A Dream Comes True 3.

Itt a folytatás. Remélem tetszeni fog. Jó olvasást! ;)

„Beleraktam a zsebébe a kezeimet. Egy papírt tapintottam meg. Kivettem és elolvastam.”

- Ez a srác… - fogtam meg a fejem. – Hogy lehetek ekkora nagy barom? Ki ez? Mi volt körülöttünk ez a nagy tömeg? És mit mondott nekik, miután elmentek? Miért volt rajta egyáltalán ilyenkor napszemüveg? Á nem értek én semmit. Miért történnek velem ilyen dolgok?

- Mikor hazaértem egy üres házat találtam. Az asztalon megtaláltam egy kis cetlit, ami jelezte, hogy ma a drága nővérem se jön haza. Ezek szerint ma este enyém az egész ház. Úgy ahogy voltam, bedőltem az ágyamba. Gyorsan megnéztem Isac Twitter - es oldalát, és egy újabb kiírás került a szemem elé. Arról volt benne szó, hogy most kapott egy kis szabadidőt és megpróbálja kihasználni. Sokan kérdezték, hogy merre van, mert sehol se találták. Erre csak azt válaszolta, hogy titok. Viszont vagy 2 perce frissített. Azt írta, hogy a mai napja nagyon vicces volt. Összefutott egy rajongóval, aki egy kicsit átszínezte a pulcsiját festékkel.

- Hát de béna lehetett! Az a csaj… Megismerném. - nevettem el magam.

- De basszus végül is hasonlót csináltam én is azzal a sráccal. Nem kéne kinevetnem. Az ikertesóm lehetne. Mondjuk annyira én nem voltam béna, hogy Isac – ot festékezzem le. Ha itt lenne Magyarországon, azt biztos, tuti, 100 %, hogy észrevenném. Beraktam a legújabb számát és elaludtam. Másnap amikor felkeltem, Matyi – a kis kutyám, tudom eredeti neve van – ugatással  jelezte, hogy ki menne egyet sétálni. Az utóbbi időkben sajnos nem volt sok időm rá, így eleget tettem a „kérésének” és felöltöztem. Tegnap este erre a hétre hideget mondtak. Rendesen magamra vettem pár réteg ruhát. Gyorsan beleharaptam egy almába reggeliként. Matyi majd ha visszajöttünk kap reggelit. – gondoltam. A számba tartva az almát feltettem kis kutyámra a pórázt és a nyakörvet. A földtől nézve még csak kb. 25 centiméter magas lehet. Még csak most lesz majd fél éves. Ki kell élveznem, amíg ilyen kicsi. Golden retriever, így nemsokára akkorára fog nőni, mint én.

Mondjuk már így is akkor az ereje, hogyha megindul akkor csak nagyon nehezen tudom visszatartani. Már egy öt perce sétáltunk, ami zökkenőmentesen ment. Egészen addig, amíg nem jött egy macska. Na itt volt vége a békés sétálásunknak. Elkezdte kergetni és olyan erővel húzott, hogy nem tudtam lefékezni a lábammal. Két kézzel fogtam a pórázt és az alma pedig a számban volt félig éppen, hogy csak a fogaim tartották, hogy nehogy kiessen. Ekkor egy gördeszkás fiú jött szembe, akit egy kutya húzott. Fogta a pórázt a kutya futott, ő pedig mellette gurult. Egy kapucnis pulcsi volt rajta egy meleg sapka és egy kabát meg egy napszemüveg. Felismertem benne a tegnapi srácot.

- Minek hord ez ilyenkor napszemüveget?- futott át az agyamon ez a kérdés egy pillanatra.

- Matyi fordulj el!- kiáltottam, de a kutya nem is figyelt rám. Csak a macskát üldözte, aki pontosan a fiú felé tartott. Sehogy sem tudtam lefékezni és ahogy észrevettem ő sem. Egymásnak ütköztünk. A kutya kihúzta a kezemből a pórázt. Én háttal estem a földre, ő pedig rám. A gördeszka kigurult alóla. Az ő kis barna - fehér nagy fülű kutyája is elszabadult. Rajtam feküdt. Az alma még mindig a számban volt – szerencsére- . A szája hozzáért az almámhoz. Csak az volt köztünk. Két percen belül olyan színem lett, hogy az olasz paradicsomok megirigyelhették volna. Lemászott rólam és én gyorsan felpattantam. Szétnéztem, a kutya után keresve. Nem ment túl messzire, mert a macska befutott egy lyukba. Neki meg túl nagy volt a feje ahhoz, hogy beférjen. Felvettem a földről a pórázt és kétszer áttekertem a csuklómon. Be van biztosítva, hogy többet nem szalad el. Mikor megfordultam, láttam, hogy a srác annyira nevet, hogy meg van görnyedve.

-  Bocsánat. Most meg mi van? – kérdeztem egy hülye fej kíséretében. Komolyan nem értem, hogy mi volt rajta olyan vicces.

- Jól van, nem kell mondanod semmit. Te is ugyanúgy elestél.

- Semmi. Úgy látom, hogy meg vagyok átkozva veled. – mondta, de még mindig nevetett. A kutyáink nagy érdeklődéssel szagolgatták egymást. Kis idő múlva már nagyon élvezték egymás társaságát.

- Gyere Matyi, azt hiszem, hogy itt nem szeretnek minket, akárhányszor is kérek bocsánatot. – próbáltam a kutyát indulásra késztetni, de a két kis játszótárs nem akart elszakadni egymástól.

- Nem, nem úgy értettem, de azt hiszem, hogy egy ideig még nem fogtok elmenni. Én bocsánat, én is neked mentem. Bocsánatkérésképp meghívhatlak egy forró csokira? – kérdezte mosolyogva.

- Na jó, Matyi ennyit megérdemel, amiért mostanában nem foglalkoztam vele annyit. De ezt csak mind érte csinálom. – mondtam elszánt arccal.

- Nekem megfelel. A tegnapi csokid nagyon finom volt. Köszi a pulcsim új dizájnt kapott hála neked. – mondta és egy szép mosolyt ejtett el. Elvettük a forró csokit és vagy fél óráig ültünk egy padon, míg a kutyáink ezerrel futkorásztak.

- Oké, nagyon gáz volt már tegnap is. Nem kell a fejemhez vágni. Mit csináljak, hogy jóvá tegyem? Nem számítottam, hogy mögöttem lesz valaki. Direkt egy elhagyatott részre mentem.

- Nem, dehogy semmit sem kell tenned. De tényleg tetszik. – még mindig mosolygott. Erre kicsit elnevettem magam.

- Na jó ,akkor kitervelek majd valamit, hogy egálban legyünk. – mondtam eltökélten. Sokat beszélgetünk még, de aztán már láttam Matyin, hogy már kezd kifáradni és még ma nem is kapott kaját.  Felkerült az a téma is, hogy miért hord ilyenkor is napszemüveget. Erre csak azt a választ kaptam, hogy azért, mert nagyon szereti. Megkértem, hogy vegye le, mert zavar, ha nem nézek a szemébe miközben beszélek vele, de makacs volt és nem vette le.

- Na mi megyünk. Itt van a forró csoki ára. - nyújtottam oda neki a pénzt.

- Dehogy veszem el. Meghívtalak. – mondta és rácsukta a kezemet a pénzre. – Inkább köszi,hogy itt maradtatok játszani Arne – val.

- Hát köszi szépen. De aranyos neve van a kutyádnak.

- Köszi a nevében. De mégis kérnék valamit.

- Mi lenne az?

- Elárulod a neved?

- Lilla.    A tiéd?

- Isac.

- Ez a neve a kedvenc énekesemnek is, akit mutattam. Itt laksz? Még nem láttalak erre felé.

- Nem, csak kikapcsolódni jöttem ide.

- De még ezen a héten itt leszel?

- Biztos.

- Akkor majd kitalálok valamit, hogy egyenlítsek. Szia.

- Szia. – köszöntünk el egymástól. Amikor hazaértünk Matyinak adtak kaját és lehuppantam a kanapéra. Ez volt a lazításom bázisa. A telefonom rezgett. Elővettem a zsebemből és megnéztem. Egy üzenetem jött. Egy ismeretlen számról.

„Holnap 2-kor találkozunk a Károlyi-kertben a kutyákkal? Arne nagyon élvezte a mai napot. De persze csak a kutyák kedvéért.”

- Semmi aláírás. Gyorsan válaszoltam.

„Talán te a szerencsétlenségeim áldozata vagy, Isac?  xD”

- Erre a következő üzenetet kaptam.

„Ki más. Csak én lehet akkora hülye, hogy egy olyan lányt hívok el a parkba, aki már kétszer kísérelt meg megölni.”

„ Nem megyek el holnap, ha ilyeneket mondasz. Hát Matyi is nagyon élvezte. Talán, csak is az Ő kedvéért lehet szó róla. De az is lehet, hogy egy zaklató vagy és így akarsz elcsalni egy olyan helyre, ahol kevesebb ember van, mint ma a parkban.”

„Ez lehetséges. Nem tudhatod. Van elég bátorságod eljönni? ;) ”

„Még szép, hogy van. Ez csak természetes.”

- Elraktam a telefonomat és neki álltam a varrásnak. Egész este egy pulcsin dolgoztam. Próbáltam olyan fazonút csinálni, amilyen az volt, amit leöntöttem – már amennyire láttam - . Kint hagytam az asztalon, én pedig elmentem lefeküdni. Éjszaka hallottam, ahogy hazajön a nővérem.

Másnap pedig…

Ölel titeket: Lilu-chan =^-^=