Sziasztok! Ma is megérkeztem egy újabb résszel. Nagyon megy mostanság. :D Remélem, hogy tetszeni fog. Jó olvasást! :))
- Az élet, nem csak egy egyszerű tündérmese. A szerelmet és
a szeretetet nem kínálja fel az élet ezüst tálcán. Sokan hagyatkoznak a sorsra
ezekben a dologban, de semmi sem könnyű. Mindent ki kell magadnak vívni, fáradságos
úton meg kell szerezned, küzdened kell érte.
- Már csak egy óra és megérkezünk Finnországba.
- Köszönöm Cameron, hogy megkerestél ezzel a lehetőséggel
kapcsolatban. Mindig is sokat foglalkoztál velem nagybátyuskám. – mondtam és
dobtam neki egy puszit.
- Most átváltottunk érzelgős csevegésbe? Én nem ilyennek
ismertelek meg. – nézett rém miközben egy mosoly megjelent a szája szélén.
- Jól van, na. – mondtam megjátszva, hogy megsértődtem.
- Végre meglátogatsz, miután annyi éve kiköltöztél Finnországba,
csak leveleken meg skype-on keresztül tudtunk beszélni. Örülök, hogy most egy
kis időt együtt tudunk tölteni.
- Igen, ennek én is örülök, bár nem hiszem, hogy annyit,
amennyit te most elképzelsz. – mondta gondterhelt arccal.
- Neked most nagyon sok dolgod lesz, hiszen egy összeszokott
csapathoz fogsz bekerülni és nem hiszem, hogy egyből mindenki befogadó képes
lesz. Sok idődet le fogja foglalni. Nekem meg ugye ott van a kis cukrászdám,
ami hála Istennek nagyon jól megy, szóval nekem is elmegy erre sok időm. Kicsit
többe fogjuk látni egymást, mint régen és legalább élőben, de mind a kettőnknek
lesz elég munkája.
-. Igen, persze megértem. De legalább ott lesznek a
délutánjaink, amikor hazaérkezünk. Apropó milyen a házad? Köszi, hogy nálad
lehetek.
- Nem is hagynám, hogy máshol aludjon az én kedvenc unokahúgom.
Egy kis kertes házam van nem messze a cukrászdámtól.
- Kérem, hogy készüljenek fel, a gép leszáll. – mondta be a
pilóta.
- Akkor üdvözöllek itt, Finnországban, az új otthonodban!
- Köszönöm. – mondtam ujjongva. Leszálltunk a repülőről és
taxival az új házam felé vettük az irányt. Amikor kiszálltunk a taxiból
kiejtettem a bőröndömet a kezemből.
- Még hogy kicsi kertes ház? Ez egy palota. – mondta a nagybátyámnak
miközben végig a házat bámultam kikerekedett szemekkel.
- Nem akartam nagyon beharangozni. – mondta, megvakarta a
tarkóját és erőltetetten nevetett.
- Gyere, bemutatlak a családomnak. – az arca, ahogy ezt
mondta felderült. Sokszor szóba került a családja beszélgetéseink során. Mindig
örömmel mesélt róluk. Látszott, hogy nagyon szereti őket.
- Már alig várom, hogy megismerhessem őket. – mondta mosolyogva,
miközben a nagybátyámra néztem. Cameron elvette tőlem a csomagjaimat és
előrement. Én ahogy csak tudtam követtem őt, de nem tudtam megállni, hogy ne
nézzek egy kicsit körül. Ahogy sétáltam a kertben, ami a házhoz vezetett,
mindenhol rózsák nyíltak.
- Hogy maradnak ezek meg ilyen időben itt? – kérdeztem nagybátyámtól.
- Kaisa nagyon szereti őket, így mindent bevet, hogy
túléljék az itteni időjárást.
- Nagyon szépek. – tovább sétáltam, míg a ház ajtajához nem
érkeztem. Beléptem a küszöbön, levettem a cipőmet és beljebb mentem az
előszobába. A nappaliban egy csillogó szemű mosolygós arcot pillantottam meg.
- Szia! Kaisa vagyok. Hát megérkeztél? Milyen volt az
utazás? Üdvözöllek az új otthonodban. Remélem, hogy jól ki fogunk jönni. Tegezz
nyugodtan. Elfáradtál? Megmutatom, hogy hol van a szobád. – futott oda hozzám
és szorosan megölelt. Látszott rajta, hogy nagyon lelkes, hogy hozzájuk
költözöm. Első pillantásra szimpatikus volt és örültem, hogy egy ilyen családba
kerültem.
- Aimo! Hol vagy? Lilla megérkezett. – kiabálta Kaisa.
- Itt vagyok már. Szóval hol van az, akinek jó pofiznom kell,
aki megkeseríti innentől fogva az életemet? – mondta unott arccal egy srác, aki
lecsúszott a lépcső korlátján. Amikor a lába újra szilárd talajt tudhatott maga
alatt kifújta a haját a szeméből és a kezét zsebre dugta.
- Hm… Ezt most eléggé megkaptam. Miért érzem úgy, hogy nem
csíp engem ez a srác? – gondoltam magamban.
- Aimo! Elég legyen, ezt már megbeszéltük párszor. – mondta Kaisa
rászólva Aimóra.
- Kérlek, hogy bocsáss meg a fiam illetlen modorát. – mondta
szabadkozva Kaisa.
- Nem dehogy semmi baj. Én sem hiszem, hogy jobban
reagálnék, ha valaki hirtelen csak betoppanna az életembe. – mondtam egy
erőltetett nevetéssel.
- Aimo, most menj vissza a szobádba! – utasította a fiát
Kaisa. Nem lehetett sokkal kisebb nálam, körülbelül két-három évvel.
- Gyere, felkísérlek a szobádhoz. – ajánlotta fel az új
nagynénikém.
- Köszönöm szépen a segítséget. – megfogta a kezem és
felvitt az első emeletre és a szobám Aimo szobája mellett volt. Aimo a
tiltakozós, mindent és mindenkit utálok korszakban lehetett, mert elég cifra
szavakkal és plakátokkal volt kidekorálva a szobájának az ajtaja.
- Ez lesz a szobád. – nyitotta ki az ajtót Kaisa és végig
mutatott rajta.
- A szoba és az egész lakás és elég letisztult volt, de azon
kívül nagyon elegáns. Nagyon nagy volt a szoba, sok volt még benne a
kitöltetlen hely.
- Ha valamire szükséged lenne, akkor szólj nyugodtan és
elmegyünk bevásárolni. – mondta Kaisa mosolyogva és újra megölelt, majd kiment
a szobából.
- Gyorsan leraktam a bőröndjeimet az ágyam mellé és
kinyitottam. Elővettem a sporttáskám és gyorsan belepakoltam egy topot, egy
melegítőnadrágot és egy edzőcipőt.
- Lilla kész vagy? Eldoblak, ha gondolod. – kiáltotta fel a
lépcső aljáról Cameron.
- Igen, köszi szépen. – felvettem a vállamra a táskát és
lerohantam a lépcsőn.
- Tessék drágám, vidd el, ha megéheznél. – adott a kezembe
Kaisa egy doboz süteményt.
- Köszönöm szépen. Biztos mind nagyon finomak. – mondtam és köszönetképpen
megöleltem. Beraktam a táskámba, felvettem a cipőmet és a kabátomat és
kirohantam a lakásból. A kocsiban már várt rám Cameron.
- Bocsi, hogy megvárakoztattalak. Mehetünk. – mondtam a
kocsiba ülve. Nagyon örültem, hogy ilyen kedves a család. Rövid időn belül megérkeztünk
egy nagy épülethez.
- A csapatod már szerintem bent van, Matti direkt előbb
jött, hogy megtaníthasson pár koreográfiára a mostaniakból, hogy e legyél
annyira lemaradva.
- Rendben, még egyszer köszönöm szépen. – mondtam és Cameron
elhajtott. Megálltam a hatalmas épület előtt egy pillanatra, majd megindultam a
bejárat felé. A portástól megkérdeztem, hogy hol találom a próbatermet. Gyorsan
az egyik öltözőben átvettem a táncos cuccomat. A zárt ajtó előtt egy mély
levegőt vettem és beléptem rajta.
- Öhm. Elnézést kérek. – mondtam és öt szempár nézett rám.
- Te vagy Cameron unokahúga, Lilla? – jött egy hang és egy
kicsivel később egy fiú vágta át magát az emberek között és megállt előttem.
- Igen, én lennék. Te pedig Matti vagy igaz? – kérdeztem az
előttem álló mosolygó sráctól.
- Igen, ezek szerint már mesélt rólam Cameron. - A csapat
összes tagja velem egykorú volt.
- Bár azt hittem, hogy egy tíz évvel idősebb vagy, mivel a
nagybátyám barátja vagy. – mondta őszintén és a hajammal kezdtem el
játszadozni.
- Hát nem hibáztatlak. De annyira azért nem vagyok öreg. –
nevetett fel Matti. Minden tagnak egyesével bemutatott, majd megmutatott pár
mozdulatot. Igazán segítőkész srác volt.
- Kérdezhetek valamit Matti? – fordultam oda hozzá.
- Persze, csak nyugodtan. – mosolyodott el a fiú.
- Ki az énekesünk? Mert ezt nem mondta a nagybátyám. –
nevettem fel kínomban.
- Az énekesünk? Meg is érkezett. – mondta és az ajtóhoz
mutatott, ahol éppen valaki bejött. Mindenki odarohant hozzá, hogy üdvözölje,
de semmit sem láttam belőle a táncosok miatt.
- Akkor üdvözöljük a csapatban az új táncosunkat. Remélem,
hogy jól fogunk együtt szórakozni. – mondta az énekes és kijött a tömegből,
majd körbenézett a teremben. A tekintetünk összeért.
xo Lilu xo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése