2014. augusztus 27., szerda

Lilu-chan a természetjáró *o*

Halli.Megérkeztem ezzel a bejegyzéssel is.Nem tudom, hogy mennyire lesz érdekes,de megpróbállak nem halálra untatni titeket. :3 Mint ahogy nem rég említettem Erdély hegyei között barangoltam.
A látkép fent a hegyekben:

Én kis naiv kiengedett hajjal és feltűrt ujjú pulcsiban vágtam neki a erdei túrának és a gombászásnak.Ugyanis elméletben róka gombáért indultunk el,de én inkább a kis pici szamócákat kutattam.Sűrű fenyők közt kellett átvergődnöm,amik szétszúrtak és a hajamba is beleakadtak a tűlevelek.Viszont bemásztam mindenhova a szamócáért és a gombáért.Mivel anyunak segítettem a gombászásban.Amikor éppen rábukkantam egy szamóca helyre,egy nagy kopár területet pillantotta meg a bozótban.2 méteres sugárban volt letaposva a fű,körülötte pedig lábnyomok voltak.Nagynénikém mellém lépett és közölte velem,hogy én nem akarom megtudni,hogy ezek a nyomok egy nagy barna bundás málna evő valakié.Én erre a kijelentésre otthagyva a szamócákat indítottam kifelé az erdőből.Útközben viszont nagyon szép virágokat találtam és elég sok gombát meg szamócát is.Gombákból elég mutánsok is előkerültek.Nagyon nagy Vargányát meg Őzlábat.(Csillogtatom a gomba szakértelmemet.Igazából csak ezt a 3 nevet tudom. xD) Az esti tűz rakás és délutáni főzés nagyon tetszett.Este kiültem a tűz elé és egyszerűen elbűvölt a sötét kék égbe felkúszó pernye.Igaz,hogy szereztem pár karcolást és a hajamban pedig fadarabokat találtam,de mind a két napot amit fent töltöttem nagyon élveztem.
Gombák,áfonya,a nehezen megszerzett szamóca,virág és a mogyoró:





Remélem megtudtam valamennyire mutatni a hegyek kincseit és kedvet kaptatok ti is egy kis túrára.Csak ne járjatok úgy mint én az ágakkal.Nem vagyok egy nagy fotós,azért remélem nem lettek olyan rosszak a képek.Sziasztok! :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése