg ruhában. Már az is megjárta az agyam, hogy tisztára olyan, mintha rejtőzködni akarna.

- Mondtam, hogy nem kell. Egyáltalán nem baj. Tényleg nem kellett volna. Túl makacs vagy. – mosolyodott el és kivette a zacskóból.

- Ezen dolgoztam egész éjszaka, remélem sikerült hasonlóra csinálni, mint az előzőt. – széthajtotta a pulcsit. Mikor megforgatta a pulcsit, hogy a háta is látszódjon, azt hittem, hogy ott helyben a földbe süllyedek. Az arcomról égett a bőr és azt kívántam, hogy nyeljen el a föld, vagy bármi, csak ne legyek itt. A pulcsi hátára ugyanis nagy rózsaszín betűkkel rá volt varrva, hogy „Lillától <3 ”

- Hát öhm… nagyon szépen köszönöm. Nagyon tetszik.

- Nem, én nem így csináltam meg. Tegnap még nem volt rajta ez. Én ilyet nem csináltam rá. Nem volt semmi a hátulján. – mondtam és az arcom tűz piros volt, ha valaki hozzáért volna, megégette volna a kezét.

- Az a nem normális nővérem! Ha hazaérek… - mondtam és közben az öklömet lóbáltam.

- Nekem így is nagyon tetszik. Köszönöm. – gyorsan belebújt és egy puszit nyomott az arcomra. Na itt volt nálam a kép szakadás. Nagyon gáz vagyok, de engem még sosem puszilt meg fiú a rokonaimon kívül. Minden haverommal csak lepacsizom, vagy csak megöleljük egymást. Ez nagyon furán érintett. Mire reagálni tudtam volna, a kép elsötétült, de nem ettől. A nagy meleg és a felirattól kapott sokkom együtt betettek nekem. Mikor felébredtem, egy kutya nyalogatta az arcomat, de nem Matyi volt az. Egy kicsi fekete-fehér göndör szőrű kutyus fogadott. 

Amikor sikerült kicsit eltolnom magamtól, hogy fel tudjak ülni, körülnéztem. Egy ágyon feküdtem és egy olyan házban voltam, amiről biztosra meg tudtam állapítani, hogy nem az enyém volt. A nagy eszemmel. Lilla a zseni. Zúgott a fejem egy kicsit, szóval a visszaemlékezéssel, hogy megtudjam mit csináltam ezelőtt, nem nagyon próbálkoztam. Félve, de kiléptem a szoba küszöbét, hogy felfedezzem, hol is vagyok. A szobában előtte felvettem egy baseball ütőt. Nem tudom miért volt ott, de alkalmasnak tűnt arra, hogy ha cselekednem kell, akkor legyen mivel. Kiértem valahogy a konyhába. Azt hiszem az volt. Egy srác állt a konyhapult mögött háttal nekem. Felemeltem a baseball ütőt és közelebb mentem. A srác dudorászott és ahogy kivettem, palacsintát sütött. Nagyon profi volt, mert amikor megfordította, az úgy történt, hogy feldobta. Volt időm megfigyelni, amíg összeszedtem a bátorságomat, hogy megközelítsem. Még közelebb mentem és amikor annyira voltam, hogy az arcát láthassam…

Ölel titeket: Lilu-chan =^-^=

A Dream Comes True 3.

Itt a folytatás. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást! ;)

„Beleraktam a zsebébe a kezeimet. Egy papírt tapintottam meg. Kivettem és elolvastam.”

- Ez a srác… - fogtam meg a fejem. – Hogy lehetek ekkora nagy barom? Ki ez? Mi volt körülöttünk ez a nagy tömeg? És mit mondott nekik, miután elmentek? Miért volt rajta egyáltalán ilyenkor napszemüveg? Á nem értek én semmit. Miért történnek velem ilyen dolgok?

- Mikor hazaértem egy üres házat találtam. Az asztalon megtaláltam egy kis cetlit, ami jelezte, hogy ma a drága nővérem se jön haza. Ezek szerint ma este enyém az egész ház. Úgy ahogy voltam, bedőltem az ágyamba. Gyorsan megnéztem Isac Twitter - es oldalát, és egy újabb kiírás került a szemem elé. Arról volt benne szó, hogy most kapott egy kis szabadidőt és megpróbálja kihasználni. Sokan kérdezték, hogy merre van, mert sehol se találták. Erre csak azt válaszolta, hogy titok. Viszont vagy 2 perce frissített. Azt írta, hogy a mai napja nagyon vicces volt. Összefutott egy rajongóval, aki egy kicsit átszínezte a pulcsiját festékkel.

- Hát de béna lehetett! Az a csaj… Megismerném. - nevettem el magam.

- De basszus végül is hasonlót csináltam én is azzal a sráccal. Nem kéne kinevetnem. Az ikertesóm lehetne. Mondjuk annyira én nem voltam béna, hogy Isac – ot festékezzem le. Ha itt lenne Magyarországon, azt biztos, tuti, 100 %, hogy észrevenném. Beraktam a legújabb számát és elaludtam. Másnap amikor felkeltem, Matyi – a kis kutyám, tudom eredeti neve van – ugatással  jelezte, hogy ki menne egyet sétálni. Az utóbbi időkben sajnos nem volt sok időm rá, így eleget tettem a „kérésének” és felöltöztem. Tegnap este erre a hétre hideget mondtak. Rendesen magamra vettem pár réteg ruhát. Gyorsan beleharaptam egy almába reggeliként. Matyi majd ha visszajöttünk kap reggelit. – gondoltam. A számba tartva az almát feltettem kis kutyámra a pórázt és a nyakörvet. A földtől nézve még csak kb. 25 centiméter magas lehet. Még csak most lesz majd fél éves. Ki kell élveznem, amíg ilyen kicsi. Golden retriever, így nemsokára akkorára fog nőni, mint én.

Mondjuk már így is akkor az ereje, hogyha megindul akkor csak nagyon nehezen tudom visszatartani. Már egy öt perce sétáltunk, ami zökkenőmentesen ment. Egészen addig, amíg nem jött egy macska. Na itt volt vége a békés sétálásunknak. Elkezdte kergetni és olyan erővel húzott, hogy nem tudtam lefékezni a lábammal. Két kézzel fogtam a pórázt és az alma pedig a számban volt félig éppen, hogy csak a fogaim tartották, hogy nehogy kiessen. Ekkor egy gördeszkás fiú jött szembe, akit egy kutya húzott. Fogta a pórázt a kutya futott, ő pedig mellette gurult. Egy kapucnis pulcsi volt rajta egy meleg sapka és egy kabát meg egy napszemüveg. Felismertem benne a tegnapi srácot.

- Minek hord ez ilyenkor napszemüveget?- futott át az agyamon ez a kérdés egy pillanatra.

- Matyi fordulj el!- kiáltottam, de a kutya nem is figyelt rám. Csak a macskát üldözte, aki pontosan a fiú felé tartott. Sehogy sem tudtam lefékezni és ahogy észrevettem ő sem. Egymásnak ütköztünk. A kutya kihúzta a kezemből a pórázt. Én háttal estem a földre, ő pedig rám. A gördeszka kigurult alóla. Az ő kis barna - fehér nagy fülű kutyája is elszabadult. Rajtam feküdt. Az alma még mindig a számban volt – szerencsére- . A szája hozzáért az almámhoz. Csak az volt köztünk. Két percen belül olyan színem lett, hogy az olasz paradicsomok megirigyelhették volna. Lemászott rólam és én gyorsan felpattantam. Szétnéztem, a kutya után keresve. Nem ment túl messzire, mert a macska befutott egy lyukba. Neki meg túl nagy volt a feje ahhoz, hogy beférjen. Felvettem a földről a pórázt és kétszer áttekertem a csuklómon. Be van biztosítva, hogy többet nem szalad el. Mikor megfordultam, láttam, hogy a srác annyira nevet, hogy meg van görnyedve.

-  Bocsánat. Most meg mi van? – kérdeztem egy hülye fej kíséretében. Komolyan nem értem, hogy mi volt rajta olyan vicces.

- Jól van, nem kell mondanod semmit. Te is ugyanúgy elestél.

- Semmi. Úgy látom, hogy meg vagyok átkozva veled. – mondta, de még mindig nevetett. A kutyáink nagy érdeklődéssel szagolgatták egymást. Kis idő múlva már nagyon élvezték egymás társaságát.

- Gyere Matyi, azt hiszem, hogy itt nem szeretnek minket, akárhányszor is kérek bocsánatot. – próbáltam a kutyát indulásra késztetni, de a két kis játszótárs nem akart elszakadni egymástól.

- Nem, nem úgy értettem, de azt hiszem, hogy egy ideig még nem fogtok elmenni. Én bocsánat, én is neked mentem. Bocsánatkérésképp meghívhatlak egy forró csokira? – kérdezte mosolyogva.

- Na jó, Matyi ennyit megérdemel, amiért mostanában nem foglalkoztam vele annyit. De ezt csak mind érte csinálom. – mondtam elszánt arccal.

- Nekem megfelel. A tegnapi csokid nagyon finom volt. Köszi a pulcsim új dizájnt kapott hála neked. – mondta és egy szép mosolyt ejtett el. Elvettük a forró csokit és vagy fél óráig ültünk egy padon, míg a kutyáink ezerrel futkorásztak.

- Oké, nagyon gáz volt már tegnap is. Nem kell a fejemhez vágni. Mit csináljak, hogy jóvá tegyem? Nem számítottam, hogy mögöttem lesz valaki. Direkt egy elhagyatott részre mentem.

- Nem, dehogy semmit sem kell tenned. De tényleg tetszik. – még mindig mosolygott. Erre kicsit elnevettem magam.

- Na jó ,akkor kitervelek majd valamit, hogy egálban legyünk. – mondtam eltökélten. Sokat beszélgetünk még, de aztán már láttam Matyin, hogy már kezd kifáradni és még ma nem is kapott kaját.  Felkerült az a téma is, hogy miért hord ilyenkor is napszemüveget. Erre csak azt a választ kaptam, hogy azért, mert nagyon szereti. Megkértem, hogy vegye le, mert zavar, ha nem nézek a szemébe miközben beszélek vele, de makacs volt és nem vette le.

- Na mi megyünk. Itt van a forró csoki ára. - nyújtottam oda neki a pénzt.

- Dehogy veszem el. Meghívtalak. – mondta és rácsukta a kezemet a pénzre. – Inkább köszi,hogy itt maradtatok játszani Arne – val.

- Hát köszi szépen. De aranyos neve van a kutyádnak.

- Köszi a nevében. De mégis kérnék valamit.

- Mi lenne az?

- Elárulod a neved?

- Lilla.    A tiéd?

- Isac.

- Ez a neve a kedvenc énekesemnek is, akit mutattam. Itt laksz? Még nem láttalak erre felé.

- Nem, csak kikapcsolódni jöttem ide.

- De még ezen a héten itt leszel?

- Biztos.

- Akkor majd kitalálok valamit, hogy egyenlítsek. Szia.

- Szia. – köszöntünk el egymástól. Amikor hazaértünk Matyinak adtak kaját és lehuppantam a kanapéra. Ez volt a lazításom bázisa. A telefonom rezgett. Elővettem a zsebemből és megnéztem. Egy üzenetem jött. Egy ismeretlen számról.

„Holnap 2-kor találkozunk a Károlyi-kertben a kutyákkal? Arne nagyon élvezte a mai napot. De persze csak a kutyák kedvéért.”

- Semmi aláírás. Gyorsan válaszoltam.

„Talán te a szerencsétlenségeim áldozata vagy, Isac?  xD”

- Erre a következő üzenetet kaptam.

„Ki más. Csak én lehet akkora hülye, hogy egy olyan lányt hívok el a parkba, aki már kétszer kísérelt meg megölni.”

„ Nem megyek el holnap, ha ilyeneket mondasz. Hát Matyi is nagyon élvezte. Talán, csak is az Ő kedvéért lehet szó róla. De az is lehet, hogy egy zaklató vagy és így akarsz elcsalni egy olyan helyre, ahol kevesebb ember van, mint ma a parkban.”

„Ez lehetséges. Nem tudhatod. Van elég bátorságod eljönni? ;) ”

„Még szép, hogy van. Ez csak természetes.”

- Elraktam a telefonomat és neki álltam a varrásnak. Egész este egy pulcsin dolgoztam. Próbáltam olyan fazonút csinálni, amilyen az volt, amit leöntöttem – már amennyire láttam - . Kint hagytam az asztalon, én pedig elmentem lefeküdni. Éjszaka hallottam, ahogy hazajön a nővérem.

Másnap pedig…

Ölel titeket: Lilu-chan =^-^=

A Dream Comes True 2.

Itt van a második fejezet. Ez egy kicsivel esemény dúsabb... :D Jó olvasást!

- Reggel telefonáltam a lányoknak, hogy találkozzunk a sulinál, inkább előbb beviszem azt a vázát és onnan megyünk majd hozzám. A lányok beleegyeztek, hiszen még csak akkor kezdtek volna öltözködni, így volt még egy kis idejük. Gyorsan beadtam a vázát az iskolába. A takarítók nagyon aranyosak voltak, még meg is köszönték. Pedig én törtem el a vázát, ez volt a minimum szerintem. Az iskola előtt vártam a lányokra. Nem sokára ők is megérkeztek. Elindultunk a házunk felé. Elvettem a csajoktól a cuccaikat és a kanapéra dobtam.

-  Hogy-hogy ilyen boldog vagy ma? Isac-kal álmodtál? – mondta nevetve Dóri. Hallgatok, mint a sír.

- Nem mondod komolyan, hogy tényleg. – kidülledt szemekkel nézett rám.

- Láttátok, hogy új videót rakott fel? – próbáltam terelni a témát.

- Tényleg? Rajta van Daniel? – kérdezte Laura csillogó szemekkel. Hát igen. Az volt a helyzet, hogy a hármas fogatunk oda volt egy másik hármasért. Laura Daniel-ért, Dóri Lasse-ért én meg ugye Isac-ért. Ha nem voltak rajta a táncosok, akkor a lányokat már nem is érdekelte az általam csillogó szemekkel megmutatott Isac-es videó.

- Jaj Laura. Nem hiszem el, hogy még a csoki készítésről is elfeledkeztetek azért, mert egy új videót rakott fel egy kedvelt srácotok. Szörnyűek vagytok.

- Igen rajta van Daniel és Lasse is. – az utolsó szónál Dórira sandítottam. Egy perc múlva már ő is ott ült mellettünk a kanapén a laptopot bámulva. Lasse megteszi a hatását.

- Támadt egy ötletem! – kiáltottam fel és felugrottam a kanapéról

- Miért nem megyünk el ma, amikor már ti is ráértek a belvárosba és népszerűsítjük Isac-et meg Danielt és Lasset? Mindenkinek megmutatnánk a dalait. – mondtam eltökélt arccal

- Ajaj Lilla megint „olyan” arcot vág. Ebből mindig csak bajunk szokott lenni. Bár ha Danielt is reklámozzuk, akkor én benne vagyok.

- Most az egyszer és soha többször. Nem én leszek az, aki kimarad. – Általában Dóri volt hármunk közül az „anyuka”. Én minden őrültséget kitaláltam, Laura csatlakozott és végül valamilyen módszerrel a mindent megfontoló Dórit és belevettük a dologba.

- Akkor ezt megbeszéltük. Ma délután irány a belváros. Este majd kimegyek a parkba és akkor csinálom meg a mára tervezett programomat. Majd én viszem a fejhallgatómat. A telefonomon meg megvan az összes szám. Ha készen leszünk a csokikkal majd még gyorsan nyomtatok pár képet, hogy azt is oda tudjuk adni. Na jó, de akkor most álljunk neki a csokinak. Anyuék csak 5 nap múlva jönnek haza, mert elmentek egy konferenciára. Viszont még ma reggel kikészített nekünk minden hozzávalót, mielőtt elmentek volna.

- Jaj de aranyos. – mondta Laura és Dóri egyszerre

- Lilla rád hagyatkozunk. Hármunk közül te tudsz egész jól „cukrászkodni”. – mondta Dóri

- Ez nem is igaz. Ti is nagyon ügyesek vagytok. Én azon szoktam izgulni, hogy senkit se mérgezzek meg. – vakartam meg nevetve a tarkómat. A csokik viszonylag gyorsan elkészültek. Igyekeztünk is velük, hogy a lányok minél előbb haza tudjanak menni. Ez volt a feltétele annak, hogy egy kicsit előbb eljöhetnek a családi programról, hogy megcsináljuk a „nagy tervünket”. Egész aranyosra sikerültek. A lányok szívecskés és csillagos bonbont csináltak. Én kutyásat és macskásat. Ez már a kész állapotában készült.

- Az idő gyorsan telt. Becsomagoltam pár szemet és beletettem a táskámba. Gondoltam nem árt majd egy kicsi belőle este a parkban. Nagyon édes szájú vagyok. Dóriék csöngettek. Gyorsan magamra vettem kiválasztott cuccaimat.

- Megyek már! – mondtam és az ajtóhoz rohantam.

- Indulhatunk? – kérdezték kórusban.

- Persze! Gyerünk minél több emberrel meg kell, hogy ismertessük őket. – mondtam a csatakiáltást. Összecsaptuk a tenyerünket és neki vágtunk az útnak. Nagyon sok embert támadtunk le és a legtöbbségének nagyon tetszett. Egy idő után már a csajok nagyon elfáradtak.

- Lilla nem mehetnénk már haza?

- Lilla szerintem már ennyi ember elég volt. – sorra hallottam a nyöszörgéseiket.

- Jól van, jól van. Csak még egyetlen egy embert. Jó? Eddig minden embert ti szólítottatok le és beszéltetek vele. Most én jövök – mondtam nagy boci szemekkel

- Jó rendben, de csak egyetlen egyet! – mondta Dóri

- Hm… Ki legyen az. Ekkor megláttam egy srácot egy padon ülni. Napszemüveg, sapka volt rajta és kapucni. Nem valami sok látszott ki belőle. Odamentem hozzá és elé álltam.

- Elnézést! Hello! Öhm… - nem tudtam, hogy mit mondjak. Bepánikoltam. Felém fordította a fejét és nem tudtam, hogy mit csináljak. Beszéljek, de mit?

- Szóval öhm… A barátnőimmel kitaláltam, hogy a kedvenc énekesemnek megmutatjuk pár számát, hogy itt Magyarországon is népszerűsítsük és hát nagyon szeretem, mert nagyon jó  a hangja és hát nagyon jól énekel meg nagyon jó lenne, ha lenne még sok rajongója, bár már most is nagyon sok van neki, de… - hadartam folyamatosan egy levegőre. A srácnak egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Teljesen zavarba jöttem. Én itt nagyban kitalálom, hogy csináljuk ezt meg azt, aztán meg sem tudok szólalni. Gyorsan a kezébe adtam a fejhallgatómat. Felvette és elkezdte hallgatni. Amikor végigment a szám levette.

- Isac Elliot-tól volt a Tired of Missing You. Ez a kedvenc számom. Remélem, hogy tetszett. Keress rá Youtube-on. Ha szeretnél valakit ismerni, aki szintén szereti, akkor itt a telefonszámom. Ráírtam a kinyomtatott Isac Elliot- os képre és odaadtam neki. Majd odafutottam a lányokhoz és tovább mentünk. Lauráék hazamentek én pedig a park felé vettem az irányt. Elég nagy tömeg volt. Nem tudom, hogy mi volt ott, de arrébb mentem. Kiszemeltem magamnak egy fát (ez most nagyon furán hangzott) és letelepedtem alá. Kipakoltam a cuccaimat. Elkezdtem festeni. Az egyik pillanatban mintha egy Isac Elliot számot hallottam volna. Egyre hangosabban. A hátam mögül. Hirtelen nagyon hangosan hallottam magam mögül és annyira megijedtem, hogy hátra vágtam a kezem a festékes ecsettel együtt és az ecset kicsúszott a kezemből. Egy nagyot repült. Hátrafordultam és az a fiú állt előttem, akivel nemrég a padon beszéltem. A pulcsiján pedig telibe az ecsetem egy nagy festékfolttal kíséretben. Egy nagy tömeg alakult körénk. Nem értettem, hogy miért mindenki úgy, mintha a pokolba kívánnának volna.

- Jaj bocsánat! Csak nagyon megijedtem. Tényleg nagyon nagyon sajnálom. Nem szándékos volt. Jaj most is csak beszélek. – gyorsan felugrottam és odamentem hozzá. A srác elfordult a tömeg felé és mondott valamit, amit nem hallottam. Ezután a tömeg oszolni kezdett és már csak pár járókelő volt arra.

- Tényleg nagyon sajnálom. – elég hülyén nézhettem ki. Őszintén majdnem megfagytam és majdnem elájultam, hogy valakivel ilyet csináltam. Ennyire béna is csak én lehetek… Kicsit megdörzsöltem a karomat, azt hittem, hogy ott helyben megdermedek. Nagyon fújt a szél. Gyorsan megettem egy bonbont, hátha felmelegít. Nem jött össze.

- Semmi baj. – most először szólalt meg, amit hallottam is. - Ha lehet, azért ne dobálj meg más embert festékkel. Oké?

- Rendben. De véletlen volt, mert megijesztettél. Te énekeltél az előbb?

- Nem. – mondta és akkor egy ötletem támadt.

- Kárpótlásképp tessék. Én csináltam, remélem nem mérgező. – nyújtottam neki oda a becsomagolt bonbonjaimat.

- Köszi. - A fiú benyúlt a sporttáskájába és elővett egy pulcsit. Levette az általam összefestékezettet és berakta a táskába. Az egyiket megfogta, elfordult, csinált valamit, majd újra rám nézett és oda nyújtotta nekem.

 Nekem mennem kell. Még látjuk egymást. – intett és elment.

- A pulcsid! – kiabáltam utána, de nem hallotta meg. Mivel nálam maradt és hideg volt, felvettem. Beleraktam a zsebébe a kezeimet. Egy papírt tapintottam meg. Kivettem és elolvastam.

Ölel titeket: Lilu-chan =^-^=

2000 fölötti látogatószám *-*

Sziasztok!
Nagyon köszönöm szépen ezt a számot. Ezt csak is nektek köszönhetem, hogy ennyien nézelődtetek a blogon. Annyira aranyosak és szuperek vagytok. Nem is tudom, hogy mit mondjak. Annyira boldog vagyok. Azonban szeretnék bocsánatot kérni, mert nem tudtam megcsinálni a körmös videót, mert nagyon későn értem haza. Holnap 2 vidit hozok és terveim szerint még egy fejezetet, ha lesz a "A Dream Come True"-ra kereslet. :3
Ölel és jó éjszakát kíván: Lilu-chan =^.^=

A Dream Comes True 1.

   Na megérkeztem az első fejezettel. Ez még annyira nem érdekes, inkább bevezető jellegű. Szóljatok ha nem tetszik, akkor lecserélem. Azért remélem, hogy nem kell. ;)   

   - Az utolsó nap az őszi szünet előtt. Milyen pihentető. Annyi mindent kitaláltam már, hogy mit fogok csinálni a szünetben. A legelső, amit szeretnék csinálni az az, hogy a régi pólóimat újra felhasznosítom. Toppokat csinálok belőlük, kifestem és kidekorálom mindenféle mintával. A házunk közelében ki is néztem egy parkot ahol van nagy rét, mert ha otthon csinálnám és valamit összefestékeznék, akkor anyu teljesen biztos, hogy kinyírna. Mondjuk ez így nem is igaz. Apu nyírna ki ha megtudná,de nem jönne rá, mert anyuval minden erőnkkel azon lennénk, hogy lerejtsük előle. Apu kicsit allergiás az ilyenekre. Úgyhogy holnap összepakolok egy kis táskába és kijövök ide a cuccaimmal. A barátnőimmel Dórival és Laurával úgy volt, hogy elmegyünk holnap gofrizni, meg egy kicsit szét nézni a városban. De ebből nem lesz semmi, mert mindkettőjüknek családi programjuk van, amiről sehogy sem jöhetnek el. Ez az én szerencsém. Egyszerűen olyan szerencsével vagyok megáldva, hogy az hihetetlen. Töri dolgozatnál – a töri az utált tantárgyaim közé tartozik- mindet megtanultam egy hét mondatot már nem tudtam, mert belealudtam a könyvbe. Persze, hogy miből kérdez a tanár? Nyilván abból. Ilyenkor a falra tudok mászni. Abban állapodtunk meg, hogy reggel átjönnek és csinálunk csokit, ha jól sikerül, akkor visznek haza, hátha arra megenyhülnek. Cseppet sem hátsó szándékkal csináljuk.
   - Lilla! A Kovács Tanár úr nagyon bámul. Most ne Isac-on gondolkozz. – súgta oda nekem a mellettem ülő Dóri

   - Nem is rajta gondolkoztam. Miért kell egyből ezt feltételezni?

   - Lilla! Kérem, hogy jöjjön ki a táblához és fejezze be az egyenletet. – mondta a tanár kéjes vigyorral az arcán. Gondolom tudta, hogy ez nem fog menni zökkenő mentesen. Ezzel a tanárral nagyon, de nagyon szerettük egymást.
   - Azonnal megyek is Tanár úr! – mondtam neki teli szájas mosollyal az arcomon és elindultam nyugodt tempóban a tábla felé. Ez az idő alatt az agyamban lévő csavarok 100-szor gyorsabban dolgoztak, mint általában. Próbáltam kitalálni, hogy mégis mit csináljak. Ekkor a tanár szólt.
   - Lilla! Próbáljon meg kérem gyorsabban mozogni. Én az éjszakámat a pihe-puha ágyikómban szeretném tölteni, nem pedig egy poros tanteremben. – próbált poénkodni a tanár. Én erre nagyon megijedtem, mert bele voltam mélyedve a gondolataimban. Gyorsan megindultam.

   - Tanár úr nem kéne ilyet mondania, mert a takarítók meg fognak haragudni magára, ha ezt megtudják. – vigyorodtam el. Az iskolában a portással és a takarítókkal mindig is jóban voltam. Ha nem volt első órám és én erről nem vettem tudomást, csak beültem velük beszélgetni. Kinéztem az ablakon és egy szőkésbarna fiút láttam benézni és elmosolyodni egy pillanatra, aki nagyon hasonlított az általam áhított sztárra. Isac Elliot-ra. Annyira megijedtem, hogy lelöktem a mellettem lévő virágot az állványról. A cserép darabokra tört és a virágföld pedig széthullott a tanteremben.

   - Nem hiszem, hogy rám fognak haragudni. Nem igaz? Köszönöm szépen gyerekek! Ügyesek voltak. A házi feladatot már feladtam. Viszontlátásra! – majd távozott a teremből.

   - Ó, hogy menne már el ez a tanár oda, ahova kívánom.

   - Jaj Lilla mit csináltál? Mi történt? Nagyon hülye fejet vágtál, amikor lelökted a virágot, mintha egy pillanatra megdermedtél volna. – kérdezte Laura, aki leguggolt mellém, miközben a virágföldet szedtem össze és segített.

   - Semmi, mindig ilyen fejet vágok.

   - Az tényleg igaz, hogy alapból tudsz nem normális fejeket vágni, de ez most nem olyan volt. Na gyerünk mi volt az? Szellemet láttál? – faggatott tovább Laura

   - Hát csak az ablak előtt egy olyan fiút láttam benézni, aki kiköpött Isac. Tudom, hogy hülyeség. A szünetben el kell mennem egy erősebb szemüveget vennem, ezzel nem látok jól ezek szerint.

   - Hát igen, az drágám. Lehet, hogy nem ártana és vele meg kéne egy kicsit beszélgetned. Ez az Isac Elliot- os mániád már nagyon sok. Már őt képzeled a tantermünk ablakához. – a hátunk mögött csörömpölést hallottunk. Mikor megfordultunk, Dóri állt a cserepek mellett. Szegény próbálta összeilleszteni őket és visszatenni bele a virágot, de mint várható volt, ez nem ment.

   - Hagyjad Dóri. Köszönöm szépen, de majd holnap reggel gyorsan beugrok és hozok egy új cserepet. A takarítósok még biztos, hogy bent lesznek. Persze a csoki készítés után.
   - Megleszel Lilla? – kérdezték a lányok kórusban

   - Persze, menjetek már. Csak fáradt vagyok egy kicsit. Úgy beszéltek, mint hogyha klinikai eset lennék.

   - Itt merjük hagyni egyedül? – súgták össze a lányok, ami nem nagyon sikerült, mert a fél osztály hallotta.
   - Én is itt vagyok és hallok mindent. Menjetek haza, holnap találkozunk. Kialszom magam és jobban leszek. – mondtam, hogy ne kérdezősködjenek tovább. Elbúcsúztunk és ment mindenki haza. Megbeszéltük a lányokkal, hogy hányra jöjjenek.

   - Tényleg csak fáradt vagyok? Valóban rosszul láttam? Mindenképp. Nem létezik, hogy Isac itt legyen Magyarországon. Nem is jelentették be, meg egyáltalán miért pont ide jönne? Lehetetlen. Ma jobb lesz, ha korán fekszem le. – miután hazaértem gyorsan átvettem a pizsamám és lefeküdtem. Az éjjel nagyon jól aludtam, igazán szép álmom volt. Az álom pedig nem volt más mint…

Ölel titeket: Lilu-chan =^.^=

Holnap :)

Sziasztok!
Csak gyorsan annyit szeretnék mondani, hogy holnap reményeim szerint hozom az első körmös videót és talán az Isac Elliot-os történet első fejezetét. Várjátok már? Remélem, hogy tetszeni fog. Jó éjszakát és álmodjatok szépeket!
Ölel titeket Lilu-chan  =^.^=

Fejlemények :3

Sziasztok!
A múltkor már említettem, hogy változásokon szeretném átvinni a blogot. A dizájn az egyik. Remélem, hogy tetszik. ^^ Bár ez még csak egy átmeneti, mert mást szeretnék. Arra gondoltam, hogy nem csak a Maji Love 3000% -ról szólna a blog. Szeretném, ha sokféle téma megfordulna itt. Ezért azt találtam ki, hogy lesz egy körmös részleg, amiben majd különböző dizájnú körmöket fogok készíteni - legalábbis megpróbálok-. Ha majd belejövök - mert nem biztos, hogy az elsők jók lesznek xD - akkor majd ti is mondhattok dolgokat, hogy a következő videóban mi legyen. Szokta csinálni idézetes képeket, ezeket is fel fogom rakni. A másik pedig az lenne, hogy a kedvenc énekesemről írnék még egy fanfictiont. Nem tudom, hogy mennyire ismeritek őt, ha még nem, akkor majd most megismeritek. :D Isac Elliot-ról van szó. Pár számát beraktam a zenelejátszóba. Remélem, hogy tetszeni fog és ezek lesznek körülbelül a következő egy hétben az újdonságok. Mit szóltok hozzá? :O
Puszi

Lilu-chan nem fogadja el.

Nem,nem és nem!! Nem fogom hagyni,hogy ez így végződjön.(ez most kicsit drámai volt xD) Kedves barátnőm felnyitotta a szemem,hogy nem szabad abbahagynom.Ha szeretnétek elolvasni,majd elolvassátok a blogot.Akkor is fogok bejegyzéseket írni,ha nem olvassátok.Valaki csak lesz aki elolvassa :D Az oldal most nagy változásokon fog majd átmenni.Remélem pozitívan fog lejönni nektek is. :3 A lényeg az,hogy folytatni fogom a blogot,nem akarom,hogy csak úgy elvesszen.Lehet,hogy lesznek kimaradások,nem mindig lesz minden pontban kint,de igyekezni fogok.Ha valaki olvasni fogja,remélem örömét leli majd ebben a kis blogban. Köszönöm szépen a bátorítást Monster. <3 Drágámnak nagyon jó blogja van,én személy szerint rajongok érte. biztos,hogy nektek is tetszeni fog. Remélem nem haragszik,hogy belinkeltem a remekművét. ^^
Köszi,hogy elolvastad. :3