A Dream Comes True 15.

Sziasztok!
Bocsánat, hogy elmaradt a hétvégi rész, de most egy kicsit hosszabb lett és képek is vannak ^^ Jó olvasást! :)

- Egy külön kocsival indultunk tovább a reptérről. Sokan voltunk, így két kocsira bomlottunk. Próbáltuk kialakítani a csoportokat. Pauliina megfogta Isac karját - aki felém indult jelezve, hogy egy kocsiba üljünk - és magával húzta az egyik kocsiba. Az első kocsiban ült Pauliina, Isac, és Matti. A másodikban pedig Danu, Liza és én. Lizával a repülőn való kis előadásunk Isackel és Danuval alatt ismerkedtem meg. Nagyon rendes lány volt, és mint kiderült ő is hasonlóképpen került ide. Ő is Magyarországi volt, Isac egyik távoli rokona, és Anna szervezte be a csapatba. Sok közös témánk volt és úgy éreztem, hogy mintha titokban testvérek lennénk. Ő volt az első a csapatban Danun kívül, mert Mattit nem mondanám annak az esti dolog óta, akivel igazán jól kijöttem. Nagyon egy hangon voltunk. Beugrottunk szó szerint a kocsiba hárman és a sofőr már indult is. Én ültem az ablak felől, sikerült kikönyörögnöm Danutól, mert szerettem nézni a fákat s a tájat, ahogy a haladó kocsi mellett olyan, mintha azok is mozognának. Végül a másik oldali ablakot sem kapta meg, mert Liza is valamilyen indokkal kimagyarázta magát, hogy neki muszáj ott ülnie. Így kétfelől ültünk Lizával és Danu középen.

- Tudjátok, hogy mit találtam ki? – kérdezte csillogó szemekkel Liza felénk fordulva.

- Persze. Milyen kérdés ez? Természetesen gondolatolvasó vagyok. Vagy ami még jobb, igazából ikertestvérek vagyunk, és ugyanarra gondolunk, csak két testünk van. Akkor lehet, hogy össze is tudunk olvadni. – mondta Danu és közben úgy gesztikulált a karjai segítségével, hogy majdnem kiverte a szememet.

- Vajon láza van? Te mit gondolsz Lilla? – kérdezte aggódó tekintetet felvéve az arcára Liza és közben odanyúlt Danu homlokához, hogy leellenőrizze, biztos nem lázas-e.

- Szerintem csak szimplán nem kellene minden nap hajnalokig fent maradnia és fantasy sorozatokat néznie. Talán egy kis függőség, de szerintem ez még nem okoz lázat, maximum agyzsugorodást, de neki már úgy sincs mit összezsugorítani. – mondtam és közben olyan „Na ezt múld felül, ha tudod.”

 nézéssel néztem Danura.

- Na jó, most az egyszer te nyertél Lilla. – mondta Danu nevetve és összeborzolta a hajamat.

- Szóval mi lenne a nagy ötleted? - fordultam Lizához, aki nevetve figyelt.

- Hát mivel mindjárt itt az első közös fellépésünk, arra gondoltam, hogy mindenképp csinálnunk kéne egy közös fotót az új táncosunkkal. – mondta, átkarolt Danun keresztül és az arcát odanyomta az enyémhez.

- Most az egyszer van egy jó ötleted. – nézett Lizára és közben egy mosoly húzódott a szájára.

- Nem vetted észre, hogy mostanában túl sokszor használod a „most az egyszer” kifejezést? – mondtuk teljesen egyszerre Lizával és közben felhúzott szemöldökkel Danu képébe bámultunk.

- Tudod, hogy mihez lenne most kedvem? – kérdeztem Lizára nézve és rákacsintottam.

- Igen. Felőlem jöhet. – mondta és elkezdett ujjongani. Én gyorsan odakúsztam a táska tömegen keresztül a kistáskámhoz és kivettem a telefonomat. Csatlakoztattam egy hangszóróhoz és bekapcsoltam max hangerőn a High School Musicalből a Bet on it című számot. A repülő út legelején nem tudtam magammal mit kezdeni, amikor megismerkedtem Lizával. Arra jutottunk, hogy nézzünk filmet. Danu hátraszólt, hogy miért nem nézzük meg a High School Musicalt, mert az úgy is hozzánk való film. Mivel egyikőnk se látta, gondoltuk miért is ne. Hát az egészet végig röhögtük és parodizáltuk. Amikor vége lett a filmnek utána vagy egy órán keresztül a filmből való számokat énekeltük. Megegyeztünk, hogyha Danu már az agyunkra megy, akkor ezt fogjuk énekelni, hogy megszívassuk. Így most is elkezdtük. Megkértük a sofőrt, hogy nyissa fel a kocsi tetejét, először nem akarta, de egy kis ráhatással rávettük. Mind a ketten felmásztunk az ülésekre és kinéztünk felül. A zene ordított és mi is teli torokból énekeltünk. Danu bent ült és befogta a fülét. A másik autó utolért, amiben Isacék ültek. Isac ült az ablak felől. Éppen kibámult rajta, amikor meglátott minket fönt énekelni. Mi is észrevettünk őket és küldtünk egy puszit neki. Ő elnevette magát és egy gyors mozdulattal már ő is kint volt félig az ő kocsijukból. Egymásnak válaszolgattunk és énekeltünk a két kocsiból. Közben táncoltunk és sikerült valahogy Danut is kicsalni. A szám lejárt és mind a négyen elnevettük magunkat. Akkor először néztem körbe és láttam, hogy az utcákon ezernyi ember ál és telefonnal a kezében felénk néz. Odafordultam Danuhoz.

- Ezek most mindent felvettek? - néztem a srácra nevetve.

- Hát… Mivel ment a kocsi nem hiszem, hogy mindent, de a nagy részét. – mondta nevetve.

- Uh…akkor ezt nem kellett volna? – kérdeztem bizonytalanul Isacre nézve. A kocsi megállt egy piros lámpánál és Isac átmászott a mi kocsinkra. Én ezután csak tátott szájjal bámultam rá.

- Ne is törődj vele. Lesz egy újabb videó fent rólunk. Legalább most már tudni fogják, hogy ki az új táncosunk. – mondta nevetve.

- Milyen jól kezdek már is, biztos jókat fognak gondolni rólam ezek után. – mondtam Isacnek durcásan.

- Tessék. – mondta és kihúzott a zsebéből egy hatalmas cukorkát. Az édességek voltak a gyengéim. Csillogó szemekkel figyeltem a hatalmas kék cukorkát. Akkora lehetett, mint az öklöm. Gyorsan kikaptam a kezéből és betömtem. Alig fért bele a számba. Így is nem bírtam tőle semmit sem csinálni.

- Meg fogsz fulladni még a fellépés előtt, ha így folytatod. – nézett rám aggódó arccal.

- Mit nek… - akartam folytatni, de a cukorka nem engedte. Gyorsan leírtam a telefonomba.

- Mit nekem egy cukorka? Figyeld meg, hogy fél perc alatt eltüntetem. – mutattam meg neki a leírtakat és büszke arcot vágtam hozzá. Erre ő csak összeborzolta a hajam. A kocsik újra elindultak és ott hagytuk a tömeget. Még egy kicsit nézelődtünk, aztán visszaültünk az ülésekre.

- Mi a terv? Mit kell ma csinálnunk? – kérdeztem a srácokra nézve.

- Hát én úgy tudom, hogy ez a nap szabad és holnap meg megyünk és elpróbáljuk még utoljára a koreográfiát meg mindent beállítunk. Aztán meg holnapután már a fellépés. – hadarta végig Danu.

- Akkor a mai nap szabad. Ez szuper. Alig várom, hogy körül nézzek. – mondtam ujjongva.

- Vajon milyenek lesznek a szobák? Remélem olyanok, mint az előző fellépésünkkor. – mondta Liza.

- Megérkeztünk. – mondta a sofőr és a kocsi leparkolt. Összeszedtük a cuccainkat. A nap tűzött, teljesen más idő volt, mint Magyarországon bármikor is. A hotel gyönyörű volt, el sem hittem, hogy tényleg itt fogunk megszállni.

Mi előbb érkeztünk meg, mint a csapat másik fele, így úgy gondoltuk, hogy előbb is fogjuk elfoglalni a szobákat. Mondjuk inkább csak mi akartuk Lizával.

~Öt perccel a megérkezés előtt a kocsiban~

- Vajon milyenek lesznek a szobák? Remélem olyanok, mint az előző fellépésünkkor. Ígérjétek meg, hogy ha mi előbb érünk oda, mint a többiek, akkor lecsekkoljuk a szobánkat és nem várjuk meg őket.

- Miért? – kérdezte Danu.

- Hát azért, mert…

- Mert akkor ki tudjuk választani a jobb szobát. – fejeztem be Liza mondanivalóját nevetve.

- Igen, pontosan. Szóval megígéritek? – kérdezte kis kutya szemekkel.

- Jó, rendben. – mondták beleegyezve a srácok. Nem kellett azért őket sem sokat győzködni.

~

- Befutottunk a hotelbe, már amennyire a csomagjaink engedték a futást. Megkérdeztük a recepción, hogy melyik szobák lettek a számunkra lefoglalva. Megkaptuk a szobaszámokat, de csak hármat. Felmentünk a szobákhoz és mindegyiket végig néztük. Kettő kettes szoba volt. Megérkeztünk a harmadik szoba elé is. Nem értettük, mert ha mindegyik kettes, akkor nem fogunk elférni, mivel heten vagyunk, hat táncos és Isac. A hatodik táncos valamilyen oknál fogva később jön, de akkor is heten vagyunk. Benyitottunk az utolsóba is és kiderült, hogy egy négyes szoba. Mindannyian egyszerre mondtuk, hogy ez lesz a miénk. Gyorsan ledobtuk a cuccainkat és alaposabban körül néztünk. Hát igen azért mertük így bevállalni a négyes szobát, mert igazából két szoba össze volt építve és egy ajtó választotta el őket.

Mind a két szobának volt erkélye, ami nekem a kedvencem volt. Ha tehettem, amikor anyuékkal elutaztunk valahova, mindig este kint az erkélyen aludtam. Ez ilyen szokás volt nálam. Anyuék az elején még halálra aggódták magukat, hogy a gyerek le fog esni, meg hasonlók, de gyorsan megszokták, hiszen korlát van minden hotelben az erkélyeknél, ami áttörhetetlen. Gyorsan kicipzároltam a bőröndömet és előkészítettem a mai ruháimat, ugyanis annyira felöltöztem, hogy már éreztem, hogy izzadok.

Gyorsan magamra húztam a ruhákat és göndör hajamat oldalra lazán befontam. Amikor kész lettem megfordultam és addigra már Liza is készen lett. Liza is rövid cuccokat választott össze, nagyon jól álltak neki.

  A szobából viszont csak úgy lehetett kimenni, hogyha átmentünk a fiúkhoz és ott mentünk ki. Mivel egybe volt építve a szoba, így egy ajtója is volt. Átkopogtunk és hallgatóztunk a válaszra várva. Nem jött semmilyen válasz, így benyitottunk. Éppen öltöztek.

- Basszus nálatok nem létezik a kopogás fogalma? – háborogtak mind a ketten.

- Lilla, te már másodszorra csekkolsz le, miközben mi öltözünk. Mit szeretnél ennyire látni? - kérdezte Danu és Isac és egy kacér mosoly kíséretében néztek rám. Liza kitágult szemekkel bámult rám.

- Először is igenis kopogtam. Másodszor pedig ne nézzen már rám mindenki. Léteznek véletlenek is. – mondtam és mind a kettőnek grimaszoltam egyet. Felvettem a fehér napszemüvegemet és Lizával gyorsan elfordultunk, kimentünk az ajtón, de még visszakiabáltunk nekik.

- Körül nézünk a szállodában, ha keresnétek.

xo Lilu xo