11.fejezet

Sziasztok! Na újra megérkeztem,itt vagyok,nem vesztem el.De térjünk a lényegre,megérkeztem a 11.fejezettel kézen fogva.Remélem már vártátok és nem baj,hogy ez most egy kicsit hosszabb lett,mint szokott.Gondoltam,hogy ha már ennyit késtem,legyen több a megszokottnál,meg nem is tudtam magam leállítani. :'D Hogy tetszett a meglepi a fejezetben?
Szóljatok,ha nem tetszett,akkor átírom a fejezetet.Na jó most már befogom.
Jó szórakozást hozzá! ^^

Az éjszaka a szokásosnál is jobban aludtam.Reggel olyan kipihent voltam,mint még soha.Nagyon jó kedvem volt,de ezt nem is akartam eldugni.Reggeli közben a tegnap megtörtént dolgokon gondolkoztam.Pontosabban Shoun.Arra jutottam,hogy amennyit veszekedünk és piszkál azért nagyon is jó fej.Felmerült bennem az a kérdés is,hogy törődik velem?Bár ezt a gondolatot gyorsan elhessegettem,mivel biztos voltam benne,hogy a tegnapi csak azért volt,amiért mondta,hogy idegesítette az a sok kép.Egyszer csak anyám böködésére figyeltem fel.
-Kaori!Kaori!
-I-igen anya?
-Sietned kell,mert elkésel.Mégis mi van ma veled?
-Csak nem tetszik valaki?-kérdezte hatalmas vigyor kíséretében Honoka.
-Te megbolondultál?Nem vagy normális!
-És még tagadja is.Tipikus.-fűzte tovább nővérem a dolgokat.
-Semmi bocsi anya.Én megyek.Szia....sztok!
-Szia!Ne keveredj bajba!
-Futottam,ahogy csak bírtam a buszmegálló felé,mert már az volt az utolsó busz-ami éppen indulni készült-amivel el tudtam volna érni a suliba.Csodával határos módon sikerült elérnem a buszt és fáradtan vetettem le magam az egyik székre.
-Öhm....Bocsi,de az ölemben ülsz.-hallottam egy hangot a hátam mögül.
-Ekkor hátratekintettem,megláttam egy piros fejet ami rám mosolygott,majd visszafordultam előre.5 másodperc után felfogtam,hogy mi is történt.Visszafordultam,hogy megbizonyosodjak,hogy nem álmodtam.És tényleg ott volt.
-Basszus ember!-pattantam volna fel,de beakadt a szoknyám(igen szoknya volt rajtam,mivel már kötelező volt ugye egyenruhát hordani,vagy megbüntettek,mondjuk azért voltak napok,amikor csak azért is alapon nem vettem fel)és elhasadt a szoknyám a combomnál és egészen a felfutott a szívecske mintájú bugyimig.Telibe meglátta a piros gyerek.Másodpercek múlva érett paradicsomra hasonlítható volt mindkettőnk feje.És ezt persze mind egy buszon,ahol ezer ember fordul meg.Hála Istennek a sok nyomorúság közt legalább  nem hátul hasadt el és nem mindenki látta.Igen,ebben a kínos helyzetben ennek is tudtam örülni.Gyorsan összefogtam a szoknyámat a hasadás mentén és odakaptam a táskámat.
-Öhm...Én-én itt sz-szállok.-próbáltam magamból kipréselni valami értelmes mondatot a nagy zavaromban.
-I-igen én is i-itt szállok.-mondta a srác is hasonló formában.Mikor leszálltunk mellettem sétált és rám rakta a pulcsiját.Jó nagy és amúgy meleg volt a pulcsi.Így a hasadás a szoknyámon pont nem látszott.Az idegességtől és zavartságomban nem mertem felnézni rá.Igazából egy tök idegen srác látta a szívecskés bugyimat és a pulcsiját hordom.Mást nem tudtam tenni jobb ötlet nem jutott az eszembe ez mutatkozott a legjobb megoldásnak.Muszáj volt ha vonakodva is,de elvennem azt a pulcsit.Amikor elértünk a sulihoz,az éles eszemmel rájöttem,hogy ő is a suli diákja.Mikorra beértünk,pont szólt a csengő ezzel azt jelezve,hogy kezdődnek az órák.Ő elmosolyodott majd intett és elment-gondolom-a terme felé.Én is elindultam a sajátom felé mikor észrevettem,hogy nálam maradt a pulcsija és a szoknyámon még mindig egy hatalmas lyuk tátong.A reggeli jó kedvemet sikerült elrontani.Próbáltam a számomra fontos dolgokra gondolni,hogy mérgemben össze ne törjek valamit.Mint például a kosárlabdára vagy a zenére.A zenére térve mint mondtam,hogy csak magamnak szoktam énekelni.Énekkarba jártam,de ott nem teljes szívemből énekeltem.Nem olyanokat énekeltünk,amit át tudtam volna érzeni,vagy tetszett volna.Azonban otthon amikor énekeltem mindig teljes szívemből énekeltem,de persze ezt csak akkor csináltam,amikor egyedül voltam az egész lakásban,mert amikor mindent beleadtam furcsa dolgok történtek,amit nem akartam,hogy bárki is megtudjon.Amikor beléptem a terembe és leültem a székemre  Aida ugrott oda hozzám.
-Jó reggelt,vagy inkább rossz reggelt Kaori!
-........
-Huh....Mi történt?Mi a baj?-faggatott tovább Aida.
-........
-Na jól van azt akarod hogy erőszakhoz folyamodjak?Gyerünk az én jó kedvemet is elrontod.
-Nem történt semmi.Honnan veszed hogy van valami baj?
-Á sehonnan,csak amikor valami történt akkor te mindig úgy mész át a termen mintha egy orrszarvú csapat ment volna át rajta.
-Az a bajom......hogy reggel a buszon beleültem egy idejáró diák ölébe mert nem láttam,hogy ott ül,aztán mikor fel akartam állni elszakadt a szoknyám és látta a bugyim és még nálam is maradt a reggel kölcsönadott pulcsija is.Ezért még egyszer látnom kell,miután látott egyet s mást.-mondtam az arcomat a tenyerembe fektetve.
-.........
-Na mi van,most te nem szólalsz meg?-fordultam oda hozzá.Aida a hasát fogta és potyogtak a könnyei,de próbálta mind ezt hangtalanul csinálni,hogy nehogy észrevegyem.Hát ez nem éppen sikerült neki.
-Na köszi szépen.Igazán rendes vagy.Életem legcikibb pillanatát meséltem el neked,te meg kiröhögsz.
-Jó...jó...Bocsi.csak..csak olyan vicces.
-Hmpf...
-Na jól van kinevettem magam,a jó kedvemet ezzel csak még jobbá tetted.Kérjünk az óra után a titkárságon egy varrótűt meg egy cérnát és varrjuk meg a szoknyádat.
-Jó rendben.
-Az óra nagyon unalmasan telt,a szünetben pedig mielőtt Kise odajöhetett volna hozzám a rajongói letámadták,így Aidával kitudtunk surranni.A titkárságról hamar sikerült cérnát és tűt szereznünk.Bár az Igazgató beszélni akart velem,az óráim után.Mondta,hogy ha mindennel végeztem keressem fel.Nem tudtam m mire vélni ezt,de a legfontosabb most a szoknyám összevarrása volt.A lehető leggyorsabban a tornaterem lányöltözője felé vettük az irányt.Igen az öltöző felé,mivel a WC dugig volt.Levettem a szoknyámat és megkértem Aidát hogy fogja össze a szakadásnál a szoknyát.Én befűztem a cérnát a tűbe és neki láttam a varrásnak.Amikor már majdnem kész lettem,hirtelen benyitott valaki az öltöző ajtaján.
-Kagami?!-kiáltottam fel,amikor megláttam,hogy ki is rontott be az ajtón.-gyorsan magamhoz kaptam a a szoknyám,de már persze megint túl késő volt.Kagami feje fokozatosan pirossá változott
.-Mit keresel a lány öltözőben?
-Ya-yamanaka-sensei(a tesi tanár) megkért,hogy nézzem meg,nem maradt-e itt semmi.
-Kagami takarodj már kifelé!-ordítottam teljes torokból.Aida gyorsan rácsukta az ajtót.
-Hát ilyen nincs.Miért van ekkora pechem?Mit tettem,hogy ekkora büntetést kapok érte?
-Nyugodj meg Kaori.
-Jajj bárcsak itt helyben elnyelne a föld.
-Nem hiszem ,hogy sok mindent látott volna,csak éppen egy piros paprikához hasonlított a feje.
-Ne nehezítsd tovább a helyzetet.
-Higgadj le.Teszünk róla,hogy elfelejtsen mindent,amit látott.-mondta és közben párat bokszolt a levegőbe.Erre kitört belőlem a nevetés.Még ebben a szörnyen ciki helyzetben is megtudott nevettetni.Gyorsan befejeztem a varrást és visszabújtam a szoknyámba.Aidának megmondtam,hogy majd találkozunk az órán,én addig lerendezem Kagamit még a maradék szünetben.Erőteljes léptekkel elindultam Kagami keresésére.A magyar teremben bukkantam rá egymagában.Kihasználtam az alkalmat és az padja túloldalára vittem egy széket és szembe leültem vele.Felmutattam neki egy füzetet és nagyon ridegen megkértem,hogy írja bele a nevét.

-Nem láttál semmit és senkinek nem beszélsz róla és teljesen elfelejted.Megértetted?-ő az ábrázatomra egy kis ideig lefagyott,majd felnevetett.
-Ugye ezt nem gondoltad komolyan?Majd pont a te szívecskés alsódra fogok gondolni.Azt se tudom,hogy milyen volt.
-.......Szóval nem tudod mi??
-Áh....-vakarta meg a tarkóját.
-Mázlid van,hogy most órám lesz különben lenne pár lila elszíneződésed.Egy szóval egy szót se erről.Tudom ám hogy hol laksz.-vetettem rá egy gyilkos pillantást.
-Én is tudom.-nyitotta egy széles mosolyra a száját.
-Csak te lehetsz ilyen idióta.-és egy sóhaj kíséretében kimentem a teremből.
A nap további része zökkenő mentesen ment,jó volt végre összevarrt szoknyában mászkálni.Az órák után felkerestem az Igazgatót, hogy elmondja, miről szeretett volna beszélni velem.Ahogy megtaláltam egyből fogadott is.

Az igazgatói irodában:

-Fáradjon csak beljebb és üljön le Kasai kisasszony.

-Köszönöm szépen. 

-Lenne egy megbízatásom a számára.

-És mégis mi lenne az?

-Mint azt csak mi ketten tudjuk, hogy édesapja Japán legjobb kosárlabdázója volt.Gondolom még amikor a virágkorát élte magát is tanította egy s másra ugye?

-Nem,nagyon kicsi voltam még,amikor mutatott nekem valamit,de aztán megtörtént az a dolog és még hallani sem akart róla,hogy én kosárlabdázzak.
-Áh értem.De tehetséget biztosan örököltél tőle.
-Kifelé az igazgatóiból éppen a táskámban kotorásztam a vizem után kutatva,amikor megláttam a táskámba gyűrt pulcsit.A zeneterem felé vettem az irányt,hogy visszaadjam a fiúnak a pulcsiját.Egy kis gondolkozás után ugyanis eszembe jutott,hogy honnan volt olyan ismerős.Az a fiú volt,aki az iskola ,megismerési napon behúzott a zeneterembe.Azt hiszem Otoyának hívták.Otoyának?Ezen azonban már nem volt időm tovább gondolkodni,mert a zeneterem előtt találtam magam.Éppen egy dal kezdődött.Benyitottam és Otoya éppen gitározott.Csak ő volt egyedül a teremben.Letettem a pulcsit (az általam gondolt) táskájára.Az intro amit játszott nagyon ismerős volt.Ahogy ott játszott,a zene egyszerűen körül vette.

Magával ragadott ez a légkör és az az ismerős dal,ami melegséggel töltött el.Énekelni kezdtem.Lehunytam a szemem és átadtam magam a dalnak.Teljes szívemből énekeltem.Megtörtént az,amit nem akartam,hogy más is meglásson,de ezt akkor még nem vettem észre.

A szemem előtt közben egy nyári nap percei lebegtek.Még kicsi vagyok és egy piros hajú velem egykorú fiúval szaladgálok a réten és énekelünk.Úgy tűnt,a fellegekben járok.A dal utolsó hangjainál kinyitottam a szemem és azt vettem észre,hogy mosolygok.Mondjuk ez nem sokáig tartott,mivel utána azt is észre vettem,hogy mi történt velem más valaki előtt.Egy másik titokban tartott oldalam kiderült.Ha ez így megy tovább,már nem lesz olyan oldalam,amit ne ismernének.Akaratlanul is sírni kezdtem.Csak álltam Otoya előtt és sírtam.Szánalmasnak éreztem magam.

-Bo-hüp-bocsánat,hogy ezt látnod kellett.
-.......-csak meredt rám a Otoya.Én ettől csak még jobban elkezdtem sírni.Nem akartam,de egyszerűen nem tudtam megállítani. Mindennel próbálkoztam.45 fokban felfelé nézni,az ajkamba harapni,balra-jobbra nézni,de nem ment egyik se.
-Ne mondj bolondságokat!Csodálatos voltál és a hangod egyenesen......gyönyörű volt.
-De most így nézek ki.....
-Nem tudom,hogy ez hogy lehetséges,de engem egyáltalán nem zavar,már láttalak párszor így.-mosolyodott el.
-E-ezt nem értem.
-Mielőtt válaszolhatott volna,Yamanaka-sensei nyitott be a terem ajtaján.
-Hát ti meg mit csináltok még itt tanítás után jóval?Jaj de aranyos kis ruha.-csillant fel a szeme a senseinek.
-Mire csináljátok?
-Hát...tudja sensei a zene klub csinálni szeretne egy koncertet és próbáljuk a fellépő ruhákat.Ami azt illeti ez titok,úgyhogy magának sem szabadna látnia.-rögtönzött Otoya.Ahogy láttam elég jól ment neki.
-Jajj bocsánat akkor már megyek is,de pont téged kereslek Otoya-kun.Velem tudnál egy kicsit jönni?
-Persze,már éppen végeztünk.-felvette a táskáját és kezébe vette a táskájára tett pulcsit.Felém intett kettőt,gondolom valami ilyesmi lehetett: "köszönöm,hogy visszahoztad a pulcsim" és hogy "szia".Egyedül maradtam a teremben.Pár perc múlva visszaváltozott a ruhám az iskolai egyenruhámmá.Elindultam hazafelé,ahol végig az előbb történteken járt az eszem.Amikor már nem tudtam ezzel mit kezdeni,egy mások gondolat fészkelte be magát a fejembe.Csak hogy ne legyen nyugtom.Egész éjszaka azon gondolkoztam,amit az igazgatóiban mondott nekem az Igazgató.

Kaori visszaemlékezés:az igazgatóiban:
-Mire szeretne kilyukadni?
-Nagy balszerencsék és szörnyű,"véletlen" balesetek történtek a sportiskolákban,így kerültek hozzánk nagyon jó kosárlabdázók is.Többek között Ryouta Kise,Tetsuya Kuroko,Daiki Aomine és még BIZTOSAN jönnek többen is.
-Már bocsánat a közbe szólásért de akiket említett azok nem a Csodák Generációjának a régi tagjai?(Miután azt hangoztatták,hogy Kise ennek a tagja volt,kicsit utána néztem ennek e csapatnak)
-De,de.
-Nekem ez egy kicsit furcsa,"véletlen" ebbe a suliba került az összes Csodák Generációs szuperül játszó fiú.Mindegyikük más-más iskolában jártak,de mindenhol történt egy szörnyű baleset,amiatt egy ideig nem járhatnak a sulijukba.A mi iskolánk persze mindegyik iskolával jó kapcsolatot ápol és felajánlja,hogy jöjjenek csak hozzánk tanulni addig a diákok,csupán jó akaratból.Na persze.Ennyi diák ellátására nincs fedezete egy iskolának se.A balesetek pedig pont a Csodák Generációja tagjainak az iskoláiban történt.Cseppet sem gyanús,ha megbocsájt."Véletlenül" nem a maga közben járásával történtek azok a balesetek?
-Maga okosabb,mint gondoltam.Hát persze,hogy az enyémmel.De ez a mi kis titkunk marad.Rendben?-ugrott fel az asztalára és megpörgött rajta,majd előre hajolt hozzám.
-Mégis mit szeretne tőlem?És a fiúktól?
-Fel akarom éleszteni a Csodák Generációját.Ez az új Csodák Generációja sokkal jobb és sikeresebb lesz a réginél.Ez kibővített lesz.Nem muszáj a régi tagok mindegyikének,hogy benne legyen.Egy show,ahol a kosárlabdáé és a zenéé a főszerep.Az új Csodák Generációjával felkeltjük az érdeklődést és az Akadémia zenei tehetségeit pedig bemutatjuk ezt kihasználva.Ebből az iskola nagyot profitálhat.Azért hívattam,hogy megkérjem,hogy legyen az edzője ennek az új Csodák Generációjának.A maga tehetségével biztos jó csapat lesz.2 napot kap a döntésre.Remélem,hogy kedvező választ kapok.

****

-Mit akarok?Vajon ennek jó vége lenne?Sportszerűen kosarazzam újra?Mondjuk edzőként,de akkor is.Elég volt annyiszor hazudni apunak,amíg az általánosban kosaraztam.Ha megtudná,biztos kiakadna.Emellett mi volt az az emlék kép amikor énekeltem?Miért történik ez velem,amikor átadva magamat a dalnak énekelek?Hogy értette azt Otoya,hogy már látott párszor így?Mi volt az az ismerős dal?-nagyon sok kérdés kavargott bennem,de egyikre sem tudtam választ adni.

De vajon ki tudja ezekre a választ?