- Reggel arra ébredtem, hogy egy lány néz engem 5
centiméterrel az arcomtól.
- Mi a… - ugrottam fel.
- Hát te meg ki vagy? Hogy kerülsz Isac házába? Hogy
merészeled?! – bombázott folyamatosan a kérdéseivel.
- Öhm… megbocsáss, de most éppen a szobánkban vagy. Inkább
te mit keresel itt? – kérdeztem a lány felé fordulva. Itt van a szobánkban és
még ő kérdezősködik és von engem kérdőre? Ő az a tegnapi lány, akiről Isac is
mesélt. A szóváltásunkra Danu is felébredt és kikerekedtek a szemei.
- Hát te meg megint mit keresel a szobánkban? – vonta ő is
kérdőre.
- Csak a drágámhoz jöttem és hogy szemügyre vegyem ezt a kis
fruskát, aki az én egyetlenemmel lóg. – ekkor végigmért.
- Fejezd be az áskálódást és menj innen. Egyáltalán Anna
nénikém hogy engedett be téged ide? Menj el, mielőtt még Isac is felébred, ő
nem lesz ilyen kedves veled, hidd el. – nem is kellett Danunak kétszer
mondania, abban a percben Isac megfordult és felénk nézett.
- Julie? Mi a… - ugyanaz volt a reakciónk.
- Hát felébredtél drágám? Kérsz egy jó reggelt puszit? –
mondta mosolyogva és odafutott Isachoz.
- Mi?! Azt próbáld meg és garantálom, hogy… - mondta és
közben próbálta eltolni magától a felé közeledő Juliet.
- Na jól van Julie, gyerünk menj szépen ki. – kezelte a
helyzetet Danu és kitolta az ajtón. A tegnapi módszert alkalmazta.
- Danu, ez így nem lesz jó, el fogja árasztani a házunkat. –
mondta Isac miközben a fejét fogta.
- Igen, igazad van. Inkább fordítva csináljuk. Őt zárjuk be
ide, mi meg kimegyünk. – nevetett gonoszul Danu.
- Még te vagy a kedvesebb? – néztem Danura. Gyorsan
felvettem egy pulcsit, mert ezután Isac megfogta szorosan a csuklóm és megállt
az ajtó előtt. Danu egy gyors mozdulattal kinyitottam az ajtót Juliet behúzta a
szobába, mi meg gyorsan kiszaladtunk és visszacsuktuk az ajtót.
- Ez nem bűncselekmény? – kérdeztem a srácokat.
- Nem, dehogy. Ezt úgy hívják, hogy önvédelem. – mondták
egyszerre a kérdésemre válaszolva.
- Hát ti tudjátok. – mondtam nevetve és leszaladtam a
fiúkkal együtt a lépcsőn.
- Anna nénikém! Mégis hogy tudott bejutni a házba Julie?! –
tette fel egyből a kérdést Isac.
- Neked is jó reggelt Isac! – mondta mosolyogva a kérdésre
nem is figyelve Anna.
- Szóval? A te közbenjárásoddal talán?
- Megígérte, hogy nem fog zaklatni és olyan szépen kérte.
Tehetek én róla?
- Igen, igenis tehetsz róla. Nem szabad neki hinni.
- Annyira nem is szörnyű. Mit tehetne, ami olyan rossz ez a
kislány? – kérdezte Anna.
- Te azt el sem tudod képzelni, hogy mikre képes. – mondta
fogta a fejét és közben gesztikulált.
- Nekem most mennem kell. – mondtam, belebújtam a
teniszcipőmbe és kimentem az ajtón.
- Lilla meg hova megy? – kérdezte Anna a fiúkhoz fordulva.
- Elképzelésem sincs. - mondta Isac és az ajtót bámulta.
Utánam akart volna indulni, amikor Julie dörömbölni kezdett az ajtón.
- Engedjetek ki! Nem tarthattok itt mindörökké. Isac, ments
ki innen. Danu bezárt. – kiáltotta a hálószobából. Isac felkelt a székről és
felment a lépcsőn. Kinyitotta az ajtót amin keresztül kiugrott Julie.
- Tudtam, hogy te ki fogsz szabadítani. – mondta a lány és
Isac nyakába ugrott. Isac megfogta a kezét a lánynak és levonszolta a lépcsőn.
- Menj haza Juliet! A szüleid már biztosan keresnek valahol.
- Nem, tudják, hogy az életem minden percét veled töltöm. –
mondta ujjongva. Danu odament hozzájuk és szépen kitessékelte a bejárati ajtón
Juliet.
- Hah… Köszönöm Danu, nem tudom, hogy mit csinálnék
nélküled.
- Hát én se. –mondta nevetve Danu. Én eközben a családi
házunkhoz közeli régi épületnél várakoztam egy korlátnak támaszkodva. Egy kis
idő múlva megelégeltem a várakozást és a pulcsimat a korlátra dobtam. Egy
fekete bő melegítő és egy fehér topp volt rajtam. Annak ellenére, hogy már
javában tél volt, az idő egyáltalán nem ezt mutatta. Nyári időhöz hasonló volt.
A téli szünet és az őszi szünet között nagyon kevés volt a tanítási időszak,
úgyhogy gyorsan túl lehetett élni. Elkezdtem egy dalt dúdolni. Csináltam pár
kézen állást, meg pár extrább mozdulatot és elkezdtem táncolni.
- Látom, hogy te nem tétlenkedsz. Azért ennyire ne
stresszelj rá! Sokkal lazább mozdulatokat csinálj és a tánc is élvezhetőbbé fog
válni.
- Cameron! Mióta vagy itt? Észre se vettelek.
- Nah, köszönöm szépen. Szóval ennyire átlátszó vagyok?! –
mondta nevetve.
- Nem, tudod, hogy nem így értettem. Csak annyira csöndben
tudsz maradni, hogy sosem veszem észre, ha a hátam mögé lopózol.
- Szóval átgondoltad már? Eljössz velem a barátom
munkahelyére?
- Hát még nem tudom. Gondolkozom még rajta.
- Figyelj, már nincs több idő. Egyetlen egy ember kell még a
csapatba, hogy jó legyen a formációjuk, de sokan szeretnének bekerülni egy
énekes háttértáncosának a helyére. Szerencs, hogy szólt nekem és meg egyből
tudtam, hogy neked kell ez a hely.
- De nem vagyok még felkészülve.
- Dehogynem. Néztelek sokszor, amikor táncoltál, biztos,
hogy menni fog. Nem láttam még hozzád hasonló tehetséget.
. Köszi, akkor indulás Finnországba.
- Ez a beszéd. – mondta Cameron és a levegőben
összepacsiztunk.
- Viszont akkor nekem mennem kell, hogy összepakoljak és
elköszönjek mindenkitől.
- Rendben, holnap reggel tízkor találkozunk a repülőtéren. –
mondta és megölelt.
- Szia! – gyorsan hazafutottam. Levettem a cipőimet és a
konyhába rohantam, ahol Anna már várt rám.
- Valamit el kell mondanom Anna. Holnap elutazom
Finnországba, egy barátom munkahelyén kaptam egy próbaidős állást. Anyuval ezt
már megbeszéltem, mielőtt elment volna. Komolyabban szeretnék foglalkozni a
tánccal.
- Te táncolsz? Nem is mondtad drágám. Hát ez csodálatos.
Majd mutass nekem valamit. – mosolygott Anna. Megkönnyebbültem, azt hittem,
hogy nem fog ilyen simán menni.
- Tudod, hogyha megbeszélted édesanyáddal, akkor én nem
szólok bele, de azért hívd fel, még mielőtt elindulsz. Isac is holnap indul
vissza Finnországba.
- Tényleg? Beszélek vele. Elővettem a telefonom és
tárcsáztam anyu számát. Viszonylag gyorsan felvette. Megbeszéltem vele és ő azt
mondta, hogy a legjobbat akarja nekem, tehát menjek el, próbáljak ki magam,
csak a hasznomra válhat, de mindennap hívjam fel őt. Most már, hogy tudja nincs
velem ott Anna, sokkal jobban aggódik. Felmentem a lépcsőn és benyitottam a
hálóba. Isac a matracomon ült és magában beszélt.
- Nem, ez így nem jó, nagyon nyálas. Lilla, szeretnék veled
valamiről beszélni.
- Igen? MI lenne az? Ami azt illeti, én is szeretnék. –
mondtam és elindultam felé. Ő felkapta a fejét és rám nézett.
- Mindent hallottál? – kérdezte és közben a haját
birizgálta. Ideges volt.
- Holnap elutazom Finnországba. – hadartam el gyorsan.
- Hogy mi?!
- Kaptam ott egy próbaidős állást és tapasztalatnak nagyon jó
lesz.
- Mégis milyen állást?
- Az titok. – mondtam nevetve.
- Én is holnap utazom vissza, de azt hittem, hogy itt kell,
hogy hagyjalak. Mikor mész?
- Reggel tízkor indul a gépem.
- Nekem csak délután négykor.
- De akkor majd biztos ott is összefutunk. Én most megyek és
összepakolok.
- Rendben. Segítsek valamiben?- kérdezte rám nézve Isac.
- Nem köszi, megoldom egyedül is. Nem vagyok kisgyerek.
- Igen, persze, hogy nem vagy. – mondta egy erőltetett
nevetés kíséretében.
- Akkor mentem. – mondtam és gyorsan megöleltem és kimentem
a szobából. Holnaptól már az életemben egy új fejezet kezdődik.
xo Lilu xo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése