A Dream Comes True 4.

Kicsit több időbe telt, mint az eddigiek, mert folyton átírtam... xD De remélem, hogy ettől még jobban fog tetszeni. Lehet, hogy a végéért meg fogtok ölni, de azért őszintén reménykedem, hogy nem. Jó olvasást! :3 

Másnap pedig amikor felkeltem, rápillantottam az órára. Délután egy órát mutatott.

- Basszus. Átaludtam az egész délelőttöt? Kettőre beszéltük meg a találkozót nem? – felültem az ágyban törökülésben és a combomra támasztotta a könyököm és abba temettem az arcom.

- Miért találkozom azzal a sráccal? Tudom a nevét. Eddig kétszer futottunk össze. Igazából egy idegennel találkozom. Miért mondtam mégis tegnap azt, hogy elmegyek. Miért éreztem jól magam vele tegnap a padon? – a sok kérdés nem hagyott nyugodni. Sorra jöttek kérdések, de egyikre sem tudtam válaszolni. Általában reálisan néztem a dolgokat. Ezt Laura is alá tudja támasztani. Ugyanis ha valamilyen pasijával kapcsolatban rossz döntést hozott volna, én kibillentettem abból. Szeretem mindenre tudni a választ, vagy legalábbis megérteni. De most egyik kérdésre sem tudtam egy értelmes választ mondani. Amíg ilyeneken gondolkoztam az idő múlt és fél kettő lett. Az idő sürgetett a döntéshozásban.

- Elmenjek, vagy ne? – az egyik lábamat az ajtóm küszöbén túlra raktam, a másikat pedig a szobában hagytam. Vártam egy sugallatra, ami megmondja, hogy mit csináljak. Az agyam majd felforrt a sok gondolkodástól. Pár perc múlva Matyi – aki este a szobámban aludt – neki ment a szobában lévő lábamnak, ami ettől a lökéstől megbicsaklott és átugrottam a küszöb túloldalára. Amikor visszanyertem az egyensúlyom, elkezdtem nevetni. Matyi ott ült a küszöb másik oldalán a szobámban és nézett rám a nagy szemeivel. Ilyenkor mindig azon szoktam elkezdeni gondolkodni, hogy tényleg megértette amit mondtam, vagy csak ilyen kis bolond, hogy pont jókor van jó helyen.

- Akkor sietnünk kell. – gyorsan felvettem egy meleg pulcsit és egy bőrdzsekit. Elővettem a pórázt meg a nyakörvet. Valahogy most sokkal gyorsabban ment Matyival, mint szokott. Lehet, hogy ő is érezte, hogy játszani megyünk. Odafutottam az asztalhoz és megláttam a tegnapi kis cetlimet, amit az asztalon hagytam azzal az üzenettel, hogy senki se nyúljon a pulcsihoz, ajándékba csináltam. Gyorsan beraktam egy zacskóba és beleraktam a táskámba. Kimentünk az ajtón. Hagytam egy kis üzenetet a hűtőn, hogy a nővérkém ne aggódjon, ha felébred és nem talál. Az órámra pillantottam kettő óra öt percet mutatott. Eszeveszett tempóba kapcsoltam és a park felé vettem az irányt.  Túl melegen öltöztem fel, de már nem volt időm visszamenni átöltözni.

Isac szemszöge:

- Arne-val ott ültünk a padon arra várva, hogy Lilla megérkezzen. Az órám már kettő óra öt percet mutatott. Felvettem Arne-t és elkezdtem a fejét simogatni.

- Biztos, hogy nem jön el. Miért is jönne? Eddig csak kétszer találkoztunk. Egyáltalán miért vagyok ÉN itt? Miért hívtam el? – Arne a szemembe nézett.

- Ne, ne mondd, hogy csakis miattam van ez az egész, hogy én hívtam el. Mondjuk ez igaz. De az nem igaz, hogy amióta találkoztunk a padon, azóta érdekelni kezdett. Én ilyet egy szóval sem mondtam. – Arne elfordította a fejét.

- Most megsértődtél? Még neked áll feljebb? Hát jó, akkor nem is szólok hozzád.

Lilla szemszöge:

- Elég hamar odaértünk a parkhoz. Megpillantottam Isac-ot, ahogy a kutyájával beszélget. Néztem, hogy a kutyájával van és nagyon magyaráz neki valamit. Nagyon meleg volt. Kicsit meglegyeztem magam. Mielőtt odamentem volna hozzá felvettem egy faágat a földről. Oda sétáltam és megálltam az ülő Isac előtt.

- Szia Isac. – köszöntem és felkapta a fejét. Tipikusan volt felöltözve, legalábbis hasonlóba, mint az eddigi két nap alatt. Ha nem tudnám, hogy az az ő kutyája, és hogy itt ekkor beszéltünk meg a találkozót, fel nem ismerném. Igazából azt sem tudom nagyon, hogy milyen az arca. Az arcának a fontos részei, ami alapján be lehet azonosítani egy embert, el volt takarva. A szemei és a haja.

- Szia Lilla. Mégis eljöttél? – kérdezte mosolyogva, látszott rajta, hogy meg van lepődve.

- Igen, nem olyan vagyok, akit el lehet ennyivel üldözni és amúgy is tartozom neked. De biztos ami biztos, ha mégis egy zaklató vagy és ilyen furcsa az ízlésed, hogy engem szemeltél ki, akkor van nálam egy faág és nem félek használni. – erre mind a ketten nevetni kezdtünk. Sajnos ez egy rossz szokásom, hogyha elkezdek nevetni de úgy, hogy teljes szívből, akkor hajlamos vagyok elveszteni az egyensúlyérzékemet. Most is ez történt és rádőltem a padon ülő Isac-ra. Pontosan sikerült az ölébe dőlnöm. Ez az én pechem. Két percig csak bámultunk egymás szemébe, legalábbis én amit ki tudtam venni a napszemüvegen keresztül. Észrevettem magam és fölálltam gyorsan. Próbáltam terelni a kellemetlen légkört és beszélni kezdtem.

- Szóval itt van az ajándékod a táskámban. Ezzel végleg egyenlítek. Szóval ha ezek után meg akarsz szabadulni tőlem, akkor csak nyugodtan. Tényleg sajnálom a pulcsidat. – mondtam és átnyújtottam a zacskót. Elvette tőlem. Már alig bírtam elviselni a hőséget, nem tudom, hogy ő hogy bírta annyi réteg ruhában. Már az is megjárta az agyam, hogy tisztára olyan, mintha rejtőzködni akarna.

- Mondtam, hogy nem kell. Egyáltalán nem baj. Tényleg nem kellett volna. Túl makacs vagy. – mosolyodott el és kivette a zacskóból.

- Ezen dolgoztam egész éjszaka, remélem sikerült hasonlóra csinálni, mint az előzőt. – széthajtotta a pulcsit. Mikor megforgatta a pulcsit, hogy a háta is látszódjon, azt hittem, hogy ott helyben a földbe süllyedek. Az arcomról égett a bőr és azt kívántam, hogy nyeljen el a föld, vagy bármi, csak ne legyek itt. A pulcsi hátára ugyanis nagy rózsaszín betűkkel rá volt varrva, hogy „Lillától <3 ”

- Hát öhm… nagyon szépen köszönöm. Nagyon tetszik.

- Nem, én nem így csináltam meg. Tegnap még nem volt rajta ez. Én ilyet nem csináltam rá. Nem volt semmi a hátulján. – mondtam és az arcom tűz piros volt, ha valaki hozzáért volna, megégette volna a kezét.

- Az a nem normális nővérem! Ha hazaérek… - mondtam és közben az öklömet lóbáltam.

- Nekem így is nagyon tetszik. Köszönöm. – gyorsan belebújt és egy puszit nyomott az arcomra. Na itt volt nálam a kép szakadás. Nagyon gáz vagyok, de engem még sosem puszilt meg fiú a rokonaimon kívül. Minden haverommal csak lepacsizom, vagy csak megöleljük egymást. Ez nagyon furán érintett. Mire reagálni tudtam volna, a kép elsötétült, de nem ettől. A nagy meleg és a felirattól kapott sokkom együtt betettek nekem. Mikor felébredtem, egy kutya nyalogatta az arcomat, de nem Matyi volt az. Egy kicsi fekete-fehér göndör szőrű kutyus fogadott. 

Amikor sikerült kicsit eltolnom magamtól, hogy fel tudjak ülni, körülnéztem. Egy ágyon feküdtem és egy olyan házban voltam, amiről biztosra meg tudtam állapítani, hogy nem az enyém volt. A nagy eszemmel. Lilla a zseni. Zúgott a fejem egy kicsit, szóval a visszaemlékezéssel, hogy megtudjam mit csináltam ezelőtt, nem nagyon próbálkoztam. Félve, de kiléptem a szoba küszöbét, hogy felfedezzem, hol is vagyok. A szobában előtte felvettem egy baseball ütőt. Nem tudom miért volt ott, de alkalmasnak tűnt arra, hogy ha cselekednem kell, akkor legyen mivel. Kiértem valahogy a konyhába. Azt hiszem az volt. Egy srác állt a konyhapult mögött háttal nekem. Felemeltem a baseball ütőt és közelebb mentem. A srác dudorászott és ahogy kivettem, palacsintát sütött. Nagyon profi volt, mert amikor megfordította, az úgy történt, hogy feldobta. Volt időm megfigyelni, amíg összeszedtem a bátorságomat, hogy megközelítsem. Még közelebb mentem és amikor annyira voltam, hogy az arcát láthassam…

Ölel titeket: Lilu-chan =^-^=