A Dream Comes True 18.

Sziasztok!
Na itt egy különleges rész, mert szeretem a 18-as számot, mert hasonlít a szülinapom dátumára, a 28-ra. Szóval a lényeg, most dupla hosszú lett, mint szokott lenni, szóval remélem, hogy élvezni fogjátok. Túl sokat mondom, hogy szóval.... xd Szóval jó olvasást! (Basszus...most már csak ezért sem törlöm ki.)

- Miközben elmentek, láttam, hogy Temmu dühös arccal magyaráz valamit Isacnek. Próbáltam leolvasni a szavakat a szájáról, de Danu hirtelen hátulról megijesztett.

- Hol töltsük el a szabadidőnket? – kérdezte rám kacsintva, indulásra készen.

- Te egyáltalán, hogy hogy még itt vagy? Azt hittem, hogy már mindenki elment. – jegyeztem meg, a hajamat csavargatva.

- Ha arra célzol, hogy csak azért maradtam-e itt és bújtam el a függönyök mögé, hogy meglássam, melyikőtök fogja elrontani a dolgot, akkor a válaszom az, hogy nem. – jelentette ki büszke arccal.

- Basszus… Ezt hangosan kimondtam ugye? – kérdezte é s a tenyerébe temette az arcát pont mint akkor, amikor először kísért haza a buliról és annyiszor elszólta magát.

- Öhm… te tényleg annyira… - gondolkoztam, hogy mivel nem sérteném meg- bolond vagy. – nyögtem ki végül és nevetni kezdtem.

- Te kis kukkoló. Nem csoda, hogy nagyon jóba vagytok Isackel, hiszen a kukkoló és a zaklató jó párost alkotnak. – jegyeztem meg és az arcába húztam a sapkáját. Elmentem mellette és az öltöző irányába sétáltam. Gyorsan átöltöztem a magammal hozott ruháimba. 

A táncos ruhámat pedig begyömöszöltem a táskámba. Kirohantam az öltözőből és Danu a kijáratnál várt rám, a telefonját nyomkodta.

- Mit nézel annyira? – kérdeztem és próbáltam a telefonja képernyőjére nézni amint odaértem hozzá, de a magassága miatt lejjebb kellett húznom a karját, hogy lássam.

- Csak az interneten fent lévő rólunk készült képeket. – mondta nevetve. Egy nagy kép virított a kijelzőjén, amikor ide utaztunk és énekeljük a kocsiból félig kint állva a Bet on it-et.

- Na jó, ez egy iszonyatos kép, amit senkinek sem szabadna látnia. – fogtam a kezembe a telefont és kiléptem a megnyitott lapból. A kezdőképernyőn egy másik kép fogadott. Még mielőtt Miamiba jöttünk volna, az előző este elmentünk egy plázába hárman. Felpróbáltunk egy csomó rondábbnál rondább ruhát és egymáson nevettünk, hogy milyen borzalmasan mutatunk. Sok közös képet is csináltunk, a végére már az eladósokkal is csináltunk képeket. Ezekből a képekből volt az egyik kint.

- Most ugye csak szívatsz, hogy ezt beállítottad háttérképnek? – kérdeztem felvont szemöldökkel. A képen hárman vagyunk, én vagyok középen egy kendővel a fejemen és kinyújtom a nyelvem. Isacen egy DC-s sapkában van és felfújja az arcát, és Danu pedig egy 80-as évekbeli szemüvegben pózol.

- Most miért? Ez egy örök emlék. – mondta röhögve és eltette a telefont a táskájába kikapva a kezemből.

- Szóval kitaláltad már, hogy hova menjünk? – kérdezte még mindig a kijárat előtt álldogáltunk.

- Hát este, ugye ott van a buli, amire sikerült rábeszélned Lizával. – mondta bosszús arccal. – Mikor is kezdődik?

- Pontosan kilenckor. – vágta rá gyorsan a választ Danu, mint aki egész nap csak arra vár.

- Én azt javaslom, hogy addig keressünk egy fagyizót. – mondtam, és mint egy fogkrém reklámban vigyorogni kezdtem.

- Ez meg lett volna a szörnyű vigyorod nélkül is. – mondta Danu a száját a kezeivel letapasztva, hogy visszatartsa a nevetést.

- Szóval nem tetszett, pedig nagyon igyekeztem. – mondtam panaszkodva.

- Akkor irány egy fagyizó felkutatása. – mondta hangosan Danu és előretett a kezét, mintha superman lenne. Én ugyanezt csinálva mellé léptem és kiléptünk az épületből. A bent maradó emberek figyelmét sikerült magunkra vonnunk. Nem messze a közelben találtunk egy fagyizót, már éppen be akartunk lépni, amikor kutatni kezdett Danu a zsebében a pénztárcája után.

- Várj Lilla. Nem találom a pénztárcám. – mondta kétségbeesett arccal és közben a zsebeit kutatta.

- Nem lehet, hogy a szállodában hagytad? – kérdeztem miközben figyeltem, hogy pakolja ki az összes zsebét.

- De, lehet.

- Nem baj, majd fizetem a tiédet. – mondtam és én is elkezdtem kotorászni a táskámban.

- Ilyen nem létezik. Az enyém sincsen meg. – mondtam egy erőltetett nevetés kíséretében.

- Akkor azt hiszem, hogy vissza kell mennünk a hotelbe. – mondta feladva a keresést Danu. Gyorsan visszamentünk és mind a kettőnknek az ágyon hevert a pénztárcája. Liza jött ki a fürdőszobából.

- Végre megjöttetek? – kérdezte és törülközőben megállt előttünk. Láttam Danun, hogy fokozatosan vörösödik el a feje.

- Igen, de mindjárt megyünk is, csak a pénztárcánkért jöttünk vissza. Te nem jössz velünk? Fagyiért megyünk.

- Hát inkább itt a puha ágyamban zenét hallgatok és olvasok. Ha majd visszajöttök, akkor kiválasztjuk a buli ruhádat. – mondta Liza és kiderült a telefonjával a kezében az ágyán.

- Úgy tudtam, hogy ez téged nem nagyon hoz lázba, hogy mit vegyünk fel egy bulira. – jegyeztem meg és rápillantottam.

- Hát nem is, de azt írták nekem, hogy történt egy és más dolog a fellépés után, úgy hogy azt hiszem fontos lesz, hogy milyen ruhát fogsz felvenni. – kacsintott rám.

- És mégis ki volt az, aki írta neked? – néztem kicsit sem feltűnően a mellettem ácsorgó Danura.

- Ez bizalmas információ, nem adhatom ki, sajnálom. – mondta és kis kutya szemekkel rám nézett.

- Amúgy Danu volt. – mondta közömbös arccal, miközben visszadőlt az ágyra.

- Nem úgy volt, hogy bizalmas információ?! – kérdezte felháborodottan Danu és kisietett az ajtón felkapva a tárcáját. Mind a ketten elnevettük magunkat és lepacsiztunk.

- Ezt jól csináltad. Sosem fogom megunni a sértődött arcát. – mondtam nevetve.

- Én már egy ideje nézem, de nekem sem sikerül megunni. – mondta Liza miközben levette a hajáról a törülközőt.

- Akkor mi megyünk is, majd jövünk. – integettem és becsuktam magam mögött az ajtót.

- Várj Lilla… - kezdett bele Liza, de már nem hallottam. Megérkeztünk a fagyizóhoz, ezúttal pénzzel a zsebünkben. Amikor bementünk egy hatalmas pult fogadott minket. Ott minden volt, a sima vanília fagyitól elkezdve a camambertes fagyin át egészen az eperöntettel leöntött kecskesajtos fagylaltig. Az utóbbi kettőnél a hányinger kerülgetett. Azonban a mellettem álló Danu mindegyik fagyi mellett elmenve felcsillant a szeme. A pult mögül egy energikus lány meredt rám.

- Szép nagy a választékuk. Esetleg nem tartotok lazacos fagyit? – kérdeztem szórakozottan.

- De, esetleg azt szeretnéd? – kérdezte tőlem egészen az arcomba mászva.

- Öhm… Nem, köszi, ezt egy költői kérdésnek szántam. – mondtam és egyet hátraléptem. Danu egy rakás fagyit felsorolt, így részéről egy hat gombócos fagyival és részemről pedig egy egy gombócos citrom fagyival távoztunk. Amikor elhagytuk a helyiséget, összeütköztünk valakivel. Az illető Julie volt.

- Vigyázhatnál jobban is, nézz a lábad elé ember. – mondta, miközben leporolta a szoknyáját. Amikor felállt és ránk nézett, egyből átváltott egy kedvesebb hangnembe.

- Itt van Isac is? – kérdezte a lehető leggyorsabban és lábujjhegyre állt, hogy mögénk lásson, hátha ott áll a szerelme.

- Nem, nincsen itt. – válaszoltam a lehető legkedvesebben, amennyire csak kitelt tőlem azok után, hogy nem régen még fruskának nevezett.

- Akkor nem kell kedvesnek lennem veletek. – mondta és végig nézett rajtunk.

- Mit keresel errefelé Julie? – kérdezte Danu a lánytól, aki a telefonját bámulta.

- Ezt még kérdezed? – háborodott fel Julie.

- Természetesen a drágámat követem. – mondta olyan hangon, mintha más variációt még csak el sem lehetne képzelni.

- Honnan veszed, hogy itt van? – folytatta Danu a kihallgatást.

- Mert ezt jelzi ki a nyomkövetőm. – mondta és megmutatta a telefonján álló kis Isac bábut.

- Ezt most nem mondod komolyan…

- hogy benyomkövetőzted Isacet. – fejezte be a mondatomat Danu.

- Dehogynem, még az egyik közös képünk csinálása közben. Így mindig tudom, hogy éppen hol van. – mondta nevetve és megpuszilta a telefonján Isac képét.

- Ez már több mint sima megszállottság. – jelentette ki hivatalos hangon Danu. A egyetértésemet heves bólogatással jeleztem.

- Nem érdekel, hogy ti mit gondoltok. Ti is őt keresitek? – kérdezte és újra a telefon képernyőjére szegezte a tekintetét.

- Nem éppen, mert valamilyen dolga akadt. Úgy tudom, hogy valamilyen vendéggel van, azt hiszem. – válaszoltam kicsit elgondolkodva.

- Vendéggel? – kérdezett vissza Julie.

- Igen egy vendéggel, mint az előbb is mondtam.

- Keressük meg és vigyünk neki is fagyit, ebből a szuper fagyizóból. – ajánlotta fel Danu csillogó szemekkel.

- Rendben, de én választok neki, mert azt legalább majd meg is fogja tudni enni. Ha te választasz neki, akkor abba belehal. – mondtam és Danu vállára tettem a kezem.

- Azt akarjátok mondani, hogy velem akartok menni? – kérdezte ránk nézve Julie.

- Hát biztos, hogy gyorsabban megtaláljuk így. – mondtam.

- Nekem ebből mi hasznom lenne? – kérdezte rém szegezve a tekintetét.

- Több szem többet lát? Több agy többet ér? – néztem rá bizonytalanul.

- Ez nevetséges. Az én nyomkövetőm zseniális, nélkületek is simán megtalálom. Viszont kell valaki, aki majd lefotóz a drágámmal. – mondta ujjongva.

- Akkor egy pillanat és mehetünk. – mondtam és beszaladtam egy fagyiért.

- Nem fog elolvadni mire megtaláljuk? – kérdezte Danu.

- Danu, te gondolkodsz. Ezt majd később megünnepeljük. – mondtam nevetve.

- Nem, mert itt van a közelben. – jelentette ki Julie miközben a telefonját fürkészte. Egész idő alatt be nem állt a szánk Danuval, míg Julie csak néha belekötött a mondandónkba és a telefonját bámulta.

- Maradjatok csendben, nem tudok koncentrálni. – szólt ránk a Julie.

- Csak azt mondtad, hogy ne csipogjunk. Mi beszélgetünk, szóval nem mondhatsz semmit. – mondtam és büszke arccal a lányra néztem.

- Nem tudom, hogy hogy bírja ki mellettetek az én kis egyetlenem. Igazán sajnálom. – mondta miközben egy pillanatra felpillantott a telefonjából.

- Kicsit szórakozhatnál is néha napján. Most pedig én azt mondom, hogy szórakozni fogunk. – mondtam nevetve és elvettem Julie kezéből a telefonját.

- Te meg mit csinálsz?! Azonnal add vissza. – kiáltotta. Odanyomtam a fagyikat és a pulcsimat Danu kezébe és elkezdtem futni.

- Te… - mondta a lehető legsötétebb hangon, amit egy embertől hallottam és megigazította a haját, majd a táskáját Danu kezébe nyomta. Danu úgy nézett ki, mint egy élő fogas. Julie utánam kezdett futni. Én csak amennyire csak tudtam, annyira gyorsan szedtem a lábaimat és közben nevettem. Bár mennyire is más volt Julie mint én, és lefruskázott, de attól még nem utáltam. Egyszer hátrafordultam és láttam, hogy fut mögöttem és már ő is mosolyog, Danu pedig a sok cuccal lassan sétál utánunk. Éppen futottam, amikor előttem megpillantottam Isacet egy lánnyal, akit nagyon ismerős volt, aztán eszembe jutott, hogy ő ült VIP-ban a fellépésen. A lány éppen megölelte, amikor észrevette, hogy őket bámulom. Rám nézett, majd elmosolyodott és olyan arcot vágott, mintha felismert volna. Majd közelebb húzta magához Isacet annyira, hogy már elég közel legyen az arcához, hogy megcsókolja. Persze a hülye is észrevette volna, hogy ez volt a szándéka. Ez pont olyan pillanat volt, mint amikor a filmekben meglátja a lány a pasiját egy másik lánnyal csókolózni. A futásból lefékeztem és az eddig túszként tartott telefont kiejtettem a kezemből. Nemsokára beért Julie is.

- Tudod, hogy mennyibe került ez a telefon? – kérdezte lihegve és megkapaszkodott a vállamba. Mivel nem válaszoltam, így ő is felegyenesedett és abba az irányba nézett, amibe én is bámultam. Egy percre abba hagyta a lihegést.

- Mégis mit képzel az a kis cafka. – mondta mellettem állva, ökölbe szorította a kezét és megindult feléjük. Két lépést tett előre, amikor beért Danu is és láttuk, ahogy Pauliina kilép az egyik bódé mögül és hozzájuk fut. Isac hátralépett egyet a lánytól és mondott neki valamit. Pauliina is megtorpan Isac háta mögött. Annyira távol álltam, hogy nem hallottam semmit, de jól láttam mindent.

- Szia Taimi. – köszönt el Isac. Ezt a lány meglepődve nézte.

- De hát miért? Én vagyok az Isac fanclub elnöke, a nagy Taimi. A rajongók között már híresség vagyok. Sokkal népszerűbb lehetnél, ha velem jönnél össze, hiszen engem mindenki ismer. Az apám milliomos és vannak kapcsolataim. Mindenki örülne a kapcsolatunknak. Teemu is támogatja, és ez a minimum, amit meg kell tenned azért, amiért képek vannak az interneten rólad meg a kis új táncosodról. És a fellépésen az az incidens, amit ma sikerült produkálnod a pulcsival?

- Erre most inkább nem mondok semmit. Szia. – mondta Isac egy álmosollyal az arcán.

- Rendben, bocsáss meg nekem. – mondta Taimi és pár műkönnycsepp lefolyt az arcán.

- Nem akarom, hogy így váljunk el. Nagyon jól éreztem magam. És ha ennyire akarod, akkor teljesítem a kérésedet, amit nem rég kértél tőlem. – nézett rám Taimi.

- De nem is kértem…- fejezte volna be Isac, ha Taimi nem vágott volna bele.

- Csak adj egy búcsú puszit és akkor mentem. – Taimi közelebb hajolt és elfordította az arcát. Isac már majdnem megpuszilta, amikor az utolsó pillanatban a lány gyorsan visszafordította az arcát és megcsókolta Isacet. Erre mindannyiunknak leesett az álla. Isac gyorsan elkapta a fejét. Hárman álltunk lányok körülöttük és csak bámultunk. Taimi nevetett egyet és elvonult. Isac megfordult és észrevett engem, ahogyan szerencsétlenül állok tőle, nem annyira messzire. Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha a szőnyeget kirántották volna az eddig biztos talajon álló lábam alól. Talán azért, mert amikor végre sikerült helyre tennem az érzéseimet és tisztán láttam, rögtön egy hátba szúrást kaptam? Úgy éreztem, mintha egy kést szúrtak volna belém és jól meg is forgatták volna. Úgy éreztem, mintha eddig sütött volna a nap, most pedig hirtelen elkezdett zuhogni. Nem csak így éreztem, mert mintha a természet is érezte volna, elkezdett szakadni az eső. Megfordultam és Danuval találtam szemben magam. Nem szóltam semmit, csak elvettem tőle a pulcsimat és Isac fagyiját. Levettem a lábamról a cipőmet. Sarkon fordultam és Isac felé sétáltam. Amikor közel értem hozzá, mielőtt mondhatott volna bármit is, odanyomtam a kezébe a fagyiját. Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe, de még nem sírhattam el magam.

- Tessék, ezért álltunk sorba, de ha mondtad volna, hogy titokban randizol valakivel, akkor neki is hoztunk volna egyet a „kilómétereket utazott ide miattad Julieval”. – Kezembe vettem a pulcsimat és a cipőmet, és elfutottam. 

- Amit ezután éreztem, az összemosódott az esőcseppekkel. Talán úgy éreztem, hogy elárultak. Az a srác, aki nem rég még egy csomó ember előtt a pulcsiján a nevemet mutogatta, az most megcsókolt egy másik lányt. Egy játszótéren megálltam kifújni magamat. Leültem az egyik hintára, letettem magam mellé a pulcsimat és nekidöntöttem a fejem a hinta láncának. Nem érdekelt, hogy vizes lesz a hajam, mert már amúgy is csupa víz volt, és az se, hogy megfázhatok. A ruháim teljesen átáztak és rátapatak a bőrömre. Inkább jól esett, ahogy az esőcseppek nekicsapódtak az arcomnak és lassan lefolytak rajta. A meleg levegő ellenére az esőcseppek lehűtötték az arcomat. Az arcomon a meleg könnycseppek és az esőcseppek összekeveredve folytak le. Akkor abban a percben nem érdekelt semmi, és nem is gondoltam semmire, csak élveztem az esőt. Lenyugtatott. Mindenki, aki az utcán volt, bemenekült egy étterembe, vagy egy fedett helyre, csak én üldögéltem kint a szakadó esőben. Azt szokták mondani, hogy az eső sok mindent elmos és reméltem, hogy ez igaz is.

xo Lilu xo

A Dream Comes True 17.

Itt is van a következő fejezet. Jó olvasást! Aztán kérek véleményt. ;) 

- A rajongókkal van lent. Már nagyon várták, hogy megérkezzen és láthassák. Nagyon kedves, hogy így foglalkozik velük. – mondtam halkan és próbáltam nevetni, de csak egy erőltetett nevetés lett belőle. Bementem a szobánkba a fiúk szobájából. Kibújtam a cipőmből és megfogtam két takarót. Kinyitottam az üvegajtót és kiléptem az erkélyre. Leterítettem az egyik takarót és ráfeküdtem, a másikat pedig magamra tekertem. Készen álltam az éjszakára. Mélyen beszívtam a kinti levegőt és próbáltam megnyugodni. Igazából nem is tudom, hogy mitől lettem olyan zaklatott.

- Mióta lettem ilyen? – kérdeztem magamtól. Ekkor kopogást hallottam és az üvegajtó felé fordultam. Liza állt előtte és halványan rám mosolygott. Rálehelt az üvegre és ráírta, hogy nem zavar-e. Erre elmosolyodtam és feltápászkodtam a földről. Odamentem az ajtóhoz és kinyitottam.

- Nem baj, ha idejövök? – kérdezte.

- Nem, dehogy. – mondtam, miközben visszaültem a takaróra és felhúzva a lábaimat néztem a térdeimet.

- Jesszus, olyan vagyok, mint valamilyen elkényeztetett kis… Ah… Természetes dolog, hogy neki a rajongók az elsők, amit nagyon is tisztelek és szeretek benne. Ilyen egy sztár élete. – Liza közben lefeküdt a takaróra közel hozzám és a szemeivel végig engem nézett.

- Tudod, én nem nagyon szeretek az ilyesmivel foglalkozni és nem is nagyon szoktam, de azt hiszem, hogy most az egyszer kivételt tehetek talán. – mondta és ledöntött engem is a takaróra. Egymással szemben feküdtünk.

- Szóval mi nyomja a szívedet? Kitalálom. Úgy érzed, hogy ki akarod sajátítani? – kérdezte Liza.

- Talán az egyik részem. De tudom, hogy milyen rajongani egy emberért, sőt még most is ugyanolyan vagyok, mint három hónapja. Attól még, hogy megismertem és a közelében vagyok semmi sem változott. Ugyanúgy érzek, csak talán most már sokkal rosszabbul kezdem magam érezni. Nem akarom, hogy bármelyik részem is azt szeresse, hogy kisajátítsam. Bár mondjuk ez egy természetes emberi tulajdonság nem? Nem is tudnám és egyszerűen a sztárok azért ilyen híresek, mert sok ember áll mögöttük és támogatják. Szükségük van a rajongóikra. Az a feladatuk, hogy minél több emberrel megismertessék a sajátjuk és a bandájuk zenéjét. Legalábbis lehet, hogy rosszul látom, de én így gondolom.

- Én azt mondom, hogy túlságosan sokat gondolkodsz. Két egyszerű kérdést kéne magadban feltenned és válaszolnod rá a lehető legőszintébben. Én csak ennyit tudok mondani. Az első, hogy: Mit érzek iránta? A második pedig, hogy: Hogy szeretném folytatni? Ha ezek megvannak, akkor már mindent tudni fogsz.

- Ahhoz képest, hogy nem szeretsz lelkizni, egész jól csinálod.  – mondta most már nevetve.

- Mégis miben nem vagyok jó? De azért lehetőleg nem szeretnék belőle rendszert csinálni, ha lehet. – mondta felemelt mutató ujjal.

- Rendben, igyekezni fogok.

- Remélem is, vagy különben mind a kettőtöket beledoblak a tengerbe. – odahúzott nevetve magához és megölelt.

- Azért ez egy kicsit durva lenne nem? Képes lennél engem is bedobni? – kérdeztem és közben az arcomra mutattam.

- Persze, minden megbánás nélkül. – Ekkor Danu tépte fel az üvegajtót és bosszúsan kilépett az erkélyre.

- Nem létezik ilyen, hogy a szobapincér ne tudjon felhozni mogyoróvajas kenyeret egy kis nutellával és egy kis sajtkrémmel. – mondta bosszankodva.

- Pfuj. Hogy tudsz te ilyet megenni? – kérdeztük egyszerre Lizával. Erre csak elmosolyodott és az ajtófélfának dőlt.

- Látom már letettél az öngyilkossági kísérletről.

- Te most viccelsz velem? Most komolyan úgy ismersz? – kérdeztem felpattanva a takaróról.

- Na jó, akkor most szépen eljöhetnél velem panaszkodni a kiszolgálásért törpe.

- Ne húzd az agyam. De, rendben. – Elmentünk és mire visszaérkeztünk már sötét volt a szobában, csak a halk szuszogásokat hallottuk Danuval. Szép halkan átmentem a szobánkba és kimentem az erkélyre. Benyomtam a fülesem és elaludtam. Reggel arra ébredtem, hogy Liza rázogatja a karomat.

- Gyerünk, kelj fel, egy óra múlva az Arénánál kell lennünk. – mondta és lehúzta rólam a takarót. Gyorsan megreggeliztünk és felöltöztünk. Mindenki máskor indult el, és ott találkoztunk. Nagyon hosszú nap volt, mindent megbeszéltünk, próbáltunk, meg hasonlók. Egy percre sem álltunk meg, tovább húzódott, mint azt gondoltuk. Este későn végeztünk, úgyhogy már csak visszamentünk a hotelbe és lefeküdtünk. Amikor felébredtem kint az erkélyen, a korlátra volt ragasztva egy hatalmas plakát, amire hatalmas betűkkel ez volt rá írva. „A barátnőimmel kitaláltam, hogy a kedvenc énekesemnek megmutatjuk pár számát, hogy itt Magyarországon is népszerűsítsük, és hát nagyon szeretem, mert nagyon jó a hangja és hát nagyon jól énekel, meg nagyon jó lenne, ha lenne még sok rajongója, bár már most is nagyon sok van neki, de…” Amikor elolvastam, elmosolyodtam magamban. Ezt mondtam először neki, amikor még nem tudtam róla, hogy ki is ő. Isacet tegnap amennyire csak tudtam, kerültem, ha pedig összefutottunk, akkor elég bunkó voltam vele. Másnap a fellépés este hatkor volt. Nekünk már négyre oda kellett menni. A mi kis négyes csapatunk indult el legelőször. A kocsiban viszonylag csönd volt, csak Liza és Danu beszélgetett. Én végig az ablakon kifelé bámultam. Az órák csak teltek és elérkeztünk a fellépésig. Ahogy nőtt a közönség létszáma én egyre csak idegesedtem. Annyira ideges voltam, hogy az üvegem tetejét már majdnem szétrágtam. Úgy indult a koreográfia, hogy először a fiúk indítottak, aztán még a hangszereknél mentünk be mi és legvégül Isac, amikor elkezdett énekelni. A színpad szélén álltam a függönyöknél.

- Nyugalom, nyugalom. Nem lesz semmi, csak kimész szépen táncolni és ennyi az egész. Eltáncolod és már vége is van. – mondogattam magamnak. A fiúk már elkezdték, amikor Isacet pillantottam meg nem messze tőlem. Gondolkodtam és arra jutottam, hogy most meg úgy viselkedek, mint egy duzzogós kisgyerek. Amikor felém fordult, látszott rajta, hogy nagyon izgul. Rá mosolyogtam, odafutottam hozzá és megöleltem, majd bementem a színpadra. Nem sokára ő is bejött és elkezdődött az ujjongás. Nagyon furcsa érzés volt annyi ember előtt fellépni. Sose álmodtam volna róla, hogy valaha is ilyen nagy színpadon, ilyen sok ember előtt fogok fellépni Isac Elliot táncosaként. Ahogy láttam, hogy az emberek ujjongva kántálják Isac nevét és teljes torokból üvöltik a szöveget, elmosolyodtam. Minden rossz gondolat, ami volt eddig a fejemben eltűnt. Amikor megszólalt a First Kiss című szám és felvezettünk egy lányt és Isac megpuszilta, eszembe jutott, hogy nem régen még én is mennyire szerettem volna ezt. Most pedig tényleg elgondolkoztam a szavakon. „First Kiss”. Eszembe jutott Liza két kérdése. Akkor ott, megadtam rájuk a választ. Utolsó dalként a Just Can’t Let Her Go is felcsendült. Az utolsó hangok, és a tömeg együttesen ujjong. Odajött hozzánk és egyenként bemutatott minket Isac, én voltam az utolsó.

Amikor hozzám ért, levette a fekete mellényét és alatta az a szürke pulcsi volt rajta, amit én varrtam, és aminek a hátán piros betűkkel a nevem virított. Megfordult, hogy a közönség is lássa a hátát és mind a két kezével a hátára mutatott. Majd bemondta az én nevemet is, elpirulva és nevetve felálltam az végső formációnkból utolsóként és egyet pörögtem, majd a pörgés végén megfogta a karomat és megölelt. Erre a rajongók felsikítottak. Elengedett, megköszönte, hogy eljöttek és kimentünk a színpadról. Amikor mind a ketten kint voltunk, szembe futottam vele és ráugrottam, ezzel leterítve őt a földre. Ő először meg volt lepődve, majd elmosolyodott. A többiek látták ezt és Danu vezetésével mindannyian ránk ugrottak. Olyanok voltunk, mint egy kis gyerek csapat, akik kicsi a rakást játszanak. Mindenki elment átöltözni és visszament a hotelbe. Csak mi ketten maradtunk, addigra már az Aréna is kiürült.

- Megvan még ez a pulcsi? – nevettem.

- Persze, ez a legjobban őrzött kincsem. – mondta, és hogy bizonyítsa, odadörzsölte az arcához.

- Tegnap és tegnapelőtt nagyon… - kezdtem volna bele, ha Isac nem fogja meg a kezem és kulcsolja össze az ujjainkat. Amikor felnéztem rá, csak mosolygott. Újra az a két szó jutott az eszembe, ami nem régen is. Mélyen belenéztem a szemébe és közelebb hajoltam, amikor a függönyök mögül megjelent Teemu.

- Már vár rád kint a vendéged. – mondta Teemu. Én egyet hátralépve kicsit elpirulva elkezdtem nevetni. Elég kínosnak éreztem a helyzetet.

- Csak adj még öt percet. – mondta kérlelő hangon és közben rám pillantott.

- Ezt mér megbeszéltünk, tudod.

- Megyek már. – mondta Isac és megforgatta a szemeit, majd elment Teemuval. Akkor még nem foglalkoztam vele, hogy ki is az a vendég.

xo Lilu xo

A Dream Comes True 16.

Hali! Ma hoztam egy újabb részt. ^^ Most végre van időm, és a folytatás meg már régóta a fejemben van. Szóval jó olvasást! :D

- Szerintem először nézzünk körül itt bent a szállodában és aztán menjünk ki. – javasolta Liza.

- Hát rendben, akkor nézzünk körül. – mondtam és a napszemüveget beletűztem a hajamba. Mászkáltunk egy kicsit a hotelben, beszélgettünk és hangosan nevettünk, amire sok ember ránk figyelt. Pár sráccal összeismerkedtünk. Aztán Liza hirtelen odafordult hozzám.

- Nekem azt hiszem, hogy elég volt a nézelődésből. Én most szerintem a kajás részleget szeretném jobban megnézni. – állapította meg Liza és felvette a gondolkozó állását.

- Te már is megéheztél? Még csak alig voltunk lent és néztünk körül, de benne vagyok, menjünk. – mondtam nevetve és elindultunk. Amikor Lizával beértünk az ebédlős részlegbe, ő egyből letámadta az asztalokat és ott hagyott.

- Köszönöm szépen, hogy itt hagysz, majd beszélgetek azzal az öreg bácsival az asztalnál. – mondtam, de Liza már mesze járt. Megcéloztam a bár pultot és felpattantam az egyik székre. A pultos srác odajött hozzám és megkérdezte, hogy mit kérek. Első ránézésre olyan huszonöt éves körül lehetett.

- Hali, egy barackos Nesteát kérek. – mondtam neki kicsit lehangolva, mert Liza otthagyott.

- De szép volt még ebben az ártatlan korban élni, de szerelmi gondokra én nem ezt ajánlanám, valami sokkal ütősebbet. – mondta nevetve és rám kacsintott. Erre kicsit furcsán nézhettem, mivel pár másodperc múlva újra megszólalt, de az innivalóval már a kezében.

- Tévedtem? Bocsi, csak tisztára úgy néztél ki. – vakarta meg zavarodottan a tarkóját.

- Köszi, a teát és a tanácsokat is. Csak így tovább, de ha ilyeneket mondasz a többi vendégnek, akkor elijeszted őket. – mondtam nevetve és átnyúlva a pulton belebokszoltam a karjába. Elvettem két szívószálat és leugrottam a székről, megindultam

- Legyen szép napod. – kiabálta utánam. Nem fordultam meg, csak felemeltem a jobb kezem és intettem. Visszamentem az éttermi részleghez, hátha megtalálom Lizát, de végül senkit sem találtam ott. Mintha elnyelte volna a föld. Mivel nem akartam még visszamenni a szobába, gondoltam csak azért is megnézem, hogy milyen kint. Körbe jártam az egész hotelt, mindenhol medencék, napozó ágyak és kinti bárok voltak. Viszont találtam egy elég csendes helyet és nagyon kis aranyosnak tűnt.

Leültem az egyik fa alatti kis márvány talapzatra és belelógattam a vízbe a lábam. A víz kristály tiszta volt, kezdett besötétedni és a víz színe ugyanúgy virított, mintha napsütéses délutáni idő lenne. A lámpák alulról is világították a vizet. A pálmafák árnyékot vetettek a vízre, az ég már egészen elsötétedett és a lámpák megvilágította az arcomat. Felkaptam a fejem, mert azt hittem, hogy Isac hangját hallottam, miközben Danut szólítja. Kicsit még hallgatóztam, de semmi, így abban maradtam, hogy biztos csak képzelődtem. Kinyitottam a barackos innivalómat és beleraktam a két szívószálat. Majdnem beleittam, amikor a báros srác szavai kezdtek el visszhangozni a fejemben. „Szerelmi gondok”. Ez a két szó minden kis zugot a fejemben átjárt.

Isac szemszöge:

- Danu! A francba. Ez meg hova tűnt? – néztem körbe tanácstalanul, mert az egy perce még mellettem sétáló Danu eltűnt. Amikor elmentünk az étterem mellett megnézni, hogy ott vannak-e a lányok, két perccel azután már csak a mellettem lévő levegőnek beszéltem. Kicsit tovább mentem és megláttam egy kis helyet, ahol senki sem volt. Térdig érő vízben pálmafák voltak körülvéve márvánnyal. A víz virított, míg az égbolt már sötét volt.

- Nem is baj, ha egy kicsit egyedül vagyok, tiszta ideg vagyok. – gondoltam és közelebb mentem.

Danu szemszöge:

- Te meg vagy húzatva? Mégis mi a francot csinálsz? – kiabáltam és közben próbáltam leszedni Liza kezeit a pólómról. Két perce még Isac mellett sétáltam, amikor az étterem mellett elmentünk, hogy megkeressük a lányokat, és az egyiket sikerült is megtalálnom, de ő meg megfogta hátulról a pólómat és az egyik asztal mögé húzott. Isac észre se vette, hogy eltűntem, annyira mondott valamit.

- Még hogy én vagyok meghúzatva? Te mit csinálsz? Kicsit néha ki is nyithatnád azt a nagy szemedet, hogy legalább láss, mert az agyadat már úgy se tudod használni. – mondta nekem a szemét forgatva Liza.

- Mégis mit kéne látnom? Ha kettesben akarsz velem maradni, akkor azt a szemembe mondhatnád, minthogy egy éttermes felszolgáló asztal mögött bujdossunk és széttépd a pólóm.

- Te megzakkantál. Nem erről van szó, ha ezt még nem vetted volna észre. Válaszolj egy kérdésemre. Mióta Lilla eljött Magyarországról, mégis hányszor voltak kettesben Isackel? – nézett rám egy adagnyi szemrehányással a szemében Liza.

- Öhm… Azt hiszem, hogy egyszer sem.

- Na ezt mondom én is. És ebből azzal a nagy agyaddal mit vonsz le? Nem láttad mostanában Isacet kicsit idegesebbnek a szokásosnál? Hogy mindig akart valamit mondani Lillának, de valaki persze mindig megzavarta őket? Tehát miért rángattalak ide, sikerült összerakni? – kérdezte tőlem, mintha egy óvodással beszélne.

- Hogy Isac egy idegbajos és el kéne vinni diliházba. Te meg egyértelműen reménytelenül szerelmes vagy belém, amiért nem tudlak hibáztatni. Minden lánnyal egyszer megtörténik, de túl kell, hogy tegyétek magatokat rajtam, nem lehetek mindenkié.

- Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy hogy lehet ilyen kicsi az agyad, de ilyen nagy az egód. – mondta egy sóhajtás kíséretében.

- Én megyek és megkeresem Isacet, biztos, hogy már mindenütt keres. – mondtam és felpattantam az asztaltól.

- Danu?

- Igen, fordultam Lizához. – ő megfogta a karomat és újból lehúzott. Megfogott az asztalról egy habos sütit és az arcomon alaposan szétkente.

- Most már muszáj lesz feljönnöd velem a szobába és lemosnod az arcod, sajnos nem keresheted meg Isacet. – mondta érezhető gúnnyal a hangjában.

- Mondtam én, hogy csak kettesben akarsz maradni velem, de hogy már egyből a szobába akarsz menni… - mondtam és elnevettem magam.

- Annyira hülye vagy. Miért átkoznak veled?! – mondta már ő is nevetve.

- Amúgy persze nyilván értem, hogy miért húztál ide az egyik asztal mögé. Holnap már megint nem lesz semmi időnk, aztán fellépés és megint minden újra kezdődik egy újabb fellépésig. Legalább a ma este legyen nekik szabad. Most pedig segíthetsz szépen lemosni az arcomról a sütidet.

- Hát jó. Utána egy kis videó játék? – kérdezte Liza rám kacsintva.

- Hát, ha kényszerítesz, akkor muszáj belemennem. – mondta nevetve. Felmentünk a szobába és lemostuk az arcomat.

Lilla szemszöge:

- Nem akartam gondolkodni, elegem volt már belőle, hogy mindig valamin pörgött az agyam. Újra magam elé vettem az innivalómat és bevettem a számba az egyik szívószálat. Ittam egy kortyot és mire újra felnéztem, már Isacet láttam két centire magamtól a másik szívószálammal a szájában engem bámulva. A nagy barna szemei engem pásztáztak és közben mosolygott, kivillantak a fogai. Egy kék és fehér kockás ing volt rajta, aminek az ujját feltűrte és egy fekete nadrág. Annyira megijedtem, hogy félre nyeltem. Elkezdtem köhögni és vad fuldoklásba kezdtem. Isac gyorsan odaugrott hozzám és gyengéden megveregette a hátam. Fél perc múlva, már megnyugodtam és visszaállt a légzésem is a normál tempójába.

- Nagyon megijesztettél. Mivel nem volt direkt, ezért annyiban hagyom a dolgot. - mondtam.

- És ha azt mondom, hogy direkt volt? – kérdezte nevetve és felém pillantott.

- Akkor azt megbánod. – nevettem, már nem bírtam megállni.

- Most fenyegetsz? Akkor azt hiszem, hogy mielőbb jóvá kell tennem. – mondta mosolyogva és rátette a kezét az enyémre. Lassan elkezdett közeledni felém, én meg csak bámultam a szemeibe. Már csak egy centi volt köztünk, amikor visítozó lányok hangját hallottuk meg és nemsokára láttuk is őket. Elvettem gyorsan a fejemet, felpattantam és elrohantam. Miközben a szálloda felé futottam, még láttam, hogy a rajongók, akiknek sikerült kideríteniük, hogy hol szállt meg Isac, odarohannak hozzá és képeket csinálnak vele. Felrohantam a lépcsőkön és benyitottam a szobába. Lizát és Danut találtam az ágyon ülve Xboxozni. Mindketten rám meredtek.

- Hol van Isac? – kérdezte felvont szemöldökkel Liza.

xo Lilu xo

A Dream Comes True 15.

Sziasztok!
Bocsánat, hogy elmaradt a hétvégi rész, de most egy kicsit hosszabb lett és képek is vannak ^^ Jó olvasást! :)

- Egy külön kocsival indultunk tovább a reptérről. Sokan voltunk, így két kocsira bomlottunk. Próbáltuk kialakítani a csoportokat. Pauliina megfogta Isac karját - aki felém indult jelezve, hogy egy kocsiba üljünk - és magával húzta az egyik kocsiba. Az első kocsiban ült Pauliina, Isac, és Matti. A másodikban pedig Danu, Liza és én. Lizával a repülőn való kis előadásunk Isackel és Danuval alatt ismerkedtem meg. Nagyon rendes lány volt, és mint kiderült ő is hasonlóképpen került ide. Ő is Magyarországi volt, Isac egyik távoli rokona, és Anna szervezte be a csapatba. Sok közös témánk volt és úgy éreztem, hogy mintha titokban testvérek lennénk. Ő volt az első a csapatban Danun kívül, mert Mattit nem mondanám annak az esti dolog óta, akivel igazán jól kijöttem. Nagyon egy hangon voltunk. Beugrottunk szó szerint a kocsiba hárman és a sofőr már indult is. Én ültem az ablak felől, sikerült kikönyörögnöm Danutól, mert szerettem nézni a fákat s a tájat, ahogy a haladó kocsi mellett olyan, mintha azok is mozognának. Végül a másik oldali ablakot sem kapta meg, mert Liza is valamilyen indokkal kimagyarázta magát, hogy neki muszáj ott ülnie. Így kétfelől ültünk Lizával és Danu középen.

- Tudjátok, hogy mit találtam ki? – kérdezte csillogó szemekkel Liza felénk fordulva.

- Persze. Milyen kérdés ez? Természetesen gondolatolvasó vagyok. Vagy ami még jobb, igazából ikertestvérek vagyunk, és ugyanarra gondolunk, csak két testünk van. Akkor lehet, hogy össze is tudunk olvadni. – mondta Danu és közben úgy gesztikulált a karjai segítségével, hogy majdnem kiverte a szememet.

- Vajon láza van? Te mit gondolsz Lilla? – kérdezte aggódó tekintetet felvéve az arcára Liza és közben odanyúlt Danu homlokához, hogy leellenőrizze, biztos nem lázas-e.

- Szerintem csak szimplán nem kellene minden nap hajnalokig fent maradnia és fantasy sorozatokat néznie. Talán egy kis függőség, de szerintem ez még nem okoz lázat, maximum agyzsugorodást, de neki már úgy sincs mit összezsugorítani. – mondtam és közben olyan „Na ezt múld felül, ha tudod.”

 nézéssel néztem Danura.

- Na jó, most az egyszer te nyertél Lilla. – mondta Danu nevetve és összeborzolta a hajamat.

- Szóval mi lenne a nagy ötleted? - fordultam Lizához, aki nevetve figyelt.

- Hát mivel mindjárt itt az első közös fellépésünk, arra gondoltam, hogy mindenképp csinálnunk kéne egy közös fotót az új táncosunkkal. – mondta, átkarolt Danun keresztül és az arcát odanyomta az enyémhez.

- Most az egyszer van egy jó ötleted. – nézett Lizára és közben egy mosoly húzódott a szájára.

- Nem vetted észre, hogy mostanában túl sokszor használod a „most az egyszer” kifejezést? – mondtuk teljesen egyszerre Lizával és közben felhúzott szemöldökkel Danu képébe bámultunk.

- Tudod, hogy mihez lenne most kedvem? – kérdeztem Lizára nézve és rákacsintottam.

- Igen. Felőlem jöhet. – mondta és elkezdett ujjongani. Én gyorsan odakúsztam a táska tömegen keresztül a kistáskámhoz és kivettem a telefonomat. Csatlakoztattam egy hangszóróhoz és bekapcsoltam max hangerőn a High School Musicalből a Bet on it című számot. A repülő út legelején nem tudtam magammal mit kezdeni, amikor megismerkedtem Lizával. Arra jutottunk, hogy nézzünk filmet. Danu hátraszólt, hogy miért nem nézzük meg a High School Musicalt, mert az úgy is hozzánk való film. Mivel egyikőnk se látta, gondoltuk miért is ne. Hát az egészet végig röhögtük és parodizáltuk. Amikor vége lett a filmnek utána vagy egy órán keresztül a filmből való számokat énekeltük. Megegyeztünk, hogyha Danu már az agyunkra megy, akkor ezt fogjuk énekelni, hogy megszívassuk. Így most is elkezdtük. Megkértük a sofőrt, hogy nyissa fel a kocsi tetejét, először nem akarta, de egy kis ráhatással rávettük. Mind a ketten felmásztunk az ülésekre és kinéztünk felül. A zene ordított és mi is teli torokból énekeltünk. Danu bent ült és befogta a fülét. A másik autó utolért, amiben Isacék ültek. Isac ült az ablak felől. Éppen kibámult rajta, amikor meglátott minket fönt énekelni. Mi is észrevettünk őket és küldtünk egy puszit neki. Ő elnevette magát és egy gyors mozdulattal már ő is kint volt félig az ő kocsijukból. Egymásnak válaszolgattunk és énekeltünk a két kocsiból. Közben táncoltunk és sikerült valahogy Danut is kicsalni. A szám lejárt és mind a négyen elnevettük magunkat. Akkor először néztem körbe és láttam, hogy az utcákon ezernyi ember ál és telefonnal a kezében felénk néz. Odafordultam Danuhoz.

- Ezek most mindent felvettek? - néztem a srácra nevetve.

- Hát… Mivel ment a kocsi nem hiszem, hogy mindent, de a nagy részét. – mondta nevetve.

- Uh…akkor ezt nem kellett volna? – kérdeztem bizonytalanul Isacre nézve. A kocsi megállt egy piros lámpánál és Isac átmászott a mi kocsinkra. Én ezután csak tátott szájjal bámultam rá.

- Ne is törődj vele. Lesz egy újabb videó fent rólunk. Legalább most már tudni fogják, hogy ki az új táncosunk. – mondta nevetve.

- Milyen jól kezdek már is, biztos jókat fognak gondolni rólam ezek után. – mondtam Isacnek durcásan.

- Tessék. – mondta és kihúzott a zsebéből egy hatalmas cukorkát. Az édességek voltak a gyengéim. Csillogó szemekkel figyeltem a hatalmas kék cukorkát. Akkora lehetett, mint az öklöm. Gyorsan kikaptam a kezéből és betömtem. Alig fért bele a számba. Így is nem bírtam tőle semmit sem csinálni.

- Meg fogsz fulladni még a fellépés előtt, ha így folytatod. – nézett rám aggódó arccal.

- Mit nek… - akartam folytatni, de a cukorka nem engedte. Gyorsan leírtam a telefonomba.

- Mit nekem egy cukorka? Figyeld meg, hogy fél perc alatt eltüntetem. – mutattam meg neki a leírtakat és büszke arcot vágtam hozzá. Erre ő csak összeborzolta a hajam. A kocsik újra elindultak és ott hagytuk a tömeget. Még egy kicsit nézelődtünk, aztán visszaültünk az ülésekre.

- Mi a terv? Mit kell ma csinálnunk? – kérdeztem a srácokra nézve.

- Hát én úgy tudom, hogy ez a nap szabad és holnap meg megyünk és elpróbáljuk még utoljára a koreográfiát meg mindent beállítunk. Aztán meg holnapután már a fellépés. – hadarta végig Danu.

- Akkor a mai nap szabad. Ez szuper. Alig várom, hogy körül nézzek. – mondtam ujjongva.

- Vajon milyenek lesznek a szobák? Remélem olyanok, mint az előző fellépésünkkor. – mondta Liza.

- Megérkeztünk. – mondta a sofőr és a kocsi leparkolt. Összeszedtük a cuccainkat. A nap tűzött, teljesen más idő volt, mint Magyarországon bármikor is. A hotel gyönyörű volt, el sem hittem, hogy tényleg itt fogunk megszállni.

Mi előbb érkeztünk meg, mint a csapat másik fele, így úgy gondoltuk, hogy előbb is fogjuk elfoglalni a szobákat. Mondjuk inkább csak mi akartuk Lizával.

~Öt perccel a megérkezés előtt a kocsiban~

- Vajon milyenek lesznek a szobák? Remélem olyanok, mint az előző fellépésünkkor. Ígérjétek meg, hogy ha mi előbb érünk oda, mint a többiek, akkor lecsekkoljuk a szobánkat és nem várjuk meg őket.

- Miért? – kérdezte Danu.

- Hát azért, mert…

- Mert akkor ki tudjuk választani a jobb szobát. – fejeztem be Liza mondanivalóját nevetve.

- Igen, pontosan. Szóval megígéritek? – kérdezte kis kutya szemekkel.

- Jó, rendben. – mondták beleegyezve a srácok. Nem kellett azért őket sem sokat győzködni.

~

- Befutottunk a hotelbe, már amennyire a csomagjaink engedték a futást. Megkérdeztük a recepción, hogy melyik szobák lettek a számunkra lefoglalva. Megkaptuk a szobaszámokat, de csak hármat. Felmentünk a szobákhoz és mindegyiket végig néztük. Kettő kettes szoba volt. Megérkeztünk a harmadik szoba elé is. Nem értettük, mert ha mindegyik kettes, akkor nem fogunk elférni, mivel heten vagyunk, hat táncos és Isac. A hatodik táncos valamilyen oknál fogva később jön, de akkor is heten vagyunk. Benyitottunk az utolsóba is és kiderült, hogy egy négyes szoba. Mindannyian egyszerre mondtuk, hogy ez lesz a miénk. Gyorsan ledobtuk a cuccainkat és alaposabban körül néztünk. Hát igen azért mertük így bevállalni a négyes szobát, mert igazából két szoba össze volt építve és egy ajtó választotta el őket.

Mind a két szobának volt erkélye, ami nekem a kedvencem volt. Ha tehettem, amikor anyuékkal elutaztunk valahova, mindig este kint az erkélyen aludtam. Ez ilyen szokás volt nálam. Anyuék az elején még halálra aggódták magukat, hogy a gyerek le fog esni, meg hasonlók, de gyorsan megszokták, hiszen korlát van minden hotelben az erkélyeknél, ami áttörhetetlen. Gyorsan kicipzároltam a bőröndömet és előkészítettem a mai ruháimat, ugyanis annyira felöltöztem, hogy már éreztem, hogy izzadok.

Gyorsan magamra húztam a ruhákat és göndör hajamat oldalra lazán befontam. Amikor kész lettem megfordultam és addigra már Liza is készen lett. Liza is rövid cuccokat választott össze, nagyon jól álltak neki.

  A szobából viszont csak úgy lehetett kimenni, hogyha átmentünk a fiúkhoz és ott mentünk ki. Mivel egybe volt építve a szoba, így egy ajtója is volt. Átkopogtunk és hallgatóztunk a válaszra várva. Nem jött semmilyen válasz, így benyitottunk. Éppen öltöztek.

- Basszus nálatok nem létezik a kopogás fogalma? – háborogtak mind a ketten.

- Lilla, te már másodszorra csekkolsz le, miközben mi öltözünk. Mit szeretnél ennyire látni? - kérdezte Danu és Isac és egy kacér mosoly kíséretében néztek rám. Liza kitágult szemekkel bámult rám.

- Először is igenis kopogtam. Másodszor pedig ne nézzen már rám mindenki. Léteznek véletlenek is. – mondtam és mind a kettőnek grimaszoltam egyet. Felvettem a fehér napszemüvegemet és Lizával gyorsan elfordultunk, kimentünk az ajtón, de még visszakiabáltunk nekik.

- Körül nézünk a szállodában, ha keresnétek.

xo Lilu xo

A Dream Comes True 14.

Sziasztok! Mivel sajnos véget ért a szünet, megint lassabban tudom csak kirakni a részeket. Kicsit hosszabb lett, remélem tetszeni fog. Jó olvasást! ^^

- Mára elég volt Mattiból és amúgy sem értem, hogy mi a bajod vele. Nagyon rendes srác és segítőkész. Miért is kéne magam távol tartani tőle? Inkább menjünk már el valahova. – nyafogtam neki és közben a karján csüngtem, mint egy kisgyerek.

- Én csak figyelmeztetni szeretnélek, biztos vagyok benne, hogy Matti készül valamire.

- Hát nem kell, tudok magamra vigyázni. – mondtam nevetve és kacsintottam egyet.

- Szóval hova megyünk?

- Játékterem? – kérdezte halvány mosollyal az arcán Danu.

- Miben fogadunk, hogy minden szabadidőtöket ott töltitek Isackel? – kérdeztem tőle felvont szemöldökkel.

- Nem, dehogy. – mondta egy erőltetett nevetés kíséretében.

- Aha. Elég jó emberismerő vagyok, szóval megszívtad, mert tudom, hogy az emberek mikor hazudnak. És te most hazudsz. – sandítottam fel rá, mert legalább egy fél fejjel magasabb volt nálam.

- Na jó, talán, de mit számít az, menjünk, mert sosem érünk oda. – mondta és lepacsiztunk. A játékterem elég közel volt, így hamar odaértünk. Nagyon belejöttem és én vittem mindent. Danu csak lesett, hogy már mióta idejár és mégsem nyert még soha.

- Danu? - fordultam felé, amikor már elhagytuk a játéktermet.

- Igen? Ha ki akarod könyörögni, hogy haza kísérjelek, akkor rendben. Tudom, hogy nem tudsz nélkülem élni. Ellenállhatatlan vagyok. – mondta és beletúrt a hajába. Alig bírtam visszatartani a nevetést, de legyűrtem és próbáltam a legkomolyabb arcomat magamra ölteni.

- Vigyázat, vigyázat! Mindjárt egy ego robbanás következik be. Kérem, hogy mindenkit távolítsanak el a helyszínről. Bárkit elnyomhat, olyan nagy. – mondtam robot hangon.

- Na ezt már jobban szeretem. Bármennyire is próbáltad eltitkolni, de láttam, hogy van valami gond. Mi az? – kérdezte Danu, most már komoly arccal.

- Semmi, csak izgulok a fellépés miatt. Mi lesz, hogyha nem tudom megtanulni, vagy, hogyha elrontom a fellépés közepén? Én nem vagyok olyan jó, mint ti, de nem érdekel, valahogy csak felzárkózok. Nem vagyok olyan, akinek ez most el fogja rontani a kedvét. – mondtam és belebokszoltam Danu karjába.

- Még is sikerült neki. Azt hiszem, hogy nem vagy olyan kemény, mint amilyennek mutatod magad. – gondolkodott el és összeborzolta a hajamat.

- Tudod, hogy kivel szórakozz. – jelentettem ki és nekirontottam Danunak. Elég gyorsan leszerelt, csak ki kellett tennie a kezét. Visszakísért a Tánciskolához, mert ugye ma itt fogok aludni. Egy ölelés után elköszöntünk. Gyorsan felrohantam az emeletre és felhívtam Cameronékat, hogy ma nem megyek haza és az elkövetkezendő négy napban sem. Kaisa aggódott értem, de mondtam, hogy nem lesz semmi baj, ezzel jár, hogy ilyenkor jöttem, egy nagy fellépés előtt. Ezt Cameron rögtön megértette és hallottam, amint próbálja a telefon túlsó felén meggyőzni Kaisát, hogy nyugodjon meg. Végül megköszöntem, hogy megértik a helyzetet és letettem a telefont. Anyuékkal ugyanez történt, anyu már nagyon hiányolt, apu meg megértette és mondta, hogy a legjobbat akarja nekem. Az elkövetkezendő négy nap nagyon gyorsan eltelt, minden percben gyakoroltunk Mattival. Sokszor kiakadtam, ha valami nem ment, de Matti lenyugtatott és elpróbáltuk még egyszer. A folyamatos gyakorlás eléggé kikészített a végére, főleg, hogy alig tartottunk pihenni és késő estig gyakoroltunk, senkivel sem találkoztam abban a pár napban Mattin kívül. Matti a napokban egyre közeledett felém, de én próbáltam a lehető legudvariasabban távol tartani. Kedves, meg segítőkész volt, de egyszerűen csak barátnak szerettem volna.

- Mára végeztünk? Még egyszer nézd meg egészben, hogy milyen légyszi. – kértem meg Mattit az utolsó napon.

- Rendben. Mutasd. – Berakott egy CD-t és elindult a zene. Elkezdtem táncolni és közben végig az előttem levő tükröt szuggeráltam, hogy minden mozdulatot jól csinálok-e. A zene leállt és én kifáradva a földre rogytam.

- Jól vagy? – kérdezte Matti, aki odasietett hozzám.

- Persze, semmi bajom. Szóval, milyen volt? – néztem fel rá lihegve.

- Tökéletes, büszke vagyok rád. – mondta és rám kacsintott.

- Köszi szépen a segítségedet, nélküled nem ment volna. Felálltam kimentem a mosdóba és megmostam az arcomat. Átöltöztem a táncruhámból. Felvettem egy fehér rövid ujjú pólót, aminek pirosak voltak az ujjai és egy nagy tizennyolcas szám volt pirossal írva az elejére és hozzá egy fekete farmert. EZ volt az én stílusom. Nem szoknya és koktél ruha, csak szimplán egy kényelmes póló egy farmerrel.

- Még egyszer, köszi, én akkor elmentem, holnap találkozunk a repülésnél. – mondtam bekukkantva a terembe, de senki sem volt benne. Egy kéz karolta át a derekamat és magához húzott.

- Matti?! Én most megyek. – mondtam és eltoltam magamtól, kisétáltam az iskolából. Amikor kiléptem az ajtón hideg szellő csapta meg az arcomat és a kezem libabőrös lett. Végül is tél volt. Felkaptam magamra a fekete bőrdzsekimet. Annak ellenére, hogy hideg volt, élveztem, hogy az arcomat körbeöleli. A hajamat kibontottam a copfból és hagytam, hogy szálljon a szellővel. Először gondoltam, hogy megkeresem Isacet és Danut, de aztán nem akartam őket zavarni, ezért barangoltam egy kicsit a városban. Már ott voltam majdnem egy hete és még alig láttam valamit. Körbe néztem és végül leültem egy kőre, ahonnan pont látni lehetet, hogy hogyan megy le a nap. Kicsit később, amikor megnéztem a telefonom tíz órát mutatott. Felvettem a táskám és elindultam azt a címet felkutatni, amit még Danutól kaptam, hogyha van egy kis időm a gyakorlások között, akkor látogassam meg, mert általában ott vannak. Hívtam egy taxit és elvitt a megadott címre. A kommunikáció, az angolul ment a külvilággal. Egy Studio elé érkeztem, nagy volt ott a nyüzsgés még tíz órakor is. Amikor beléptem egy hatalmas recepció fogadott. Odaléptem és megtudakoltam, hogy hol találom a fiúkat. A nő gyorsan válaszolt, mivel szólt neki Danu, hogy hova küldjön, ha megérkezem. Egy fotó volt a recepciós nőnél rólam, nem tudom, hogy mikor csinálták a képet, de nagyon nevettem rajta. Mintha körözésben lennék. Felmentem lifttel a harmadikra és elindultam a folyosón. Az utolsó ajtó előtt megálltam és halkan benyitottam. Danu egy széken ült egy férfi társaságában és egy üveg mögött pedig Isac énekelt a mikrofonba. Felvétel volt. Becsuktam magam mögött az ajtót és Danuhoz léptem. Észrevett és egy mosoly kíséretében integetett. A dalnak vége lett és Isac letette a fülhallgatót, elindult az ajtó felé. Én gyorsan az ajtó mellé léptem, és amikor kilépett rajta, halkan a háta mögé osontam és a kezeimet a szemeire tettem.

- Danu ne szórakozz. – mondta fáradtan. Alig bírtam ki, hogy ne nevessem el magam, de továbbra is ott voltak a kezeim.

- Menjél már, én nem vagyok ilyen ovis. – mondta és felnevetett, miközben rám nézett. Én erre csak kinyújtottam a nyelvem Danura. Isac felemelte a kezét és megfogta az én kezeimet. Éreztem, hogy az arca megváltozik a kezeim alatt, elmosolyodott.

- Csak nem olyan valaki, aki folyamatosan meg akar ölni? Csak nem olyan valaki, aki csikis? – mondta és hátranyújtva a kezeit elkezdett csikizni. Ettől eleresztettem a szemeit. Megfordult és magához húzott, megölelt. Amióta idejöttem Finnországba, most láttam másodszorra.

- Na elég lesz, mert a végén még összeragadtok. – mondta nevetve Danu. Erre kicsit elvörösödtem. Miután befejeztük a felvételt még beszélgettem a srácokkal, jó volt végre újra így hárman lenni. Reggel korán keltünk és kimentünk a repülőtérre. Nekem Danu foglalt helyet maga mellett. Isac az előttünk lévő helyen ült.

- Sajnálom, engem kell elviselned az úton, nem engedem, hogy egymáshoz tapadjatok. – mondta Danu.

- Aha értem, szerintem jobb lesz hogyha alszol egy kicsit Danu. – az úton zenét hallgattam és beszélgettem az otthon maradt barátnőimmel, Laurával, Dórival és Fannival. Mindannyian nagyon hiányoltak. Mondtam nekik, hogy sajnálom, hogy ilyen gyorsan elmentem, de hirtelen kellett döntenem, és hogy a nyári szünet végéig maradok. Magán tanuló lett belőlem addig. Isac és Danu meg én nagyon jól elszórakoztattuk a többieket a veszekedéseinkkel, hogy én bedurcáztam, aztán a fiúk mindent megtettek, hogy kibékítsenek és én ezt ki is használtam. Valahol az út felénél lehettünk, amikor képszakadás volt, elaludtam Danu vállán. Amikor felébredtem, már mindenki a leszálláshoz készülődött. Megérkeztünk Miami!

xo Lilu xo

A Dream Comes True 13.

Sziasztok! Itt vagyok egy újabb résszel,azért csak most tudom hozni, mert eddig Ausztriában voltam. Ebben most nincs sok izgalmas rész, de azért remélem, hogy nem unalmas. Jó olvasást! :))

U.i.: Ha van még időtök és tetszik a történet, iratkozzatok fel ;)

- A teremben a hangok elhalkultak. Én és az énekes meredten néztük egymást. Matti mögém lépett és a fülemhez hajolt.

- Ő az. Gyerünk, mutatkozz be. Nagyon kedves, biztosan kedvelni fog. – súgta a fülembe.

- Öhm… - rendben van. – mondtam és Mattira mosolyogtam. Elindultam az énekes felé, de lefagytam útközben. Matti megfogta a karomat és odahúzott hozzá.

- Ő itt az új táncos. Lillának hívják. – mondta Matti és a vállamra tette a kezét.

- Lilla Magyarországról jött. A képességei nagyon jók, de le van maradva a koreográfiákkal. - Ekkor bejött a terembe valaki. Az énekes arra, hogy Matti a vállamra tette a kezét megráncolta a homlokát és kihasználva az alkalmat, hogy Matti is arra néz, aki belépett a terembe, a karomnál megfogva magához húzott. Nekem a lábaim a földbe gyökereztek.

- Hát visszajöttél Isac? Szeretnék megbeszélni veled még valamit az új daloddal kapcsolatban. – mondta és mellénk lépett.

- Hát te vagy az új táncosunk? – kérdezte és felém nézett.

- Igen, Lillának hívnak. – mondtam és kezet fogtam vele.

- Örvendek. Én Teemu vagyok. Addig srácok kérlek gyakoroljatok, mert közeleg a fellépés. A fellépésig megkérlek Matti, hogy a nap összes órájában segíts Lillának. Itt a terem mellett van egy szoba, amiben aludhattok. Kemény és kitartó munkát várok el tőletek. Lilla és Matti ebben a teremben fognak gyakorolni, addig a többiek meg átmennek a Dance Studio-ba. - Valamilyen producer, menedzser vagy hasonló lehetett.

- De miért nekünk kell átmenni? – kérdezte felháborodottan az egyik lány. Ha jól emlékszem, amikor bemutatott Matti, azt mondta, hogy Pauliinának hívják.

- Ő itt a legújabb. Neki kéne hozzánk alkalmazkodnia. – mondta Pauliina, látszott, hogy nem lesz felhőtlen a kapcsolatunk.

- De ez a terem sokkal alkalmasabb gyakorlásra, mint az ottani, nektek meg már úgy sem kell olyan sokat gyakorolni. Sokkal több szüksége van erre a teremre Lillának. Mindent tegyél meg Matti, hogy Lilla fel legyen készülve a fellépés napján. Szeretném, ha minden időtöket együtt töltenétek. Elnézésedet kérem Lilla, de mivel egy nagy fellépés előtt érkeztél meg, így sok a bepótolni valód. – mondta és Isackel együtt kisétált a teremből. Én még a sokk hatása alatt voltam, amikor Matti odajött hozzám.

- Úgy tűnt az előbb, mintha féltékeny lett volna, vagy valami hasonló. Pedig még csak most találkoztatok. Még sosem láttam ilyennek. – mondta és megvakarta a tarkóját.

- Szóval Isac háttértáncosa lettem? Ez most komoly? Mondjuk egy napon jöttünk Finnországba. Nem csoda, hogy ő későbbi géppel jött, a táncosok mindig előbb jönnek próbára. De próbákon nem lenne jó, ha kiderülne, hogy mi már ismerjük egymást. Nem ismerem még a tagokat annyira. Bármi megtörténhetne. Na jó,lehet, hogy már paranoiás vagyok. Most fel kell készülnöm a fellépésre. – gondolkodtam.

- Akkor megmutatod a koreográfiát? – kérdeztem, hogy Matti témát váltson.

- Persze, gyere csak. – a többi táncos közben összepakolta a cuccát és kiment a teremből. Amikor feléjük néztem, Pauliinát láttam, ahogy az egyik lánnyal összesúg, és felém mutat. De én ettől még nem fogok darabkáimra hullani. Nem vagyok egy olyan lány, akit csak pár féltékeny és zsaroló nézéssel el lehet ijeszteni. Cameron által eléggé felkészültem, és ez különben is mindenhol így van, hogy egy összeszokott csapat minden tagjával nem tudsz egyből összebarátkozni. Én erre csak egy erőltetett mosolyt és egy integetést válaszoltam. Mattival egész délután próbáltunk, sok mozdulatot mutatott. Tartottunk néha egy-egy öt perces szünetet, akkor beszélgettünk és próbáltuk jobban megismerni egymást. Azzal az indokkal, hogy sokáig kell együtt gyakorolnunk, legalább ismerjük normálisan a másikat. A fellépés ugyanis hat nap múlva lesz. Ebből azonban csak négy napot tudunk folyamatos gyakorlással tölteni, mert míg a helyszínre utazunk, ami Miami lesz, meg ott még sok technikai dolgot be kell állítani, már nem lesz időnk a koreográfiát gyakorolni, csak egyszer-kétszer elpróbálni. Matti mindig viccelődött, és ha kínos csönd volt, akkor valamit beszólt és ezen mind a ketten elkezdtünk nevetni, de a végén már gurultunk a nevetéstől. A mozdulatoknál nagyon közel jött hozzám mindig és úgy mutatta, ez kicsit zavart, hiszen még csak alig egy napja ismerjük egymást, de nem szóltam, hiszen mégis csak szívességet tesz nekem azzal, hogy megtanítja a koreográfiát. Amikor éppen próbáltunk, egy srác jött be a terembe zihálva. A térdein támaszkodott, hogy kifújja a levegőt, biztos nagyon sietett. Amikor felnézett láttam, hogy Danu volt az.

- Danu? Hát te meg mit keresel itt? – kérdeztem nevetve és odafutottam hozzá.

- Lilla?! Matti?! Többiek?! – csak szavakat tudott kinyögni a nagy levegővételek között. De én ebből is mindent megértettem.

- Röviden összefoglalva, hogy a te agyad is felfogja. – mondtam egy mosollyal a szám szélén és vettem egy nagy levegőt, hogy mindent elmondjak alig pár percben.

- Az állás, amit elfogadtam Finnországban, az kiderült, hogy Isac háttértáncosának az álláshirdetése volt. Én ezt nem tudtam és most tudtam meg nem régen én is. Szóval most Matti megtanítja nekem a koreográfiát a fellépésre.

- Aha… - láttam rajta, hogy nem sikerült az egészet felfognia.

- A többiek átmentek valamilyen Dance Studio-ba azt hiszem, ha jól emlékszem. Mi az Danu talán késünk próbáról?

- Jól van be lehet fejezni pöttöm. – ezzel a becenévvel húzta az agyamat mindig, ha cukkoltam. Kihasználta, hogy egy hónappal kisebb voltam nála.

- Egy öreg néninek segítettem átmenni a zebrán, de aztán még a lakásához is el kellett kísérnem meg még tudom is én, hogy hova.

- Jaj az én kis drága segítőkész Danukám. – mondtam elváltoztatott hanggal és egy puszit nyomtam az arcára. Nagyon élveztem piszkálni, mert nem erről volt híres, de mindig valaki megtalálta egy-egy kéréssel. Ennél jobban csak azt élveztem, amikor Isackel szórakoztam.

- Jó, be lehet fejezni Lilla. – mondta és röhögve eltolta magától az arcomat.

- Ha már itt vagy, így is úgy is lekésted a próbát, szóval biztosan kikapsz, így nem akarsz inkább engem kiszabadítani ebből a börtönből? – néztem rá boci szemekkel és lebiggyesztett ajkakkal.

- Ma már annyit táncoltam, hogy nem érzem a lábaimat. – mondtam, hogy érzékeltessem, megremegtettem a lábaimat.

- De még nem vagyunk készen. És Teemu azt mondta, hogy nulla huszonnégyben együtt kell próbálnunk. - mondta Matti érvelő arccal.

- Tudom, de akkor is. Danu! Nem hagyhatsz itt. Ha egy kicsit is a barátod vagyok, akkor nem hagysz itt. – mondtam Danunak és felemeltem a mutató ujjamat és mélyen a szemébe néztem. Átváltottam egy öt éves gyerek zsarolási módszereihez.

- Ha nagyon nem bírod, akkor menj nyugodtan, végül is elég sokat átvettünk ma már. Gyorsan tanulsz. – mondta Matti, odajött hozzám és átölelt.

- Öhm… Akkor, szia, és köszi, hogy segítesz. – mondtam és Danu felé hátráltam. Nekem ez így elsőre sok volt, hogy csak ma ismertem meg és máris öleléssel köszön el.

- Mekkora kolonc vagy te a hátamon. – mondta Danu és megforgatta a szemeit, de láttam, hogy közben elmosolyodott.

- Mintha az öregapámat hallanám. Mostantól szólíthatlak Danu nagypapinak? Ha meg már úgyis a hátadról van szó, felvehetsz rá és kivihetsz az ajtón. – mondtam és egy gonosz mosoly jelent meg az arcomon.

- Jaj de nem szeretem ezt a mosolyt. Ha én egy nagyapa vagyok, akkor te meg egy óvodás. – mondta, hogy visszaszóljon, de azért felvett a hátára.

- Juhú! Ez az nagypapi. De ha én óvodás vagyok, akkor legalább nincsenek ráncaim, mint egyeseknek. – kiabáltam és közben mutogattam az alattam sétáló Danura. Az egész épület tőlem zengett. A recepciós rám is szólt, hogy csöndesebben, ha lehet. Közben felvettem a sporttáskámat és leszálltam Danuról. Megsajnáltam, hogy cipeltessem magam. Kiértünk az épületből és körbe néztünk előtte.

- Hát Isac sokkal jobb hátas lónak bizonyult. – mondtam és felnevettem.

- Képes voltál ugyanezt megcsináltatni Isackel? Megcsinálta? Hogy te mikre nem tudod rávenni az embereket.

- Hát igen, vannak módszereim. – és egy újabb gonosz mosoly terült el az arcomon.

- Már megint ez a nézés. Falra tudok tőle mászni. De... Én a helyedben vigyáznék Mattival. Nem ilyen általában, mint az előbb volt.

xo Lilu xo

B.U.É.K!

Boldog Új Évet kívánok minden kedves blog olvasónak! *----*
Remélem, hogy mindenki ott tölti az új évet, ahol szerette volna. És már majdnem fél órája 2015 van. Ezt még szerintem fel sem fogtam. De az a lényeg, hogy szórakozzatok jól, bulizzátok ki magatokat a következő évre. Nem sokára jön az új rész a "A Dream Comes True"-ból, remélem, hogy már várjátok. Még egyszer boldog új évet! ;)

xo Lilu xo