A Dream Comes True 2.

Itt van a második fejezet. Ez egy kicsivel esemény dúsabb... :D Jó olvasást!

- Reggel telefonáltam a lányoknak, hogy találkozzunk a sulinál, inkább előbb beviszem azt a vázát és onnan megyünk majd hozzám. A lányok beleegyeztek, hiszen még csak akkor kezdtek volna öltözködni, így volt még egy kis idejük. Gyorsan beadtam a vázát az iskolába. A takarítók nagyon aranyosak voltak, még meg is köszönték. Pedig én törtem el a vázát, ez volt a minimum szerintem. Az iskola előtt vártam a lányokra. Nem sokára ők is megérkeztek. Elindultunk a házunk felé. Elvettem a csajoktól a cuccaikat és a kanapéra dobtam.

-  Hogy-hogy ilyen boldog vagy ma? Isac-kal álmodtál? – mondta nevetve Dóri. Hallgatok, mint a sír.

- Nem mondod komolyan, hogy tényleg. – kidülledt szemekkel nézett rám.

- Láttátok, hogy új videót rakott fel? – próbáltam terelni a témát.

- Tényleg? Rajta van Daniel? – kérdezte Laura csillogó szemekkel. Hát igen. Az volt a helyzet, hogy a hármas fogatunk oda volt egy másik hármasért. Laura Daniel-ért, Dóri Lasse-ért én meg ugye Isac-ért. Ha nem voltak rajta a táncosok, akkor a lányokat már nem is érdekelte az általam csillogó szemekkel megmutatott Isac-es videó.

- Jaj Laura. Nem hiszem el, hogy még a csoki készítésről is elfeledkeztetek azért, mert egy új videót rakott fel egy kedvelt srácotok. Szörnyűek vagytok.

- Igen rajta van Daniel és Lasse is. – az utolsó szónál Dórira sandítottam. Egy perc múlva már ő is ott ült mellettünk a kanapén a laptopot bámulva. Lasse megteszi a hatását.

- Támadt egy ötletem! – kiáltottam fel és felugrottam a kanapéról

- Miért nem megyünk el ma, amikor már ti is ráértek a belvárosba és népszerűsítjük Isac-et meg Danielt és Lasset? Mindenkinek megmutatnánk a dalait. – mondtam eltökélt arccal

- Ajaj Lilla megint „olyan” arcot vág. Ebből mindig csak bajunk szokott lenni. Bár ha Danielt is reklámozzuk, akkor én benne vagyok.

- Most az egyszer és soha többször. Nem én leszek az, aki kimarad. – Általában Dóri volt hármunk közül az „anyuka”. Én minden őrültséget kitaláltam, Laura csatlakozott és végül valamilyen módszerrel a mindent megfontoló Dórit és belevettük a dologba.

- Akkor ezt megbeszéltük. Ma délután irány a belváros. Este majd kimegyek a parkba és akkor csinálom meg a mára tervezett programomat. Majd én viszem a fejhallgatómat. A telefonomon meg megvan az összes szám. Ha készen leszünk a csokikkal majd még gyorsan nyomtatok pár képet, hogy azt is oda tudjuk adni. Na jó, de akkor most álljunk neki a csokinak. Anyuék csak 5 nap múlva jönnek haza, mert elmentek egy konferenciára. Viszont még ma reggel kikészített nekünk minden hozzávalót, mielőtt elmentek volna.

- Jaj de aranyos. – mondta Laura és Dóri egyszerre

- Lilla rád hagyatkozunk. Hármunk közül te tudsz egész jól „cukrászkodni”. – mondta Dóri

- Ez nem is igaz. Ti is nagyon ügyesek vagytok. Én azon szoktam izgulni, hogy senkit se mérgezzek meg. – vakartam meg nevetve a tarkómat. A csokik viszonylag gyorsan elkészültek. Igyekeztünk is velük, hogy a lányok minél előbb haza tudjanak menni. Ez volt a feltétele annak, hogy egy kicsit előbb eljöhetnek a családi programról, hogy megcsináljuk a „nagy tervünket”. Egész aranyosra sikerültek. A lányok szívecskés és csillagos bonbont csináltak. Én kutyásat és macskásat. Ez már a kész állapotában készült.

- Az idő gyorsan telt. Becsomagoltam pár szemet és beletettem a táskámba. Gondoltam nem árt majd egy kicsi belőle este a parkban. Nagyon édes szájú vagyok. Dóriék csöngettek. Gyorsan magamra vettem kiválasztott cuccaimat.

- Megyek már! – mondtam és az ajtóhoz rohantam.

- Indulhatunk? – kérdezték kórusban.

- Persze! Gyerünk minél több emberrel meg kell, hogy ismertessük őket. – mondtam a csatakiáltást. Összecsaptuk a tenyerünket és neki vágtunk az útnak. Nagyon sok embert támadtunk le és a legtöbbségének nagyon tetszett. Egy idő után már a csajok nagyon elfáradtak.

- Lilla nem mehetnénk már haza?

- Lilla szerintem már ennyi ember elég volt. – sorra hallottam a nyöszörgéseiket.

- Jól van, jól van. Csak még egyetlen egy embert. Jó? Eddig minden embert ti szólítottatok le és beszéltetek vele. Most én jövök – mondtam nagy boci szemekkel

- Jó rendben, de csak egyetlen egyet! – mondta Dóri

- Hm… Ki legyen az. Ekkor megláttam egy srácot egy padon ülni. Napszemüveg, sapka volt rajta és kapucni. Nem valami sok látszott ki belőle. Odamentem hozzá és elé álltam.

- Elnézést! Hello! Öhm… - nem tudtam, hogy mit mondjak. Bepánikoltam. Felém fordította a fejét és nem tudtam, hogy mit csináljak. Beszéljek, de mit?

- Szóval öhm… A barátnőimmel kitaláltam, hogy a kedvenc énekesemnek megmutatjuk pár számát, hogy itt Magyarországon is népszerűsítsük és hát nagyon szeretem, mert nagyon jó  a hangja és hát nagyon jól énekel meg nagyon jó lenne, ha lenne még sok rajongója, bár már most is nagyon sok van neki, de… - hadartam folyamatosan egy levegőre. A srácnak egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Teljesen zavarba jöttem. Én itt nagyban kitalálom, hogy csináljuk ezt meg azt, aztán meg sem tudok szólalni. Gyorsan a kezébe adtam a fejhallgatómat. Felvette és elkezdte hallgatni. Amikor végigment a szám levette.

- Isac Elliot-tól volt a Tired of Missing You. Ez a kedvenc számom. Remélem, hogy tetszett. Keress rá Youtube-on. Ha szeretnél valakit ismerni, aki szintén szereti, akkor itt a telefonszámom. Ráírtam a kinyomtatott Isac Elliot- os képre és odaadtam neki. Majd odafutottam a lányokhoz és tovább mentünk. Lauráék hazamentek én pedig a park felé vettem az irányt. Elég nagy tömeg volt. Nem tudom, hogy mi volt ott, de arrébb mentem. Kiszemeltem magamnak egy fát (ez most nagyon furán hangzott) és letelepedtem alá. Kipakoltam a cuccaimat. Elkezdtem festeni. Az egyik pillanatban mintha egy Isac Elliot számot hallottam volna. Egyre hangosabban. A hátam mögül. Hirtelen nagyon hangosan hallottam magam mögül és annyira megijedtem, hogy hátra vágtam a kezem a festékes ecsettel együtt és az ecset kicsúszott a kezemből. Egy nagyot repült. Hátrafordultam és az a fiú állt előttem, akivel nemrég a padon beszéltem. A pulcsiján pedig telibe az ecsetem egy nagy festékfolttal kíséretben. Egy nagy tömeg alakult körénk. Nem értettem, hogy miért mindenki úgy, mintha a pokolba kívánnának volna.

- Jaj bocsánat! Csak nagyon megijedtem. Tényleg nagyon nagyon sajnálom. Nem szándékos volt. Jaj most is csak beszélek. – gyorsan felugrottam és odamentem hozzá. A srác elfordult a tömeg felé és mondott valamit, amit nem hallottam. Ezután a tömeg oszolni kezdett és már csak pár járókelő volt arra.

- Tényleg nagyon sajnálom. – elég hülyén nézhettem ki. Őszintén majdnem megfagytam és majdnem elájultam, hogy valakivel ilyet csináltam. Ennyire béna is csak én lehetek… Kicsit megdörzsöltem a karomat, azt hittem, hogy ott helyben megdermedek. Nagyon fújt a szél. Gyorsan megettem egy bonbont, hátha felmelegít. Nem jött össze.

- Semmi baj. – most először szólalt meg, amit hallottam is. - Ha lehet, azért ne dobálj meg más embert festékkel. Oké?

- Rendben. De véletlen volt, mert megijesztettél. Te énekeltél az előbb?

- Nem. – mondta és akkor egy ötletem támadt.

- Kárpótlásképp tessék. Én csináltam, remélem nem mérgező. – nyújtottam neki oda a becsomagolt bonbonjaimat.

- Köszi. - A fiú benyúlt a sporttáskájába és elővett egy pulcsit. Levette az általam összefestékezettet és berakta a táskába. Az egyiket megfogta, elfordult, csinált valamit, majd újra rám nézett és oda nyújtotta nekem.

 Nekem mennem kell. Még látjuk egymást. – intett és elment.

- A pulcsid! – kiabáltam utána, de nem hallotta meg. Mivel nálam maradt és hideg volt, felvettem. Beleraktam a zsebébe a kezeimet. Egy papírt tapintottam meg. Kivettem és elolvastam.

Ölel titeket: Lilu-chan =^-^=