A Dream Comes True 22.

Sziasztok! Itt vagyok egy újabb fejezettel! Remélem, hogy már vártátok és tetszeni fog! Jó olvasást! :)

- Reggel a napsugarai besütöttek az ablakomon és megcirógatták az arcomat. Ennek az emberek többsége örülni szokott, és üdén kel fel, mintha semmi gondja, baja nem lenne. Na, itt van a probléma, hogy én nem ilyen vagyok. Amint megéreztem a beszűrődő fényt az arcomon, morogva fordultam át a másik oldalamra, hogy árnyékban legyek. Két perc múlva, viszont ennek köszönhetően a hátamon éreztem a meleget. Az ágy ablak felöli széléhez gurultam, de elszámoltam magam, és leestem a földre. Odahúztam magam az ablak alá és belekapaszkodtam mindkétfelől a függönybe, és egymás felé összehúztam őket. Ott ahol voltam, ledőltem a szőnyegre és összeszorítottam a szemeimet, annak reményében, hogy még vissza tudok aludni. Ekkor a telefonomon elindult a reggeli ébresztőm.

- Lillácska, ideje felkelni nem gondolod? Lilla! Most azonnal kelj fel, vagy fél percen belül ott vagyok a házad előtt! – hallatszott a telefonomból Isac hangja. Egyik reggel már arra keltem, hogy ez volt beállítva ébresztőként, nem tudom, hogy mikor lophatta el a telefonom.

- Gyere csak, várlak! – kuncogtam még mindig becsukott szemmel. Ha még ez sem volt elég, hogy felkeljek, hát a segítségemre sietett Aimo, mert abban a pillanatban csörtetett be a szobámba.

- Ki az ágyból nyanya! Kaja van! – vágta oda hozzám a szavakat, majd amikor kiment, becsapta maga után az ajtót.

- Nah, ez volt aztán a szép ébresztés. – mondtam magamnak és felkecmeregtem a szőnyegről. Nem értem, hogy miért ilyen ellenséges velem Aimo. Bár az első köszöntéséhez képest, amikor megérkeztem, annál nem volt rosszabb. Most már ez is felkerült a bakancslistámra, hogy Aimoval kijöjjek. A pandás mamuszaimban lecsoszogtam lépcsőn a földszintre, ahol már Kaisa tornyozta két tányérra a palacsintákat.

- Jó reggelt Lilla! – üdvözölt fülig érő mosollyal a száján Kaisa. – Hogy aludtál? Bocsánat, hogy felébresztettelek, de a palacsinta nem finom, ha meg van hűlve. – mondta nevetve és kitett az asztalra legalább tíz féle dzsemet és minden mást.

- Ülj csak le, egy pillanat és adom.

- Köszönöm. – mondtam és rámosolyogtam a nagynénikémre. – Ezért légy áldva! – gondoltam magamban és már a számban éreztem a palacsinták ízét. Elindultam az egyik bárszék felé, hogy felüljek rá, és az utolsó pillanatban mellé ültem.

- Aucs! – mondtam és megfogtam a fejemet, hogy nehogy kimenjen a fülemen keresztül az agyam, mert úgy rázkódott a fejem. Föntről a mellettem lévő bárszékről egy elfojtott nevetés hallatszott. Felnéztem a tulajdonosra, és Aimo bámult le rám röhögve.

- Jól vagy szívem? Nem esett bajod? - dobott el mindent a kezéből és futott oda hozzám Kaisa.

- Nem, ne aggódj, nincsen semmi bajom. – mondtam és elmosolyodtam, hogy biztosítsam nénikémet, hogy megvagyok. Felmásztam a székre és leültem. Kaisa visszament palacsintát sütni, így háttal volt nekünk. Unokatestvérem most, hogy jobban megnéztem, sokkal idősebbnek tűnt, mint legelőször.

- Aztán vigyázz, nehogy véletlenül félrenyeld a palacsintát. – súgtam oda Aimonak egy gonosz mosollyal az arcomon. Tudtam jól, hogy nem ültem volna mellé. Visszahajoltam a palacsintáim fölé és nekiláttam az evésnek.

- Hol vannak a többiek? – kérdeztem és körülnéztem a lakásban.

- Cameron a munkába menet eldobta Haze-t is, most hogy így előbb eljött, el kell még intéznie dolgokat, de azt mondta, hogy megpróbál sietni, hogy tudjatok programokat csinálni. – mondta Kaisa és egy kis tejet vett ki a hűtőből.

- Unokaöcsi? 

- Mi van már? - nézett rám Aimo felvont szemöldökkel.

- Nekem is csinálsz olyat, amit te eszel? – fordultam Aimo felé csillogó szemekkel, aki egy fehér csoki öntetes epres palacsintát evett.

- Persze, hogy csinál neked Lilla, ez Aimo híres neves palacsintája, mindenképpen meg kell kóstolnod. – mondta Kaisa, de eközben mindvégig Aimot szuggerálta.

- Aham… – mondta unottan Aimo és fél perc után hozzám vágott is egy tányért. – Tessék.

- Köszönöm szépen öcsi. – mondtam mosolyogva. Az unokatestvéreknél gyakran hagyom el az első szótagot, anyu rokonainál folyton. Így még közvetlenebb és rövidebb is. Aimo visszahuppant a székre kezében valamilyen kérdőívvel.

- Köszönöm kicsim! Már ideje volt, holnap muszáj leadnom, az edző már tegnap este is felhívott emiatt. - sóhajtott Kaisa, majd elvette fia elől a tányérját és neki állt a mosogatásnak.

- Nilo edző mindenért szétaggódja magát. Ez csak szokásos, látnád a meccs előtt az öltözőben... - mondta Aimo és megtámasztotta kezével a fejét.

- Mit sportolsz? - néztem kíváncsian Aimora. - Egy téma, amiről talán el tudunk beszélgetni. - gondoltam.

- Focizom. - mondta tömören.

- Én is fociztam, de az már kicsit régebben volt. - mondtam nevetve.

- Holnap reggel kimehetnétek a pályára, ha szeretnétek. - ajánlotta fel Kaisa. - Aimonak úgyis mindennapos edzést rendelt el az edző, mert ő a kapitány és jó formában kell lennie, mert mindig az összes meccsen végig játszik. Ha pedig megkezdődik a tanév, akkor a meccsek is. Kicsit megmozgathatnád, már két napot kihagyott. - magyarázta nagynénikém.

- Persze, szívesen. Nekem sem árt egy kis gyakorlás, edzés és emellett meg kicsit együtt tudunk lenni az öcsivel. - mosolyogtam és megütögettem a mellettem ülő hátát. Figyeltem, amint beírja az adatait Aimo és folytattam az imént kapott finomságom megevését. A szemem átsuhant a születési dátuma felett is. Kicsi idő múlva visszakanyarodtam ehhez a számhoz. A szemeim kitágultak, a palacsinta megakadt a torkomon, köhögni kezdtem. Ugyanis a születési dátuma egy nappal előbb volt, mint az enyém.

- Csak nem félrenyeltél? Én a helyedben minden falatot kiélveznék, mert többször nem kapsz. Úgy edd, hogy lehet ez az utolsó palacsinta, amit életedben eszel. - súgta Aimo és egy huncut vigyor terült el az arcán, gondolom észrevette, hogy min akadtam fent. 

- Kész! - mondta Aimo, és felém fordult.

- Hát ezt elhitted Hugi. - súgta, az utolsó szót megnyomta és még jobban elvigyorodott. A mosoly az arcán letörölhetetlennek bizonyult.Majd leugrott a székről és ledobta magát a tévé elé a kanapéra.

- Nem, nem létezik, hogy idősebb nálam. Igaz?– mondtam meglepődve Kaisára nézve.

- De így van, Aimo egy nappal idősebb. Nyugalom, nem tudhattad, hiszen most jársz nálunk először. Emlékszem, hogy egyik nap én mentem be a kórházba, majd másnap már jött is utánam anyukád, egymás melletti szobába kerültünk. Mondjuk kiskorotokban, amíg még Magyarországon éltünk, sokszor voltatok együtt. De akkor még nagyon kicsik voltatok, nem is emlékezhettek rá. - mondta nevetve a nagynénikém.

- Miért hagytad, hogy öcsinek szólítsam mindvégig? - kérdeztem nénikémtől a számmal o alakot formálva.

- Az az egy nap igazából semmi, és olyan aranyos voltál. - nézett rám bocsánatkérően. Tény, hogy eddig csak Hazet és Cameront ismertem személyesen, és sosem került elő Aimo életkora. Négy vagy öt éves lehettem, amikor kiköltöztek Cameronék, így nem nagyon találkoztunk azóta egyedül Haze tudott kijönni néha a tanulmányai miatt.

- Mintha nekem apuék mást mondtak volna. – mondtam és megvakartam a tarkómat. - Azért jó lett volna, ha előbb tudom.– mondtam és egy erőltetett nevetéssel lepleztem, hogy mennyire kínos helyzetbe sikerült kerülnöm. Szép, még azt sem tudom, hogy az unokatestvérem, idősebb nálam, és hogy több időt is együtt töltöttünk.

- Ding-dong! Ding-dong! – szólt a csengő.

- Aimo! Kapcsold ki a tévét és nyisd ki az ajtót Leonak az ajtót! – parancsolt rá Kaisa a fiára.

- Valakit várunk? – kérdeztem megijedve, hiszen még pizsamában ültem az asztalnál.

- Igen, bocsáss meg, elfelejtettem neked szólni, Aimo barátja jön át, hogy segítsen neki a matekban, mert nem lett valami kitűnő az év végije. – mondta nénikém és megingatva a fejét fia után nézett.

- Ha gondolod, megeheted a szobádban a reggelid. – mondta és rám kacsintott.

- Köszi, ez jó ötlet. – mondtam nevetve.

- Én is ezt csinálnám. - mondta már ő is nevetve. Gyorsan megfogtam a tányérom és felrohantam a lépcsőn, be a szobámba. Mikor elfogyasztottam a reggelim, odatapasztottam a fülemet az ajtóra, hogy megtudjam, itt van-e még Aimo barátja. Olyan hangot is hallottam, amit nem ismertem fel, így arra jutottam, hogy még itt kell lennie Leonak. Gyorsan felvettem egy szürke rövidnadrágot, egy almazöld topot és a fa alakú nyakláncomat, amit szülinapomra kaptam Isactől és befontam oldalra a göndör hajamat. Próbáltam minél lengébben öltözni, mivel meg lehetett főni a lakásban. Elvettem az asztalomról a palacsintás tányért és kinyitottam az ajtót. Lassan lesétáltam a lépcsőn és gyorsan elmostam a tányért. A nappaliban bukkantam rá Aimora és a haverjára, Leora.

- A számítógép fölött görnyedtek. A hőmérsékletre tekintettel, Aimon nem volt póló. Ez kicsit meglepett, ezért pár másodpercre lefagytam.

- Köszi bátyus, nagyon finom volt. – mondtam és egy puszit nyomtam Aimo arcára. Erre grimaszolt egyet, majd letörölte az arcát.

- Leo, ő itt a drágalátos unokahúgom, Lilla.

- Lilla, ő itt Leo. – mutatott be egymásnak Aimo unottan.

- Szia, remélem, hogy jóban leszünk. – mondtam nevetve Leonak. Rendes srácnak tűnt. Örültem, hogy Aimo természete ellenére, legalább vannak barátai.

- Én is remélem. - vigyorgott Leo.

- Nah most már elég! Visszatérhetnénk a matekhoz? Legyünk már túl rajta. – forgatta meg a szemeit unokabátyám.

- Hát haver, ezzel a feladattal most engem is megfogtál. Ez a tanár már érettségi feladatokat ad fel nekünk, miközben el sem magyaráz semmit. – mondta Leo.

- Na ez az! Így könnyű… - támasztotta meg a fejét Aimo.

- Segítsek? Ez az egy tantárgy, amit tényleg szeretek és azt hiszem, hogy értem is. – mondtam nevetve és lehuppantam a srácokkal szemben.

- Van más választásom? Már így is leültél. Hátha valamit érsz. – nézett rám Aimo.

- Érzem, hogy te itt és most meg fogod érteni a matekot. – mondtam fellelkesülve. Erre már a homlokát támasztotta. Mindent bevetettem, hogy érthetően elmagyarázzam Aimonak a matek rejtelmeit. Ez idő alatt, már volt, amikor ő is fel-felnevetett, kicsit feloldódott, aminek nagyon örültem.

xo Lilu xo